likeBalaton.hu | 2020.03.23. 06:00
Az idei vitorlásszezont lefújták, a vízen edzeni sem lehet
Határozatlan időre elhalasztják a 2020. évi versenyszezont, erről döntött a Magyar Vitorlás Szövetség elnöksége március 19-i ülésén.

A Balatoni Vízirendészti Rendőrkapitányság tájékoztatása szerint az egészségügyi vészhelyzetet kihirdető kormányrendelet értelmében egyetlen – korábban már engedélyezett – vízirendezvény sem tartható meg, hiszen ott sem szervező, sem résztvevő, sem pedig néző nem tartózkodhat.

 

Az MVSZ elnöksége 2020. március 19-i ülésén határozott arról, hogy a versenynaptár összeállításának szabályait felülvizsgálja és meghatározott feltételek mentén lehetőséget ad egyes versenyek elhalasztására, majd a vészhelyzetet feloldását követően azok megrendezésére – írja honlapján a Magyar Vitorlás Szövetség.

Ezzel párhuzamosan munkacsoportokat állít fel a vészhelyzet versenyrendszerre gyakorolt hatásainak vizsgálatára, a szükséges kárenyhítő lépések kidolgozására és a tájékoztatás csatornáinak megszervezésére.

Holczhauser András főtitkár kijelentette: a sportolók, szakemberek és szakvezetők egészségének védelme elsődleges fontosságú, ezért azt ajánlják a tagszervezeteiknek, hogy utánpótláskorú sportolók közös edzésmunkáját függesszék fel, a képzést online eszközök és előre elkészített edzéstervek segítségével távoktatásban valósítsák meg.

Az MVSz elnöksége nyomatékosan felhívja a figyelmet arra, hogy a klubok és kikötők üzemeltetése során minden tagszervezet fokozottan tartsa be a kormány által előírt intézkedéseket. Ezeket a rendőrség kiemelten ellenőrzi, a szabályokat megsértőkkel szemben intézkedést foganatosít és 500 ezer forintig terjedő bírságot is kiszabhat. A szövetség javasolja, hogy a kikötők és klubok területére a munkavállalók és a sportolók csak kis csoportokban lépjenek be, a szülőket, a nagyszülőket ne engedjék a klub területére, és ezt szigorúan ellenőrizzék.

Nyitókép: Török Brigi

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva