2019.12.21. 10:00
Etess énekesmadarakat, a hattyúkat, kacsákat viszont ne!
Elkezdődött az énekesmadár-etetési időszak fő szezonja, amely hazánkban az első őszi fagyok beköszöntétől márciusig tart. Az etetők madárforgalma a tél keménységétől, a hótakaró vastagságától és tartósságától függ.

1890-ben indult el Magyarországon a lakosság települési madáretetési mozgalma. Az énekesmadaraknak adható téli madáreleségek között van a napraforgó, amibe apró szemű kölest is lehet keverni, állati zsiradék, háj, faggyú, főzéssel sótlanított szalonna, cinkegolyó, alma és bogyók például vadszőlő, borostyán, tűztövis, nyugati ostorfa és fagyal.

Ivó- és fürdővízről is gondoskodni kell, és a befagyott itatókban naponként cserélni kell a vizet. Bármi mással felesleges kísérletezni, és a madarakra nézve kockázatos lehet.

A mintegy ötven etetőlátogató madárfaj megfigyelése egyedülálló élmény. Ugyanakkor fontos, hogy a vízimadarakat soha, sehol, semmivel ne etesse a lakosság, mert ez tömeges pusztulásukat okozhatja – közölte a Magyar Madártani Egyesület.

Az összegzés rámutat arra is, hogy a vízimadarak életmódja és téli túlélési szabályai alapvetően eltérnek az énekesmadarakétól.
Etetésük megbetegíti és pusztulásra ítéli az állatokat, mert kikapcsolja a téli túlélést szavatoló vonulási viselkedést, ami tömeges jégbefagyásukat okozza.

Ennek a befagyott hattyúnak 2014-ben sikerült megmenteni az életét. Fotó: sonline.hu

 

Táplálásuk növeli a zsúfoltságot, a madarak közötti agressziót, az ebből eredő sérülésveszélyt és a fertőző betegségek terjedését.
A tömeges érintkezés az emberre is veszélyes, ez különösen a madárinfluenza kapcsán jelent óriási kockázatot.

Tovább olvasnál a témában?

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva