Krausz Andrea, Mihály Szilvia, Keszey Ágnes, Mészáros Annarózsa | 2021.11.18. 08:00
Karácsonyi díszvilágítás, betlehemek, forralt bor – a Balatonnál így készülnek az adventre
Pompás fényekkel, ünnepi hangulattal, meghitt programokkal és szép betlehemekkel készülnek a karácsonyi ünnepekre a balatoni települések. Advent idején sok helyen érdemes lesz egy sétát tenni, elkortyolni egy illatos puncsot, forralt bort. Mutatjuk, hogyan készülnek a települések az adventre.

Siófok

Siófok pazar karácsonyi kivilágítással büszkélkedhet, melyet minden évben a Városnapon, vagyis november utolsó pénteki napján kapcsolnak fel. Így lesz ez idén is, vagyis

2021. november 26-án, 20 órakor a Fő téren az első adventi gyertya meggyújtásával indul az adventi időszak.

A város szimbólumának tekinthető Víztorony és a Sió Pláza díszkivilágítása is gyönyörű látványosság, a Fő téren pedig idén is megrendezik a hagyományos adventi vásárt. A kézműves termékek és karácsonyi finomságok, ételek, italok mellett vasárnaponként hangulatos zenei programokat is szerveznek. Siófok külső városrészei is karácsonyi díszkivilágítást kapnak, sőt betlehemet nemcsak a Fő téren, hanem a külső településrészeken is láthatunk.

Siófok Fő tere és a külvárosi részek is fényárban úsznak
Fotó: Krausz Andrea

Balatonlelle

Balatonlelle akár elnyerhetné a téli Balaton fővárosa címet. A helyi vállalkozók és az önkormányzat összefogásának köszönhetően a a művelődési ház mellett újra megépül a varázslatos karácsonyi park a faragott betlehemmel, melyet előszeretettel keresnek fel a családok. A megnyitót és

az első adventi gyertya meggyújtását november 27-én 18 órától tartják.

Forralt borral és finom falatokkal, a színpadon pedig kulturális műsorral várnak mindenkit, újdonság lesz a szombati napokon tartandó adventi vásár. A folytatásban minden adventi szombaton gyertyagyújtásra, kis műsorra és adventi vásárra is sor kerül. Az amúgy is pazar karácsonyi kivilágítás idén tovább bővül, a körforgalomba pedig egy gyönyörűen feldíszített karácsonyfát állítanak. A tervek szerint december 31-én élőzenés óévbúcsúztató szilveszteri bulit tartanak a szabadtéri színpadnál.

A pazar karácsonyi park tovább szépül 2021-ben Balatonlellén
Fotó: Krausz Andrea

Ugyancsak Balatonlellén november 26-án a BL YachtClubban, közvetlenül a Balaton partján idén is megnyílik a műjégpálya, és februárig várja a látogatókat. December 4-én nagyszabású rendezvény helyszíne lesz a létesítmény. Újra megrendezik a Balatonlellei Karácsonyi vásárt, az V. Balatoni Adventi GasztroPikniket, a VI. Mikulás Regatta vitorlásversenyt.

BL YachClub adventi vására december 4-én lesz
Fotó: Krausz Andrea

Fonyód

Fonyódon az adventi vasárnapokon megelevenedik a Dísz tér, ahol ünnepi kivilágítással és gyönyörű betlehemmel találkozhatnak az arra járók.

Az adventi programsorozat november 28-án 18 órakor indul

gyertyagyújtással és zenés műsorral, majd minden vasárnap ugyanígy zajlik. A kecskelábas asztalokon árusító kézművesek pedig ugyancsak vasárnaponként délutántól kínálják itt karácsonyi portékáikat. Fonyódon első alkalommal hirdetik meg az adventi ablakok versenyét. A legszebben feldíszített ablakokat egy kisvonatos „fénytúrán” tekinthetik meg az érdeklődők, melyre előzetesen kell bejelentkezni. Ugyancsak az adventi vasárnapokon, a könyvtárban mókás könyvkereső játékot is szerveznek, melynek végén ajándékkönyvet lehet nyerni.

A gyönyörű betlehemet is megcsodálhatjuk Fonyódon
Fotó: Fonyód Média

Balatonfenyves

December 2-án a Községháza Nagytermében 17 órától harangkoncertet hallgathatnak az érdeklődők, december 4-én 15-18 óra között a kreatívan készülők „Örömfestés” keretein belül készíthetik el karácsonyi olajfestmény ajándékukat.

Balatonberény

A Balatonberényért Egyesület ez évben is online adventre készül. Az egyesület internetes csatornáin lehet elérni minden adventi vasárnap 5 órától a felvételeket, amelyeken a település egyházi vezetői mondják el ünnepi gondolataikat és verses, zenés műsor is látható lesz. A szövegek nyomtatásra kerülnek, hogy az internet eléréssel nem rendelkező idősebb lakosokhoz is eljussanak az elhangzottak.

Vörs

November 28-án nyit a vörsi betlehem és január 23-ig az előírásoknak megfelelően védettségi igazolvánnyal és maszkban lehet majd látogatni Európa legnagyobb bibliai életképét. Minden évben több tízezer turista fordul meg a Kis-Balaton fővárosában, hogy meglátogassák a részletgazdag, 60 négyzetméteres betlehemet. Idén is sok-sok kilónyi faanyagot, tuját és fenyőágat, bogyókat, terméseket, valamint mohát használnak fel az építéséhez. A belépésre várakozókat a Szent Márton Templom mellett adventi udvar várja forró italokkal és meleg ételekkel, de látogatható a Tűzoltó Múzeum és a Tájház, valamint a modern, kültéri betlehem is.

Tízezer embert várnak a Somogy megyei Vörsre
Fotó: Krausz Andrea

Zalakaros

Idén a Karos Korzón szerveznek adventi programokat az üdülővárosban,

a karácsony előtti hétvégéken pénteken és szombaton várnak ránk a feldíszített, kivilágított rendezvénytéren.

A forralt bor, sült gesztenye és mézeskalács mellett természetesen ünnepi műsorokkal is készülnek. A város szállodái is díszkivilágítással és ünnepváró programokkal varázsolják meghitté a pihenésünket, a gyógyfürdőben a szaunaszeánszok mellett a gyerekprogramok sem maradhatnak el.

Hévíz

Ünnepi koncertek, wellnesskényeztetések, melengető fürdők, forró szaunaélmények, vidám gyermekprogramok és nem utolsó sorban finom fogások várnak Hévízen az adventi időszakban. Idén is a Festetics téren felállított karácsonyfa mellett kap helyet a városi betlehem és az adventi koszorú, amin az ünnepi műsorok után minden vasárnap délután meggyújtanak egy gyertyát.

A hévízi szabadtéri betlehem
Fotó: Mihály Szilvia

A sétálóutcában faházakban hétvégenként gőzölgő meleg italok csábítanak megállásra, kézművesek kínálják portékájukat. A Moll Károly téren szombatonként kora délután gyermekprogramok, majd hangulatos koncertek várják a sétálókat. Szombat délelőttönként a Hévízi Termelői Piac területén Ízes Advent programok várják az érdeklődőket, bepillantást nyerhetünk a mézeskalács készítés vagy épp a halászléfőzés rejtelmeibe is.

Keszthely

Karácsonyi hangulat vár a keszthelyi Fő téren: a gyertyagyújtás és az ünnepi koncertek mellett díszkivilágítás, fényfestés, téli finomságok, kézművesek, városi betlehem, fotópontok, szórakoztatják a vendégeket az adventi hétvégéken.

Keszthely ünnepi fényekkel készül az ünnepekre
Fotó: Mihály Szilvia

Gyenesdiás

Ünnepi fényekkel és programokkal várják a karácsonyt a településen. A Mikulással nem csak az északi sarkon találkozhatsz, hanem itt, Gyenesdiáson is. Lovaskocsik visznek a nagyszakállúhoz, aki nem hagyja otthon az ajándékos puttonyát sem.

Biztos nem csobbantál még az adventi időszakban a gyenesi strandon, ha elég bátor vagy, december 11-én megteheted.

A harmadik adventi hétvégére tervezett Adventi gesztenyesütés és Karácsonyi Vásár idén a járványügyi helyzet miatt elmarad, helyette a a gyenesdiási Piacon meghitt hangulatú adventi hétvégékkel, kézműves termékekkel, különleges finomságokkal várják a családokat, baráti társaságokat és mindenkit, aki karácsonyi lázban ég.

Balatongyörök

Az ünnepi fénybe öltöztetett településen advent második hétvégéjén a kézművesek csillogó díszekkel karácsonyi hangulatot varázsolnak, a koncerteken adventi dallamok csendülnek fel, az ünnep illatát forralt bor, puncs és a balatongyöröki karácsonyi kenyér idézik. A gyermekeket Mikulásház és kreatív műhely várja.

December 12-én a karácsonyhoz közeledve közösen süthettek mézeskalácsot és készíthettek karácsonyi díszeket, apró kis dekorációkat a balatongyöröki játszóházban.

Fotó: Mihály Szilvia

Szigliget

Idén az adventi időszakban a Várudvaron korcsolyázhatunk, forralt bor, kürtös kalács és sült gesztenye is vár ránk az ódon vár tövében, ahonnét varázslatos a kilátás a Balatonra. December 11-én a Villa Kabalában megvásárolhatjuk a legjobb karácsonyi ajándékokat is. Helyi termelők finomságai, bodzapezsgő, lekvárok és kézműves termékek is várnak ránk. A csendesebb adventi időszakban a nádfedeles házikók között sétálni is ünnepi program. Ha a forgatagot szereted, akkor újév napján gyere el a településre, amikor többszázan csobbannak a Balatonba.

Fotó: Mihály Szilvia

Badacsony

December 4-én Badacsonytördemicen Forraltbor főzőverseny, Badacsony központjában pedig kézműves adventi vásár várja a vendégeket. Kóstold meg a tüzes badacsonyi borokat forralt borként is, fedezd fel a téli hegy titkait.

A badacsonyörsi Folly Arborétumban az adventi vezetett túrákon a hazai karácsonyok ikonikus növényeit mutatják be, és míg a délelőtti kertlátogatáson tobozos ajándékot készíthetsz, addig a délutáni programon forró itallal fejezitek be a túrát.

Tihany

Advent vagy karácsony idején mindenképpen érdemes ellátogatni Tihanyba.

Adventi áldás a Tihanyi Bencés Apátságban
Fotó: Korzenszky Richárd

A Tihanyi Bencés Apátságban lelkileg hangolódhatunk az ünnepre, s átélhetjük karácsony lényegét, üzenetét. Nem csak szentmisék és adventi gyertyagyújtások lesznek elkövetkezendő hetekben, hanem kulturális eseményekre is várnak mindenkit az újévköszöntés idejéig tartó programsorozatban.

Balatonfüred

Ha igazán titokzatos és kreatív programokra vágysz, akkor Balatonfüreden a helyed advent idején. Ha részt veszel a programokon, megtudhatod például, hogy mi is az a flextangle- sőt, készíthetsz is egyet magadnak, de több más, kreatív műhelyben is alkothatsz díszeket és ajándékokat, ismerkedhetsz a zsidó Hanuka hagyományaival, s azt is megtudhatod, milyen a modernebb köntösbe bújtatott Diótörő, s hogyan tűnik fel benne. Ráadásul a városban személyesen is találkozhatsz a Mikulással. A város ünnepi díszbe öltöztetését már a napokban megkezdték, így advent első vasárnapján csodás fények és ünnepi dekorációk között sétálhatsz az Óvárosban és a Tagore-sétányon.

A város adventi programjait itt találod

 

Csopak

A csopaki Csonkatoronyhoz mindenképpen érdemes ellátogatni egy téli estén, s sétálni egyet a kis téren.

Ilyen volt a csopaki Csonkatorony tavaly Fotó Keszey Ágnes

A kis tér minden év ünnepi fényárban úszik, s ha már a településen jársz, nézd meg a vasútállomás melletti régi gőzmozdonyt is, mely adventkor ugyancsak fénydekorációt kap. Sőt, idén az ilyenkor sétányként funkcionáló strandon is ünnepi fények között sétálhatunk.

Balatonalmádi

Balatonalmádiban is várnak kulturális, művészeti programokra. Érdekes helyszínen rendezik meg az almádi fotósok almádit bemutató fotóiból összeállított kiállítást: a galériaként is működő aluljáróban, azaz a VasútArtjáróban.

 

Nyitókép: Krausz Andrea

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva