Krausz Andrea | 2022.09.30. 12:24
Elrajtolt a X. Nemzetközi Balatoni Bojlis Horgászverseny
190 órás folyamatos peca vár a X. Jubileumi Nemzetközi Balatoni Bojlis Horgászverseny résztvevőire. A szeptember 30-tól október 8-ig zajló megmérettetésen a Balaton legnagyobb pontyait szeretnék szákba terelni.

Szeptember 30-án 11 órakor elrajtolt a hagyományos Nemzetközi Balatoni Bojlis Horgászverseny, amely idén ünnepli 10-dik évfordulóját.

A világ leghosszabb horgászversenye

A 190 órán át tartó küzdelem során a résztvevők tó legnagyobb pontyait igyekszenek horogra akasztani.

A Balaton 30 településén 113 csapat vert sátrat a parton, hogy éjjel-nappal figyeljék a horgászbotokat.

Megnyitó és sorsolás a 0. napon, a verseny központjában, Révfülöpön
Fotó: X. NBBH – hivatalos

Minden eddiginél nagyobb kihívás

A maratoni hosszúságú megmérettetés végén a 10 legnagyobb hal össztömege alapján hirdetnek majd győztest, ráadásul csak a 9 kiló feletti pontyok számítanak majd be a végeredménybe.

Ifj. Gödry Zoltán, a verseny szervezője a likeBalaton.hu-nak elmondta, az első versenyeken a 15 kg fölötti halak már szenzációnak minősültek, és az álomhatár a 20 kg volt. Aki ezt a határt képes volt átlépni, igazi hősnek számított balatoni pontyhorgász körökben. Ehhez képest a 2021-es versenyen 50 db 20 kg fölötti pontyot fogtak a csapatok. Volt olyan, hogy egyetlen nap alatt 10 db 20 kg fölötti pikkelyes vagy tükrös akadt horogra.

A verseny eddigi rekordja: 31,8 kg

2021-ben fogták meg a verseny történetének legnagyobb halát. Balatonakaliban akasztották horogra, a súlya pedig 31,8 kg volt. Egyébként tavaly két darab 30 kg fölötti ponty is szákba került.

A mindenkori NBBH-versenyek legnagyobb halát, a 31,8 kilogrammos óriást a Nash Hungary csapata fogta 2021-ben Balatonakali partjainál
Fotó: NBBH – hivatalos

 

– A verseny a legnagyobb halakról szól.

Külön díjazzuk a napi legnagyobb halakat az északi és a déli parton, valamint az összetett verseny legnagyobb halát. Van még egy “jackpot” kategóriánk is, melyben az eddigi versenyek legnagyobb pontyáért is jár egy díj

– emelte ki ifj. Gödry Zoltán, aki abban reménykedik, hogy ezúttal átlépik a bűvös 33 kg-os határt.

A verseny ideje alatt a nem résztvevő horgászok számára a Balaton teljes területén betiltották a behúzós (bojlis) horgászatot.

A behúzós horgászat céljából helyet foglalni a boiliebalaton.hu rendszerében nem lehet, a Balaton teljes partszakaszára vonatkozó bejelentkezéseket a rendszer nem fogadja el.

Nyitókép: X. NBBH – hivatalos

 

 

 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva