Krausz Andrea | 2021.09.29. 10:00
Balaton Sound szervezői: "Nem gondoltuk volna, hogy ilyen elsöprő többséggel fogják majd támogatni a fesztivált."
Ahogy a likeBalaton.hu korábban beszámolt, a helyiek megszavazták, hogy a következő három évben újra Zamárdiban rendezzék meg a naponta több tízezer vendéget vonzó Balaton Soundot. Fülöp Zoltán főszervező szerint a Sziget Kulturális Menedzser Iroda Zrt. nagy kockázatot vállal a több, mint kétszeresre nőtt bérleti díjjal és azzal, hogy június végére tevődik át a fesztivál. De még erre a kompromisszumra is hajlandók voltak. Őt kérdeztük a jövőről.

– Izgultak a szavazást illetően?
– Izgultunk, hiszen nagy volt a tét. Zamárdi polgármestere is komolyan vette a feladatot, a szavazatok számlálása is közjegyző előtt történt. Olyan szempontból viszont nyugodtak voltunk, hogy pozitív hangulat jellemezte a várost. Folyamatosan kommunikáltunk, tájékoztattuk a lakosságot a következő három év terveiről, és éreztük, hogy többségben vannak a támogatók. De azt nem gondoltuk volna, hogy ilyen elsöprő többséggel fogják majd támogatni a Balaton Soundot. A szavazásra jogosultak közel 50 százaléka voksolt, és közülük 80 százaléknyian támogatták a fesztivált. Ez nagyon jó visszajelzés. Nagy lendületet kaptunk a következő három évre.

– Volt egyébként negatív visszajelzés is önök felé? Hogy túl hangos a fesztivál, vagy hogy túl sok az ember?
– Kritikák mindig vannak, hiszen ez egy sok színpados, nagy méretű tömegrendezvény. Azt gondolom, hogy a negatív visszajelzésekre mindig válaszolni kell, és meg kell próbálni megoldani a felmerülő problémákat. Az elmúlt években is ezen voltunk, és a következőkben még inkább figyelemmel leszünk, példának okáért a zajterhelés kezelésére.

Szakmai csapatunk folyamatosan ellenőrzi a zajszintet, és ha hívják őket, a helyszínen mérnek.

Amennyiben túllépést észlelnek, akkor a hangosító berendezéseket felügyelő műszaki személyzet csökkenti a hangerőt. De nem csak a zajhatás az időnként elhangzó kritika, hanem a fesztivál építésével együtt járó megnövekedett forgalom. Néhány nap alatt gyakorlatilag egy várost kell felépítenünk több hektárnyi területen, amihez munkagépek, kamionok és teherautók kellenek. Gyakorlatilag egy várost építünk fel Zamárdi szabadstrandján, érthető módon ez is zavarhatja az itt nyaralók és strandolók pihenését. Az elkövetkezendő 3 évben arra törekszünk majd, hogy minél inkább lerövidítsük az építési és bontási időszakot, és kisebb területet építsünk be a strandból.

Megépül egy komplett fesztiválváros Zamárdiban
Fotó: Balaton Sound – hivatalos

– Zamárdi polgármestere nem rejtette véka alá, hogy kétszer több bérleti díjat sikerült kialkudnia önöktől az elkövetkező három évre. Ezek szerint nagyon fontos ez a helyszín. Miért ragaszkodnak ennyire Zamárdihoz?
– Sosem titkoltuk, hogy Zamárdi a legoptimálisabb egy ilyen méretű tömegrendezvény megszervezésére. Természetesen léteznek még szép és vonzó helyek, de itt naponta közel 40 ezer látogatót kell komfortos körülmények között vendégül látni, szórakoztatni. Zamárdi nemcsak megfelelő színvonalú infrastruktúrát, kommunális hátteret biztosít, hanem gyönyörű panorámával rendelkező strandot is. Nagyon kevés rendezvényhelyszín mondhatja el magáról Európában, de talán a világban is, hogy a strandolási lehetőség közvetlenül a rendezvény területéhez kapcsolódik.

A bérleti díj, ami egy alkufolyamat végén alakult ki, számunkra is nehezen megugorható nagyságrend volt. De a költségeink átcsoportosításával igyekszünk kezelni a helyzetet.

– Abban is sikerült megállapodni, hogy a dübörgő főszezon helyett június végére tegyék a Balaton Soundot.
– Ez is hordoz magában némi kockázatot, hiszen köztudott, hogy több tízezer fiatal látogat el a fesztiválra Európa számos országából, ahol azonban júniusban még nem ér véget az iskolai oktatás, nem kezdődik meg a szünidő.

Elég sokat kell most azon dolgoznunk, hogy más piacokról vagy más országokból pótoljuk az emiatt lemaradó fiatalokat.

Végül úgy döntöttünk, hogy – bár ez is kellő kockázatot hordoz – azért megpróbáljuk valahogy áthidalni. Úgy gondolom, hogy a hosszú tárgyalássorozat végén olyan megoldás született, ami mindenkinek jó. A szavazás eredménye azt bizonyítja, hogy a település felismerte: nem csak a bérleti díj miatt van szükség a Balaton Soundra. A direkt bevételeken túl a település számára más haszonnal is jár a rendezvény jelenléte. Iparűzési adó, idegenforgalmi adó, közvetett és közvetlen adóbevételek, a kiadott szálláshelyekről már nem is beszélve. A fesztiválon megjelenő több tízezer, vagy százezer fiatal a helyi éttermekben, vendéglátóegységekben költ. A fesztivál sok hozzáadott értéket teremt, és azon túl, hogy nem csak Zamárdira, hanem az egész déli parti régióra is kedvező gazdasági hatással van, komoly turisztikai jelentőséggel bír.

Napi több tízezer fiatal lepi el a várost
Fotó: Balaton Sound – hivatalos

– A pandémia miatt már két év óta nem tudták megrendezni a fesztivált. Ezek után hogy lehet újrakezdeni? Mennyire kell megújulni?
– Az elmúlt két évben volt időnk felkészülni. A jövő évre már van egy szinte teljesen kész programunk, kidolgoztunk különféle koncepciókat a dekorációkra, megoldásokat a háttértechnikára, infrastruktúrára.

A program jelentős részét még idén be szeretnénk jelenteni. De azt senki sem látja még jelen pillanatban, hogy 2022-ben mennyire lesznek mobilizálhatóak az európai fiatalok,

akik 2019-ben a látogatók 50 százalékát képezték. Kérdéses, hogy ők mennyire tudnak majd utazni, hogy alakul a pandémiás helyzet. Elindulnak-e a légitársaságok és a különböző utaztató cégek, hogy nemzetközi turizmusról lehessen beszélni. De optimisták vagyunk, és azzal tervezünk, hogy 2022-ben újraindul az élet, ami lehetővé teszi majd egy sikeres Balaton Sound megszervezését.

 

Nyitókép: Balaton Sound – hivatalos

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva