Krausz Andrea | 2022.05.24. 20:00
Megvan, miért kevés a nagy fizetés ellenére a munkaerő a balatoni vendéglátóknál
Erős lesz a balatoni főszezon, állítják a Balatoni Kör tagjai, akik hetedik alkalommal ajánlják a vendégek figyelmébe szolgáltatásaikat. Ezúttal is megtartották a BalatonBor premierjét, amelyből 100 ezer palack kerül forgalomba. Sok más témája is volt az eseménynek.

68 gasztrohelyet ajánl a Balatoni Kör. Egész éven át nyitvatartó balatoni kutya- vagy családbarát éttermeket, bisztrókat, borászatokat, vinotékákat, pálinkafőzdéket, cukrászatokat és különleges szállásokat, rendezvényhelyszíneket, melyek közül 54 a Balatoni Kör tagjai által üzemeltetett hely, 14 pedig az általuk ajánlott külsős hely.

Divat lett a Balatonba belerúgni

A szervezet tagjai egy balatoni komp fedélzetén hívták fel a figyelmet, hogy a 2014-ben alakult Balatoni Kör összeköti a régió három megyéjének és 6 borvidékének vállalkozásait. Fő mozgatórugójuk az érdekvédelem, az összefogás és a közös gondolkodás.

Szilágyi Lajos, a Balatoni Kör elnöke a kompon tartott tájékoztatót
Fotó: Krausz Andrea

 

– Mi továbbra is az egész éves vendéglátásban hiszünk. Programjainkkal, lobbitevékenységünkkel mindent megteszünk a Balatonért. De beszélnünk kell arról, hogy divat lett a Balatonba belerúgni. Ezt kikérjük magunknak – mondta a tájékoztatón Szilágyi Lajos, a Balatoni kör elnöke. – A világban és az országban zajló inflációs folyamatoktól a Balatoni Kör sem tudja függetleníteni magát, ezt nem is várhatja el tőlünk senki. Indokolatlan, irreális áremelésre viszont nem számíthattok tőlünk. Az eddig megszokott korrekt árazás és üzletmenet jellemzi a tagjaink vendéglátó egységeit, valamint borászaink termékeit – hangsúlyozta Szilágyi Lajos, aki azt is hozzátette, hogy a munkaerőpiaci probléma gyökere a szezonalitás. A szezonális helyeket üzemeltetők borítják fel a munkaerőpiaci trendeket.

– Ők ígérnek hihetetlen összegeket, csak hogy elcsábítsák az egész éven át nyitva tartó vállalkozások személyzetét, pedig nálunk a bérek versenyképesek az osztrák bérekkel

– mondta az elnök.

Erős lesz a szezon

Szilágyi Lajos szerint az előzetes foglalási adatok alapján nagyon erős szezon várható. Idén a külföldi desztinációk is eltörölték a járványügyi korlátozásokat, így az idei évben azok jönnek a Balatonhoz, akik tudatosan választják turisztikai célpontként.

– Sokan lesznek, de eltűnik az őrült tömeg. Így több idő jut a vendégekre

– emelte ki a szakember.

Egész éven át működnek a Balatoni Kör tagjai, hogy megtartsák a munkavállalókat
Fotó: Krausz Andrea

100 ezer palack BalatonBor

Debütált a BalatonBor legújabb évjárata. A BalatonBor egyik lényegi pontja a közösségi összefogáson alapuló régiós bormárka létrehozása. Az elmúlt hónapok borbírálatai alapján eddig 18 balatoni borászat kezdhette meg a BalatonBor palackozását, egységes megjelenés alatt.

A nyáridéző olaszrizlingekről Dobosi Győző, a Balatoni Kör BalatonBor szekciójának vezetője azt mondta, hogy nagyon szép, egységes BalatonBorok készültek. Minden tételt frissesség, tipikus olaszrizling fajtajelleg és könnyedség jellemez.

A végső kiválasztás vakkóstolással történt, amit Fiath Attila borakadémikus hitelesített.

Egységes palackba kerültek az olaszrizlingek, de a címkén szerepel a borászatok neve is
Fotó: Krausz Andrea

 

– 2021-ben kevés volt a csapadék, és azt hittük, hogy ez a BalatonBorokon is észrevehető lesz. De minden borász elérte a megfelelő minőséget. A mandulás és a könnyű, gyümölcsös stílusjegyek nagyon szépen jönnek – foglalta össze a likeBalaton.hu kérdésére Dobosi Győző. – Idén átléptük a 100 ezer palackos mennyiséget, ami régi célkitűzésünk volt. Örülök annak, ha a szupermarketekben is elérhetőek a BalatonBorok, de nem ez a fő piaci szegmens, hanem inkább a borászatok és a helyi vendéglátók. Például egy nagyobb étteremben legyen két-, háromféle BalatonBor, hogy össze lehessen hasonlítani őket – mondta Dobosi.

Nem lehet borospalackot kapni

Mint megtudtuk, a borászok alapanyagbeszerzési problémákkal küzdenek. Gondot jelent a borosüveg-beszerzés.

Van olyan tag, akinek a beszállítók augusztusra ígértek üveget, mert csak akkor gyártják.

– Emiatt néhány termelő az egységpalack helyett másfajta üvegbe tudja csak palackozni a BalatonBorát. Ez komoly kihívás. A nagyobb pincészetek már szeptemberben lekötik az üvegeket a következő év tavaszára, de nem minden borász tudja bebiztosítani magát. Van, aki a már megszokott üveget tavaly 55 forintért, idén pedig 115 forintért kapja – fejtette ki Dobosi Győző.

Döglött Béka díj

Kardos Gábor, a Balatoni Kör alapítója, tiszteletbeli tagja a prognózis-bulvár veszélyeire hívta fel a figyelmet. Mint mondta, a Döglött Béka díjat, azon médiumnak adnák a jövőben, amelyik

a legtévesebb időjárás-prognózist jelenteti meg egy adott hétvégére, ezzel a legnagyobb kárt okozva a vendégeknek és a balatoni vendéglátásnak egyaránt.

– 4-5 éve indultak el ezek az online „kattintásmágnes” cikkek, amelyek rendre rossz időt prognosztizálnak, pedig jó az idő a tónál. Vannak szállodák, ahol egymillió forintos veszteséget konstatálnak a lemondásokból, így országosan egy hétvége sokmilliárdos kárt okoz. Nagyon örülünk, hogy mellénk állt ebben a kérdésben a Országos Meteorológiai Szolgálat és a Balatoni Szövetség, és reméljük, hogy nem kell átadnunk egyetlen médiumnak sem a díjat – emelte ki Kardos Gábor.

Jó idő van a Balatonnál
Fotó: Krausz Andrea

Munkaerőhiány

Hosszabb távon orvosolhatja a munkaerőhiányt a régióban működő három szakképzési centrum együttműködése. Szamosi Lóránt, a Siófoki Szakképzési Centrum kancellárja elmondta, hogy megalapították a Balatoni Gasztronómiai Akadémiát, és elindították négy alapszakma továbbképzését. Regionális nézőpontot, alapokat és ismereteket szerezhetnek a szakmában dolgozó szakácsok, felszolgálók és cukrászok. (Erről részleteket itt lehet olvasni.)

Eddig 18 balatoni borászat kezdhette meg a BalatonBor palackozását, egységes megjelenés alatt:

  • Cseh Családi Pincészet
  • Barna Pince
  • Dombi Pince
  • Laposa Birtok
  • Zelna Borászat
  • Hujber Pincészet
  • Veszprémi Pince
  • Gyukli Pince
  • Fata Pincészet
  • Tagyon Birtok
  • Koronczai Pince
  • Dobosi Birtok
  • Bogáromi Borbirtok
  • Istvándy Pincészet
  • Bujdosó Szőlőbirtok és Pincészet
  • Feind pincészet
  • Szeremley Birtok Pócz Pincészet
  • Pócz Pincészet

 

Nyitókép: shutterstock

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva