Szaniszló Hajnalka | 2019.08.16. 14:00
Keszthelyre és Hévízre is gyorsforgalmi út vezet jövőre
Jelenleg is építik vagy készítik elő a gyorsforgalmi út érintett szakaszait.

Hivatalosan is autóút és nem gyorsút az M76-os, derült ki a közbeszerzési értesítőből, amely emiatt módosítást is tartalmaz. Az M7-est Zalaegerszeggel összekötő gyorsforgalmi útnak jelenleg a Balatonszentgyörgy, valamint a Keszthely határában lévő Fenékpuszta közti szakaszait építik, illetve készítik elő.

Az uniós közbeszerzési értesítő szerint a kétszer két sávos R76-os gyorsút első szakaszának folytatásaként, ahhoz csatlakozva Balatonszentgyörgy településtől kezdődően Fenékpusztáig kell a nyertes ajánlattevőnek megépítenie a pálya második ütemébe sorolt részt. A kivitelezési szerződést azonban most módosították, mert változott az út besorolása: a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium az M76-os autóút M7–Balatonszentgyörgy–Zalaegerszeg megvalósítását rendelte el a korábbi R76-os gyorsút helyett.

A gyorsút sajátossága, hogy megépíthető szilárd burkolatú leállósáv nélkül, lehetnek rajta szintbeli kereszteződések, és keskenyebb sávokkal is elkészíthető, a legmagasabb megengedett sebesség pedig 110 kilométer óránként.

A gyorsforgalmi út beruházásán jelenleg két helyszínen folynak munkálatok: tart a Zalaegerszeg és Alsónemesapáti között még hiányzó, mintegy másfél kilométeres szakasz négysávossá alakítása, illetve az M7-es holládi csomópontjától Fenékpusztáig tartó új nyomvonal építése. A 34 kilométeres új gyorsforgalmi út hiányzó, középső szakaszának is megkezdődött a tervezése, itt az építkezés befejezését 2022 végére tervezik. Összesen mintegy 170 milliárd forintos beruházással jön létre az a 40 kilométeres, 2×2 sávos gyorsforgalmi pálya, ami Zalaegerszeget és az M7-est köti össze. A leendő út a Modern városok program részeként, a már épülő zalaegerszegi járműipari tesztpályához csatlakozva létesül.

Az M76-osnak lesz egy rövid leágazása Keszthely és Hévíz felé, amely Fenékpusztánál kapcsolódik a Balaton-parti várost elkerülő 71-es főúthoz. A leágazás lehetővé teszi, hogy a Balaton nyugati sarkát, Keszthelyt és Hévízt, valamint a tó nyugati medencéjének északi részét is négysávos úton közelíthessék meg a járművek.

A beruházás első szakaszát, amely a fenti leágazást is tartalmazza, 38,8 mil­liárd forintért készítik el az M7-es autópálya holládi csomópontja és Fenékpuszta között. A kétszer két sávos, 11 méteres koronaszélességű M76-os 8,6 kilométeres része új nyomvonalon, Battyánpusztát és Balatonszentgyörgyöt elkerülve épül meg. Az eddig használt 76-os főút azonban továbbra is elérhető marad, és a települések lakóinak célforgalmát szolgálja.

Itt bemutattuk azokat az applikációkat, amelyek többek között a közlekedést is segítik a Balatonnál vagy oda tartva.

Az M76-os az M7-es holládi lehajtójától 5,6 kilométer hosszú szakaszán épül, amihez eddig egymillió tonna földet és félmillió tonna követ mozgattak meg. A tavaly kezdődött munkálatok egyik legkomplexebb eleme a két közutat, vasúti síneket és a Zala folyót is átívelő híd, amelynek leghosszabb gerendái több mint 44 méteresek és 56 tonna súlyúak. A tervek szerint ez a szakasz 2020 nyarára készülhet el.

Itt arról írtunk, hogy talán megtalálták a megoldást az M7-es hétvégi dugója ellen.

Az új M76-os út különlegessége, hogy azt a zalaegerszegi tesztpályához kapcsolódva okosútként alakítják ki. A leendő gyorsforgalmi nyomvonalon az úttestbe integrált napelemeket építenek, amelyek az összes lámpát és jelzőtáblát üzemeltetik. Egy részét felső vezetékkel is ellátják, hogy az elektromos meghajtású kamionok áramszedővel haladhassanak rajta. Az útszakasz adatokat fog gyűjteni a környezetéről, a forgalomról, és továbbítja azokat az ott közlekedő intelligens járműveknek. Európában jelenleg nincs olyan tesztpálya, ahol ki lehet próbálni az úgynevezett autonóm, önvezető járműveket, a zalaegerszegi tehát egyedi lehetőség lesz.

Itt a kerékpáros utakat mutattuk be.

Tervben van az M7-es autópálya és a négysávosra bővülő M70-es autóút felszerelése is magas szintű kommunikációs eszközökkel.

Itt ítunk arról, hogy hogyan újul meg az M7-es Siófoknál.

Nyitókép: Balatonszentgyörgy, 2019. július 11.
Az épülő M76-os autóút egyik felüljárója Balatonszentgyörgynél 2019. július 10-én. Az új gyorsforgalmi út az M7-es autópályát a sármelléki repülőtér érintésével köti majd össze Zalaegerszeggel.
MTI/Varga György

Forrás: magyarnemzet.hu

Összeállította: Szaniszló Hajnalka

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva