Koszorús Rita/sonline.hu | 2022.08.07. 12:00
Megérkeztek a vendégek, de dolgozóból nem lett több
Félidejénél a balatoni főszezon: a szolgáltatók szerint a legnagyobb kihívást a munkaerőhiány állítja eléjük.

Folyamatosan érkeznek a vendégek a fonyódi Fapipa vendéglőbe, ahol nagyjából hasonlóképpen alakult a forgalom az idei nyár első felében, mint tavaly. – Mi nem panaszkodhatunk, vannak vendégek nálunk, hozzuk a tavalyi forgalmat, sőt még több is lesz, mondta érdeklődésünkre Torma Zoltán. Hozzátette: a kényszerű 20 százalékos áremelés ellenére is jönnek hozzájuk a vendégek.

Fotó: Mészáros Annarózsa/likeBalaton.hu

Az már nagyobb probléma, hogy vannak olyan álláshelyek az egységben, amelyeket nem tudtak feltölteni munkára alkalmas dolgozókkal.

– Személyzettel nem vagyunk olyan jól ellátva, a munkaerő minősége nem az igazi. Egy-két kompromisszumot kellett hozni, nem találtam lángossütő asszonyt. Amikor a szakácsok ráérnek, akkor sütünk lángost, mondta Torma Zoltán. Diákmunkást sem tudott alkalmazni annyit, amennyit szeretett volna, hiszen az idei évtől változott a munkaügyi központ által nyújtott támogatás rendszere. Vagyis egy diák foglalkoztatását legfeljebb egy hónapig támogatják a programban.

balaton turizmus étterem
Forrás: Andrássy Zoltán

 

– Ez nem jó, mert mindig újakat kell betanítani– tette hozzá a fonyódi vállalkozó. Persze lehetne támogatás nélkül is alkalmazni őket, de a Balatonnál pluszköltségként a szállást is a vendéglátósnak kell állnia, így aztán egy diák alkalmazása a béren felül még 100 ezer forintot jelent.

Munkaerővel Balatonvilágoson sincsenek jól ellátva, a Lavender Terasz éppen ezért csak heti négy napot van nyitva szezonban is.

– Sajnos szezonra nem találtunk munkatársakat, nagyon gyenge a felhozatal, a minőségből pedig nem engedhetünk, mondta Németh Andrea tulajdonos. Hozzátette: steakétterem lévén nagyon pontos és precíz szakmai munkára van szükség a kollégáktól. Németh Andrea kiemelte: ebben a szezonban egy hónapos csúszással érkeztek meg a vendégek. – A június messze a vártnál rosszabb volt, a szezon közepére visszatért a régi életünk és a vendégszám is, mondta. Persze az egy hónapos lemaradást már nem lehet behozni, de bíznak a jó őszben és télben, hiszen egész éven át nyitva tartanak.

Nincs panasza a nyárra a siófoki CE Pláza Hotel tulajdonosának. Tóth Gergely lapunknak elmondta: a vártnak megfelelően alakul a forgalom.

– A nehéz gazdasági környezet ellenére is jó szezonunk van, egyedül vasárnapokon van néhány szabad szobánk, mondta Tóth Gergely. Ez a nyár bevételben mindenképpen meghaladja az előző éveket, nyilván az általános költségnövekedés tolja felfelé az árakat, de egyelőre még nem okozott nekünk kiesést, a foglaltság változatlanul alakul, magasabb szobaárak és költségek mellett.

 

Főszezonban egymásnak adják a kilincset a turisták

A balatoni magánszálláshelyek kilincseit is folyamatosan adják egymásnak a turisták.
– Nagyon sok vendég keres szállást főszezonban, mondta a balatonföldvári Bolygóné Polgár Klára. Amikor jó idő van, sok magyar vendég jön és eddig júliusban nekik kedvezett az időjárás. Ráadásul sok magánszálláshelyet felújítottak, így a minőség is javult a Balatonnál, ami vonzza a turistákat, tette hozzá. Egy balatonlellei apartmankiadással foglalkozó férfitől megtudtuk, hiába jó a forgalom, ha a költségek sokszorosára nőttek. – Már év elején lefoglalták a szobákat, akkor még nem tudhattuk, hogy milyen áremelések lesznek nyáron, úgyhogy a kiadásaim jelentősen megnőttek, mondta lapunknak a lellei apartmanházas. – A forgalom nagyon jó, a haszon azonban már nem ilyen szép az infláció miatt.

 

Forrás: sonline.hu
Nyitókép: Mészáros Annarózsa/likeBalaton.hu

 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva