Festetics II. Tasziló és Mary Victoria Hamilton monacói hercegné
Talán az egyik legkülönlegesebb kapcsolat volt Festetics Tasziló (1850-1933) grófé és feleségéé, Mary Victoria Hamiltoné (1850-1922). Viszonyuk azonban – kezdetben – nem alakult zökkenőmentesen.
A hercegi családból származó Lady Mary Victoria először Albert monacói herceggel kellett, hogy házasságot kössön. Bár már előtte is ismerte Festetics Taszilót, de a monacói kényszerfrigy mégis megvalósult. A házaspár azonban olyannyira elhidegült egymástól, hogy a korban nem szokványos módon, de elváltak és 1880-ban Hamilton hercegné végre hozzámehetett szerelméhez, Tasziló herceghez.
Tasziló, aki korábban Angliában jogi és gazdasági tanulmányokat folytatott, hazatérve a keszthelyi birtokot és a kastélyt fejlesztette, valamint a budapesti Festetics palotát is ő építtette.
Feleségével aktív társadalmi életet éltek. Vendégül látták Edward angol királyt, Albrecht szász uralkodót és Ferenc Ferdinánd trónörököst is. Szerelmi házasságukból négy gyermekük született.
A korabeli források mindegyike kiegyensúlyozott kapcsolatukról, szép házasságukról számolt be, esküvőjük mellőzte a pompát, frigyük valóban az érzelmeken alapult. Ezt támasztja alá ez az 1880-as visszaemlékezés is:
„Festetics György gróf koronaőr Eszterházy-utcai palotájában az e célra kápolnává átalakított egyik szoljában, ma de. 11 órakor vezette oltárhoz a gróf fia ifjabb Festetics Tasziló gróf Mária Viktória hercegnőt, Hamilton Brendon skót herceg leányát, kinek első férje Albert monakói trónörökös volt. A válóper, melyet a hercegnő férjével folytatott, nem egyszer járta be a hírlapokat s most már a végelválás jogérvényessé vált. Az esketést Simor hercegprímás fényes segédlettel vezette. A meghívott vendégek közül az urak magyar díszruhában; a hölgyek kalapban és nagy ékszer nélkül jelen tek meg. A menyasszony igéző látványt nyújtott. Gyönyörű termetét vadgalambszínű selyem ruha födte, hajzatát brillant- diadém ékesítette.”
Lady Hamilton 1922. május 14-én Budapesten elhunyt, férje 11 évvel élte túl. Felesége tiszteletére 1925-ben szép mauzóleumot építtetett, a keszthelyi Szent Miklós temetőben. Tasziló a felesége halálát követően csendes magányban, visszavonultan élt, 1933-ban őt is a mauzóleumban helyezték végső nyugalomra.
Jókai Mór és Nagy Bella
Jókai Mór (1825-1904), a nagy mesélő 75 esztendős volt, amikor 1899-ben feleségül vette a 17 éves színésznőt, Grosz Arabellát, azaz Nagy Bellát. A közvélemény és a rokonság egyaránt felháborodott a szokatlan frigyen, azt híresztelték, hogy Jókai nem beszámítható. Végül győzött az a nézet, hogy Jókai döntése magánügy, és elfogadták a nagy korkülönbséget kettejük közt.
Szerelmükről tanúskodik Jókai Öreg ember nem vén ember című regénye és sok-sok szerelmes költemény. Közismert, hogy Jókai, balatonfüredi villája révén sok szállal kötődött a Balaton vidékéhez és korábbi feleségével, Laborfalvi Rózával is tartalmas éveket töltöttek a tó mellett. Második feleségével is többször ellátogattak a nagy tóhoz, amiről az újságok is hírt adtak, 1900-ban ekképpen:
„Jókai Mór költőkirályt, ki hitvese szül. Nagy Bella és sógornője társaságában érkeztek Füredre, érkeztekor nagy ovációkkal fogadta a fürdőközönség, Jókairól természetesen itt most folyik a pletyka unos-untalan. Megbámulják feleségét, ki fejedelmi alakja révén méltán vonzza magára a lépten-nyomon őt követő kíváncsi bámulók mohó tekintetét. Jókaiék részt vesznek mindenben s igy hol a színházban, hol a sétányon vagy pedig a csónakba avagy a gyógyház termében találkozunk e minden tekintetben érdekes párral. Jókai közelsége és folytonos jelenléte természetesen elég okot szolgáltat arra, hogy a fürdőközönség folytonosan személyével foglalkozik s igy napfényre kerülnek a már-már feledésbe menő Jókai viccek s szójátékok is.”
Kevésbé ismert tény, hogy Jókai Mór életének utolsó nyarát, 1903-ban, Bellával Siófokon töltötte, a Batthyány és a Mártírok útja sarkán lévő Fekete-villában. Nagy Bella a második világháború kezdetekor – az erősödő zsidóüldözés miatt – Londonba menekült, ahol haláláig (1947) jó szívvel őrizte Jókai emlékét.
Krúdy Gyula és Várady Zsuzsa
A magyar Szinbád, azaz Krúdy Gyula (1878-1933) és Várady Zsuzsika története a fővárosban kezdődött. Krúdy beleszeretett Kelemen Reginába, azaz Rezsánba. Rezsán – mint Krúdy asszonyainak többsége – házas volt. Férje, Várady Gyula a Grand Hotel Royalt bérelte. Nyaranta a család Siófokra költözött, mert Várady Gyula fürdőbérlő is volt egyben.
Krúdy is kedvelte a mondén Siófokot, az Ellinger-féle panzióban szállt meg. Azonban 1915-ben, a nagy mulatozások közepette egyszer csak feltűnt előtte egy fiatal (16 esztendős), szép, barna lány, Várady Zsuzsa. A gond csak az volt, hogy Zsuzsika Rezsán lánya…
Három esztendeig titkos viszonyt folytattak, az író hamar eljegyezte a serdülő lányt. Igaz, közben Krúdynak el is kellett válnia Spiegler Bellától, azaz Satanellától.
1918-ban a Várady család ismét leutazott a Balatonra, a kisőrsi szőlőhegyre, ahol kibéreltek egy kastélyt. Az író is velük tartott, egy külön présházban alkotott. Kisőrsön kérte meg a nevelőapától, Várady Gyulától, a kis Zsuzsi kezét, nem adták neki. Ekkor elhatározták, hogy megszöknek, de a vasútállomáson az apa utolérte őket.
Krúdy a Margit-szigeten, a Nagyszállóban élt, ahol születésnapján ismét titokban meglátogatta Várady Zsuzsika. A lányt újfent rajtakapták a szülők, de már nem hagyta el Krúdyt, szülei ezért kitagadták. Végül 1918-ban összeházasodtak és megszületett kislányuk, Zsuzsika. A történet azonban nem happy enddel ért véget. Az alábbi levél – amely 1920-ban íródott – sok mindent elárul az író és Zsuzsa viszonyáról:
„Kedves Zsuzsikám,
én nagyon szeretlek téged. Ha éjszaka elmaradok, mindig lyukas a szívem, a könnyeimmel pedig alig bírok, mikor eszembe jutsz. Bocsáss meg nekem, ha nem jövök rendes időben haza. Jobban fáj az nekem, mint néked.”
Krúdy, az irodalmi ködlovag ugyanis alkalmatlan volt a férj, az apa szerepére, ezért viszonyuk hamar megromlott. Az író visszatért örök szerelmeihez: a borhoz, a kártyához, az éjszakai élethez, és legfőképp: az íráshoz.
Móra Ferenc és Kica
Móra Ferenc (1879-1934), az ötvenes éveiben járó, ismert író, szintén a Balatonnál találkozott a nála több mint 20 esztendővel fiatalabb lánnyal, Kalmár Ilonával. Balatonföldváron ismerkedtek meg 1932-ben, Móra Ferenc ekkoriban kezdte el Az aranykoporsó cím, később ismertté vált regényét írni, de nem sokáig jutott, mert a hirtelen jött szerelem eredményeként inkább szerelmes dalokat költött. A fiatal nő ekkoriban már menyasszony volt és később férjhez is ment.
A történet érdekessége az, hogy levelezésük később is folytatódott. A szintén házasságban élő Móra hivatalos leveleket küldött Horváth Istvánnénak és szerelmes sorokat Földváry Kicának. A szerelem voltaképpen Móra Ferenc haláláig, 1934 februárjáig eltartott, s Kalmár Ilona lett a modellje az Aranykoporsó „kis Tűjének” is. Móra Ferenc különös hangulatú versei őrzik e szerelem emlékét, ennek egyikét idézzük:
„Tücsökkirálynő, zöld szemű Titem,
Gavallér voltam hozzád, azt hiszem.
Főm ezüst koronáját neked adtam,
A Balatont a szemedre irattam,
A fecskéimet véled megfeleztem,
A rétpokrócot eléd teritettem,
Az ürgéim mind neked szalutáltak,
A gyíkjaim mind a farkukra álltak,
Szolgáid lettek a nap és szelek,
Vadgerlicék, fűszálak, levelek,
Egészen tétlen magam sem maradtam:
Szám piócáit kis melledre raktam,
Maradék eszem az öledbe tettem…
Tücsökkirálynő, mit nevetsz felettem?”
Mindezen írások ma már a szegedi Móra Ferenc Múzeumban megtalálhatók és Címtelen versek címmel kötetben is olvashatók.
Szöveg: Kovács Emőke
