vg.hu | 2022.12.01. 14:00
Kell a téli gumi a kerékpárokra is
Magyarországon egyre többen kerékpároznak télen is.

Mivel a mikromobilitási eszközök használata nemcsak nyáron, hanem télen is előnyös, a Jövő Mobilitása Szövetség több biztonsági tanáccsal állt elő a kerékpárral és rollerrel közlekedők számára. Az egyik legfontosabb, hogy a csúszós aszfalton a téli gumi használatát ajánlja a szervezet, valamint azt, hogy fordítsunk figyelmet az akkumulátorok megfelelő töltésére.

kerékpár, téli gumi, mikromobilitás

Téli gumit javasol a kerékpárosoknak a szakmai szervezet Fotó: Mohai Balázs / MTI

 

A szervezet közleménye ismertette, hogy bár a budapesti kerékpársávok forgalmi adatai alapján télen feleannyian használnak mikromobilitási eszközt, mint nyáron, a közösségi kerékpárt használók számában nincsen lényeges visszaesés a zord idő beköszöntével sem.

Miközben júniusban havonta 366 ezres, addig az idén októberben több mint 330 ezres utazást teljesítettek a közbringarendszeren.

Ezzel a BKK kalkulációja alapján csak októberben 46 ezer liter benzint spóroltak meg a kerékpárhasználók.

A Jövő Mobilitása Szövetség kommünikéje kitért arra is, hogy télen körülményesebb és kevésbé komfortos a mikromobilitási eszközök használata, több odafigyeléssel és tervezéssel az előnyei ugyanúgy érvényesülnek, mint a többi évszakban.

A szövetség több praktikus tanácsot is ad a télen is kerékpározóknak. Kiemelték, hogy fontos a bicikli rendszeres karbantartása, tisztítása, olajozása, a sárhányó felszerelése, illetve az autókhoz hasonlóan a téli gumi használta.

Hozzátették, hogy az útviszonyok megváltozása miatt a csúszós aszfalton a legjobb gumikkal is óvatosan kell közlekedni, és miközben nyáron a könnyebb gurulás miatt érdemes keményebbre fújni a gumikat, télen kevesebb is elegendő, mert a laposabb gumi jobban tapad az úton. Az első és a hátsó világítás is elengedhetetlen, sőt kötelező, és mivel a borongós őszi-téli időben sokszor napközben is szükség van arra, hogy jól látszódjon a közlekedő, a szakértők a fényvisszaverő öltözék használatát is ajánlják, hasonlóan a vezeték nélküli irányjelzőkhöz, amelyek a kormányra szerelhető távirányítóval aktiválhatók, és anélkül jelezhető velük a kanyarodás, hogy a felhasználó akár csak egy kézzel elengedné a kormányt.

Elárasztják az utakat a bringások – VG Podcast

Összességében a lakosság kétharmada szokott biciklizni Magyarországon — mondta a VG Podcastnak a Magyar Kerékpárosklub kommunikációs munkatársa, Kádár Melinda és a szervezet kampányfelelőse, Fazekas Samu.

Télen, az autókhoz hasonlóan, a biciklivel is nagyobb követési távolságot kell tartani a csúszós úton, illetve jeges, havas időben a védett kerékpárút jobb választás, mint a felfestett bringasáv, már csak azért is, mert a hókotrók sok esetben a kerékpárútra tolják a latyakot, havat.

Egy újabb tanács szerint az elektromos rolleren nem csupán a közlekedőt kell védeni megfelelő ruházattal, hanem az akkumulátort is az extrém hidegtől. Emellett számítani kell arra, hogy a roller teljesítménye hidegben csökken, kisebb lesz a hatótáv, a tömör gumik pedig hidegben és nedves úton csúszósabbak lesznek.

Az elektromos kerékpároknál is érdemes odafigyelni az akkumulátor védelmére. A legfontosabb, hogy a töltöttsége ne menjen 20 százalék alá, illetve a nulla fok alatt ne parkolják huzamosabb ideig kültéren az eszközöket.

A Balatonra tömegközlekedéssel is eljuthatsz! Nézd meg menetrendi keresőnket!
Tervezd meg az utazást!



:


Forrás: vg.hu
Nyitókép: Mohai Balázs/MTI

 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva