Szántó Orsolya / dietaesfitnesz.hu | 2020.09.02. 08:00
Rengeteg kalóriát égethetünk el a vízi sportokkal
Megdöbbentően sok kalóriát égethetünk el a vízi sportokkal, melyek közül még most, a nyár végén is sokat kipróbálhatunk/gyakorolhatunk a Balatonnál. Ezeket mutatjuk most be.

Kitesurf

Ki ne szeretne a természet törvényein felülemelkedve, a földről elrugaszkodva hosszú métereket repülni vagy a víz hátán utazni a szél erejével? Ha úgy érzed, hogy egy kis segítséggel képes lennél erre, próbáld ki! A kite legfontosabb felszerelése a tube, amely egy merev vázas, felfújható ernyő. Az egyik leglátványosabb vízi sportág világviszonylatban elismert, és ma már Magyarországon is egyre közkedveltebb a nyár szerelmesei körében. A sárkányszörf lényege: a szélbe kapaszkodva a deszka segítségével siklani a vízen minél változatosabb trükkök, ugrások kíséretében. Erősebb szélben akár 25 méter magasra, és 60-80 méter hosszra is lehet ugrani. Mint a bringázást, ezt is meg kell tanulni, de akik már próbálták, azt mondják, nem ördöngösség. Igaz, hogyha meg akarjuk úszni a nagyobb eséseket, az első alkalmakkor nélkülözhetetlen a szakszerű irányítás. Hasznos, ha az embernek jó egyensúlyérzéke van, két erős marokkal rendelkezik a biztonságos fogás érdekében, és nyitott az extrém helyzetekre, valamint szereti az izgalmakat.
Szárazföldi és vizes edzések például Siófok­­­­­­-Széplak-felsőn, Balatonfenyvesen és Balatonfüreden is vannak a Balatonnál.

Kitesurf / Fotó: Krausz Andrea

Aquafitnesz

Az aquafitnesz mozgásprogramja új testedzési lehetőségeket nyújt a levegőnél nyolcszor nagyobb sűrűségű vízben. Teljesen más mozgáskoordinációt igényel a vízben történő mozgás, mint a szárazföldön végzett torna. Itt nem hat ránk a gravitáció, a felhajtóerő jótékony hatásának köszönhetően minden mozdulat könnyebben kivitelezhető. Az aquafitnesz világszerte népszerű, és már itthon is egyre több követőre talál. Országszerte több uszoda, fitneszterem szolgáltatásai között szerepel vízi torna vagy más néven aquajogging. Az óralátogatók között van, aki általános közérzetjavító programnak választja a tornát, de vannak, akik prevencióként, vagyis betegségek megelőzése érdekében, illetve rehabilitációként, betegségekből való felgyógyulás céljából járnak aquaórára. A mozgásszervi problémák jelentkezhetnek a csontozatban, az izomzatban és az ízületi rendszerben.

A szárazföldi mozgások során fennáll a rázkódásból adódó további ízületi kopások lehetősége. Ez a probléma a vízben történő mozgásnál szinte százszázalékosan kizárható. A víz sűrűbb közege és felhajtóereje révén sok gyakorlat végezhető anélkül, hogy a test súlya ránehezedne a boka-, a térd- vagy a csípőízületekre, illetve a gerincre. A felhajtóerő révén sokkal könnyebbnek érezzük magunkat, és a gyakorlatok is egyszerűbben kivitelezhetőek. A vízben akár egy nagy spárgát is elvégezhetünk gond nélkül, hisz a fizika a segítségünkre siet.

Önmagában a testünk is fennmaradna a víz felszínén, ám a torna könnyítése, vagy éppen nehezítése érdekében speciális polifoam anyagból készült segédeszközöket használnak az órákon. A súlyzók a víz alatt, a felszínen és a levegőben mozgatva erősítik a vállövet, a kart és részben a hátizmokat. A mélyvizes aquatornánál a deréköv és az úgynevezett csizmaszár is bekapcsolódik a mozgásba. Ezeket szorosan kell rögzíteni, hisz könnyen elmozdulhatnak. Nem könnyű dolgozni velük, különösen a levegővel teli csizmaszárral. Egyrészt nehéz a víz alatt tartani, másrészt a lábszár megnövelt felületével nagyobb ellenállást kell leküzdeni.

A speciális közeg sokszínűvé és vidámmá teszi az órát. Minden mozdulat során ügyelni kell arra, hogy ne billenjünk ki az egyensúlyból. A testre erősített úszógumik segítenek ugyan a felszínen maradni, ám az állandó taposás, futómozgás instabillá teszi a test pozícióját. A szabad mozgásnak köszönhetően változatos gyakorlatokból épül fel egy-egy óra. A taposó, futó alapmozgást a karral végezhető lendítések, húzások, tolások egészítik ki. Álló helyzetben szökdelésekkel, nyújtott lábú lendítésekkel kombinálhatóak a karerősítő gyakorlatok. A csípő- és farizom erősítését csavarásokkal, csípőforgatásokkal, páros lábú lendítésekkel érhetjük el. Az állandó mozgásban a törzs legtöbb izomcsoportja részt vesz, a széles hátizomtól a helyes tartást segítő gerinc melletti izmokig.

Az órák általában egyórásak. Ez alatt az idő alatt szinte észrevétlenül edzünk. A 23-26 fokos vízben a test folyamatosan hűtve van, ezáltal nem érzünk kimerültséget, fáradtságot. Az aktív mozgás gyorsabb keringési folyamatokat indít el. A bőrfelszín vérkeringése is felgyorsul a test mellett keletkező örvények masszírozó hatásának következtében. Az aquafitneszóra során a zsírégető tartomány is elérhető, igaz, nem olyan könnyen, mint egy szárazföldi aerobikórán, de így is egy óra alatt 300-350 kalória elégethető.

Fotó: Shutterstock

Vízisí, wakeboard, szörf

Magyarországon több kábeles pályán is oktatják a vízisít és a wakeboardot. A Balatonnál például ezeken a helyeken!

A három sportág magyarországi története nem olyan régről datálódik, ám egyre nagyobb az érdeklődés irántuk. Mindenkiben ott él a klasszikus vízisíző képe, amint a motorcsónak után siklik, a hullámokat meglovagolva. Itthon a vízisízés e formáját ritkábban láthatjuk és próbálhatjuk ki, mint a kábel- vagy kötélpályás változatát. A kábeles pályák több gyakorlási lehetőséget biztosítanak a vízisízőknek, hisz itt egy összefüggő drótkötélpályán, elektronikusan vezérelten lehet egyszerre több embert is vontatni a vízen. Ezzel ellentétben a motorcsónakos vontatás során csak egy személy tud síelni. A pályákon egyre kevesebbszer lehet páros léces sízőt látni. A lécek helyett ma már rendszerint wakeboardot használnak, ami a snowboard nyári változata. Aki jól tud snowboardozni vagy gördeszkázni, valószínűleg könnyebben elsajátítja a wakeboardozást is. Kezdőként ezeknél az extrém sportoknál az a legfontosabb, hogy megtanuljuk az esést. Ha már kellő lendülettel hasítjuk a vizet, az egy esetleges esésnél erőset tud ütni. Mint az előző két sportnál, a szörfnél is hasznos, ha az ember rendelkezik kellő egyensúlyérzékkel. A szörfnél a legnehezebb a felállás és a vitorla irányba állítása. Az irányítást már könnyebb megtanulni. Bár ezek nem lányos sportágak, mégis több lány is kipróbálja, és versenyez is.

Szörfös olimpikonunk, Cholnoky Sára „Sasi” igazi Balatoni lány

Fotó: Cholnoky Sára hivatalos

Kajak, kenu, evezés

A vízi időtöltések kedvelt formája a kenuzás, a kajakozás és az evezés. A legegyszerűbb, ha a tóparti strandon fél-, egy órára kikölcsönzünk egy egypárevezős csónakot, kenut. A jó móka mellett szépen lebarnulhatunk és a kis testmozgással még sportolunk is egy keveset. Az aktívabb evezést kedvelők benevezhetnek egy vízi túrára. Ha többnapos, netán 1-2 hetes evezésre készülünk, jó, ha néhány tanácsot megfogadunk.

Amire mindig oda kell figyelni:

  • Egy kezdőkből álló csapatban mindig legyen olyan, aki már tapasztalt evezősnek számít. Jelöljenek ki egy kormányost, aki kellő gyakorlattal rendelkezik a vezetésben, ismeri a vízi közlekedés szabályait és kiváló úszó.
  • Úszni persze minden résztvevő tudjon.
  • Úszómellénnyel minden csónakban (kenuban) ülő rendelkezzen.
  • 25-30 km-nél hosszabb távot egy napra ne tervezzenek.
  • Köves parton ne kössenek ki, mert könnyen megsérülhet a hajó.
  • Csak oldalról és mindig sodrással ellentétesen közelítsék meg a partot.
  • A táborhelyet közel a vízhez építsék fel, így kevesebb fáradsággal jár a ki- és bepakolás, de mindig számoljanak az esetleges áradással.
  • A hajókat közel a sátorhoz, esőtől védve, lefordítva helyezzék el.
  • Az evezőket soha ne használják más feladatra, minthogy eveznek velük. Drága mulatság, ha eltörik.
  • A szervetlen szemetet egy helyen gyűjtsék, a szerves hulladékot ássák el.
  • A hátizsákból ne maradjon ki a szúnyogriasztó spray, a krém, a könnyű, világos ruházat, a kalap, a sapka, a napkrém és a napszemüveg.

Még több vízisport-élmény a Balatonnál, egy csokorba gyűjtve, itt!

Balaton-átevezés. Fotó: MTI/Varga György

Sárkányhajózás

A 12,5 méteres kenuban 18-20 lapátos ül. A hajótest két oldalán arccal előre ülnek, és egytollú kenu-lapátokkal eveznek. A külső szemlélő számára is különleges élmény a ritmusos dobszóra, egyszerre alámerülő evezők látványa. A sárkányhajózásnak már itthon is sok követője van, így több kupát, bajnokságot is szerveznek. Már magáért a látványért, a hangulatért is érdemes a hétvégi programot az egyik nyári sárkányhajó-fesztivál köré szervezni.

Te sárkányhajóztál már a Balatonon? Mutatjuk, hogy milyen és hol teheted meg!

Fotó: Tumbász Hédi

Vitorlázás

Úri passzió is, meg nem is. Minden attól függ, hogy saját vitorlást szeretnénk-e a hullámok ritmusára szelídíteni vagy egy kölcsönhajót. A saját hajó költséges mulatság, de bármikor megvan a lehetőség arra, hogy kihajózzunk, akár a magyar tengerre, a Balatonra. A tóparti nagyobb városokban mindenhol található vitorláskikötő nyári túrázók részére. A vitorlázás utasként bárki számára lehetséges, ám irányítása, mint az autóvezetésnél, csak jogosítvány birtokában történhet. Ha meg szeretnénk szerezni a vitorlásengedélyt, elsőként el kell végezni a vitorlástanfolyamot, majd azt követően vizsgázni kell elméletben és gyakorlatban. A széljárás által befolyásolt sport nem feltétlenül a nyugodt hajókázásról szól. A vitorla irányban tartása, a kötelek helyes kezelése komoly fizikai igénybevétel, főleg erős szélben.

Mi, a likeBalaton.hu-nál rendszeresen foglalkozunk a vitorlázás témájával, hiszen az egyik legnépszerűbb elfoglaltság a Balaton körül. Ezernyi lehetőséget és izgalmat rejt magában, így ebben a gyűjtőben is több tucat cikket és hasznos infót találsz a témában!

50. Kékszalag vitorlásverseny. Fotó: MTI/Jánossy Gergely

Strandröplabda

A csapatsportok előnye, hogy az emberre a csapat kohéziós ereje úgy hat, hogy még a leglehetetlenebb helyzetben is esélyt lát a probléma megoldására. A röplabda az egyik legkedveltebb nyári szabadidős csapattevékenység. Kevés ember is alkothat már egy csapatot, és viszonylag kis terület is alkalmas a játékhoz. A szabályok is egyszerűek, még a középiskolás évekből emlékezhetünk rájuk. Egyet ne feledjünk: a tűző napon az aktív mozgás következtében jobban izzadunk. Könnyebben leéghetünk és megszomjazhatunk, úgyhogy legyen nálunk folyadék és naptej, s persze sapka. Egyszerű pályák Balaton-szerte találhatóak a strandokon.

Szeptember 13-ig minden hétvégén vár a Flying Ball amatőr strandröplabda kupa a siófoki Plázson!

Esős júliusi hétvége Siófokon a Strandröplabda Kupán. Fotó: Krausz Andrea

Extrém sportok a Balaton körül: itt a nagy összeállítás, ha ez nem lenne elég!

A vízi sportokkal elégetett kalóriák számokban

A nyaralás alatt is tudunk kalóriát égetni, még akkor is, amikor nem gondolnánk. Legyen szó fürdőzésről, vízibiciklizésről vagy a parton végzett játékokról – észrevétlenül szabadulunk meg néhány száz kalóriától. Lássuk, mire elég egyórányi vízi vagy vízparti szabadidős tevékenység (az adatokat egy 72 kg-os személyre számították ki) – írja a csupasport.hu.

Úszás: 305 kcal
Kajak/kenu (állóvízen): 428 kcal
Frizbizés: 228 kcal
Szörfözés: 219 kcal
Strandröplabda: 609 kcal
Evezés: 761 kcal
Aquafitnesz: 305 kcal
Vízipóló: 761 kcal
Vízisí: 457 kcal
Rafting: 381 kcal
Tollaslabda: 676 kcal

 

Nyitókép: Balaton-átevezés. Fotó: MTI/Varga György

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva