likeBalaton.hu | 2021.03.18. 08:00
Örömtánc a Balatonnál
Az év tánc kihívását, melyre a fél világ táncol, a Master KG-Jerusalema című dala ihlette. Egyre több balatoni szervezet gondolja úgy, hogy a nehéz időkben is próbáljunk önfeledtek lenni, várjuk pozitívan a járvány lecsengését. A videókon csodálatos balatoni tájak repítenek bennünket egy képzeletbeli vakációra.

Zulu zenére ropják a boglári kikötőben is. A balatonboglári Mathiász János középiskolát is beszippantotta a világjárvány egyik leggyorsabban terjedő kihívása, a Jerusalema Dance Challenge.
A képkockákon olyan ikonikus helyszíneken táncolnak, mint a balatonboglári Csavargőzös, a Gömbkilátó, vagy a kikötő, no és természetesen a Siófoki Szakképzési Centrum Mathiász János Technikumának épülete.

Az északi parton Szigligeten is várják az újranyitást.
– Éppen egy évvel ezelőtt fordult fel fenekestül az életünk! Ami a mögöttünk álló hónapokat leginkább kifejezi: érzelmi hullámvasút, pánik, kétségbeesés! Az állandó bizonytalanság lelkileg tette próbára az egész csapatot.
A sok negatívum ellenére mégis pozitívan tekintünk előre és megpróbáljuk a jelenlegi helyzetből kihozni a legjobbat. A legfontosabb azonban: még mindig egyben vagyunk!
Bátran ki merjük jelenteni, hogy nekünk van a legösszetartóbb és legkitartóbb csapatunk.

Együtt sírunk, együtt nevetünk. Hiányzik a régi életünk, vágjuk a centit az újranyitásig!

A jókedvünk szerencsére nem hagyott el minket, csak ti hiányoztok már nagyon-nagyon! Reméljük már nem kell sokat várni a viszont látásig – mondta Fölföldi Péter.

A Somló-hegyen sem tétlenkedtek, nézd:

A Magyar Légimentők is megmutatták, nemcsak krízishelyzetekben állják a sarat, a vidámság sem áll távol tőlük.

– A Veszprém Megyei Fogyatékos Személyek, Pszichiátriai és Szenvedélybetegek Integrált Intézménye Lesencetomaji részlege szeretné megmutatni, hogy ezekben a nehéz időkben is lehetséges az önfeledt boldogság. A Mentálhigiénés csoport álmodott egy nagyot.
Szerettük volna a közösséget egy kicsit kimozdítani a hétköznapokból, ezért a lakókkal és dolgozókkal együtt mi is csatlakoztunk az örömtánchoz.

A ritmusos zene, és az élvezetes koreográfia pozitív és szórakoztató tevékenység volt, melyet mindannyian imádtunk, szívesen jártunk a próbákra.

 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva