likeBalaton.hu | 2022.09.03. 14:00
Rekordszámú utas vonatozott a Balatonhoz
Sikeresen ért véget a balatoni főszezon. A tavalyi, egész szezon alatt elért évtizedes rekordnál is többen választották a MÁV-START járatait a hazánk legnagyobb tavához történő utazáshoz. Az elő- és főszezonban több mint 2,7 millióan utaztak vonattal a tóhoz, vagy onnan, illetve a balatoni állomások között.

A korábbi tapasztalatok alapján várható kora őszi magas utasszámra készülve, a vasúttársaság továbbra is számos lehetőséget nyújt sűrű vonatközlekedéssel azoknak, akik a szeptember 11-éig tartó utószezonban kelnének útra a Balatonhoz.

Fotó: Mészáros Annarózsa/likeBalaton.hu

A balatoni főszezonban tavalyhoz képest nagyjából 29 százalékos volt az utasszám-növekedés, sőt a járvány előtti utolsó évhez képest is hozzávetőleg 32 százalékkal jobb az eredmény. A legtöbben Siófokon, Balatonfüreden, Zamárdiban Fonyódon és Balatonlellén fordultak meg. Vitézy Dávid közlekedésért felelős államtitkár kiemelte: — A kormány a székesfehérvári és a déli parti vonal teljes felújításával, az északi parti szakasz villamosításával Balatonfüredig mindent megtett azért, hogy versenyképesebb legyen a balatoni közlekedés. Dolgozunk tovább a vasút fejlesztésén, a nyári számok igazolják, hogy van értelme, az utasok szívesen élnek a folyamatosan bővülő lehetőségekkel.

 

 

A jegyek többségét, közel 1,3 millió darab jegyet már a MÁV appban és a megújult Elvira felületén vásárolták meg az utasok. MÁV applikációban vásárolt az utasok 24 százaléka, interneten 13 százaléka, jegyautomatákban pedig 17 százaléka. Idén a főszezon elejére több tóparti állomásra és megállóhelyre is telepített jegyértékesítő automatát a vasúttársaság, a számuk így 37 darabra nőtt a térségben. Ennek is köszönhetően a Balatont érintő utazásra szóló jegyekből a tavalyi 180 ezer darab után az idei főszezonban közel 510 ezer darabot automatákból vásároltak az utasok.

Idén is forgalomba álltak a nyári hétvégéken a Balaton felé az emeletes KISS motorvonatok, sőt jelentősen bővült a kínálata e különleges járműveknek.

A Dunakanyarból Fonyódra a dupla KISS motorvonatból álló Jégmadár expresszen lehetett eljutni. A Szolnok és Siófok között közlekedő Napfürdő expresszvonat a hétvégi napokon Cegléd, Albertirsa és Monor érintésével járt.

A Vitorlás névre keresztelt expresszvonat Szolnok és Fonyód között az újszászi (120a) vonalon nyújtott lehetőséget a térségben élők számára is a Balatonra való közvetlen eljutásra.

A Panoráma expresszvonat Nyíregyháza és Siófok között járt, a két végállomás között csak Debrecen, Hajdúszoboszló, Szolnok, Székesfehérvár, Balatonaliga, Szabadisóstó, Szabadifürdő állomásokon és megállóhelyeken állt meg.

Vasárnaponként az Esti Csók Fonyód és Kőbánya-Kispest között juttatta haza az utasokat a Balatonról. A korszerű és közkedvelt emeletes vonatok csaknem 45 ezer utast és mintegy 2000 kerékpárt szállítottak.

Fotó: MÁV

A déli parton közlekedő Bagolyvonatok az utasok körében továbbra is népszerűek, éjszakánként több ezren közlekedtek velük. A Balaton körüli vonalak forgalmát idén nyáron is növelte, hogy a vonatok szerelmeseinek retró hétvégékkel készült a vasúttársaság. Az Utasellátó étkezőkocsik kínálata a pénztárcabarát árazásnak is köszönhetően továbbra is kedvelt. A hétvégi napokon átlagosan 300 embernek szolgálták fel a finom ételeket.

Fotó: MÁV

A szezonális termékek közül a meghatározott vasútvonalakon és Volánbusz-járatokon egyaránt érvényes, jellemzően a tó körüli utazás elősegítésére hasznos, különféle Balaton 24/72 napijegyekből összesen 27,6 ezer kelt el, négyezerrel több, mint tavaly. A kedvezményes, helyjegybiztosítást magában foglaló, interneten és MÁV appon vásárolható Okosjegyből mintegy 24 ezret vásároltak az utasok.

 

A Balatonhoz tömegközlekedéssel is eljuthatsz! Nézd meg menetrendi keresőnket!

Tervezd meg az utazást!



:


 

Forrás: mav.hu
Nyitókép: Mészáros Annarózsa/likeBalaton.hu

 

 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva