2020.02.22. 10:00
Az enyhe tél meghozta a szabálytalankodó horgászok kedvét
Általában nyugodt időszaknak mondható az évkezdet a halőrök életében, de ez idén nem így volt. A gereblyézéstől az engedély nélküli horgászatig sok minden előfordult januárban a Balatonon. Volt, aki nem emlékezett rá, hogy nincs is engedélye.

Az év első hónapjában általában a cudar időjárás és a jégborítás tartotta a horgászokat a Balatontól, ám idén sok horgásszal szemben intézkedtek a balatoni halőrök. Természetesen nem mindenütt, de a kikötők keszegezésre és süllőzésre csábították a jó hidegtűrő horgászokat. Sajnos a keszegezés idén is meghozta a gereblyéző horgászokat, januárban két alkalommal is értek tetten halőreink ilyen módszert használókat. A hónap utolsó napján pedig egy varsás orvhalász is horogra akadt – írja a balatonihal.hu oldalán a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt.

Fotó: balatonihal.hu

 

A hidegben négyen gondolták úgy, hogy a horgászfelszerelés dolgozhat nélkülük is és inkább melegebb helyen húzták meg magukat, távol a botoktól. Közülük egy horgász még méreten aluli halakat is megtartott, egy süllőt és két kis sügeret, egy másik pedig méreten aluli balint vitt volna haza.

Érvényes területi jegy nélkül ketten horgásztak, érdekesség az, hogy az egyik horgász egy már régen érvénytelen kutatói engedélyt próbált területi jegyként használni. Négyen horgásztak engedély nélkül, közülük az egyiktől egy korábbi szabályszegés miatt még decemberben vették el az engedélyeit – elmondása szerint, nem is figyelt erre.

A fogási napló vezetésének szabályait egy horgász nem vette figyelembe, amikor a megtartott csukát nem vezette be naplójába. A használható készségek számánál többet egy alkalommal találtak az ellenőrök. Egy horgász az egy készségen használható horgok számát lépte túl – elég jelentősen. A ragadozóra szerelt készségen 12 horog volt felcsalizva.

Ketten horgásztak olyan készséggel, amelyen az általuk használt elő kishal idegenhonos ezüstkárász volt, melyet horgászboltban vásároltak – ez a jelenlegi törvényi szabályozás szerint tilos – tájékoztatott a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt.

 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva