2018.07.31. 16:00
Kékszalag – számokban
Több csúcsot is megdöntött a csütörtök reggeltől szombat reggelig tartó Kékszalag.

Európa leghosszabb és legrégebbi tókerülő versenyére 681 hajó nevezett be és 80 százalék, azaz 545 haladt át a füredi célvonalon, mindkét szám történelmi rekordot jelent. Ezt mutatja például az is, hogy a jubileumi 50. Kékszalagon a befutók száma magasabb volt, mint 2017-ben az indulóké. Ennél több hajó távolsági vitorlásversenyre Európában csak a svájci Bol d’Or Mirabaud-ra nevezett 1990-ben, ott akkor 684 hajó indult el.

A légvonalban több, mint 150 kilométeres távolságot (Balatonfüred – Balatonkenese – Siófok – Keszthely – Balatonfüred) a svájci Christophe Peclard kormányossal induló Safram nevű katamarán tette meg a leggyorsabban, mögötte a tizenháromszoros győztes Litkey Farkas kormányozta PreVital és a Józsa Márton vezette Opel Fifty-Fifty haladt át a balatonfüredi célvonalon.

A versenyen elinduló legkorszerűbb katamaránoktól sokan várták, hogy esetlegesen megdöntik az Opel Fifty-Fifty által 2014-ben elért 7 óra 13 perces időrekordot, de az időjárás, azaz a gyenge szél miatt a csúcsidő nem került veszélybe. 2018-ban a győztes ideje 12 óra 40 perc 31 másodperc lett. A vitorlázás szempontjából gyenge szélviszonyok ellenére a versenyen elinduló csapatok kitartóak voltak. Ez látszik például abból is, hogy a leghosszabb ideig versenyző hajó 46 óra 43 perc alatt ért körbe a Balaton körül. Ez a Végrehajtó nevű CNSO típusú vitorlás volt.

A versenyzők az Autistic Art Alapítványt tavaly több mint 1 millió forinttal támogatták, idén pedig 1,4 millió forint gyűlt össze.

A legidősebb versenyző, a 88 éves Kozma László, és a legfiatalabb pedig 6 éves, Érdi Fidél.

A Balaton legidősebb hajója is teljesítette a Kékszalagot. Péntek hajnalban futott be a 122 éves Kishamis. Az abszolút értékelésben a 45. helyen, közel 21 óra vitorlázás után.

Kozma László, a legidősebb Kékszalag-versenyző

Forrás: kekszalag.reblog.hu

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva