Borsodi Attila / Magyar Nemzet | 2020.06.12. 15:23
Tihany és Zalakaros is erős nyárra számít - ezt mondják a polgármesterek
Az elmaradó osztálykirándulások vendégei mindenhonnan hiányoznak, ennek ellenére erős nyárban bizakodnak a turistaparadicsomok. Tihany és Zalakaros is megszólal a témában.

Elsősorban hétvégén egyre több magyar vendég látogat el a hazai turistaparadicsomokba, több helyen kiugró forgalmat tapasztalnak. A hétköznapok – főként az elmaradó osztálykirándulások és külföldi vendégek miatt – ugyanakkor sokkal csendesebbek a megszokottnál. Hollókőn attól tartanak, hogy hiába a javulás, a tavasszal kieső bevételeket év közben nem tudják pótolni, emiatt télen lehetnek pénzügyi gondjaik.

Maszkot kell hordanunk a medencében? Papírtörölközőn kell napoznunk? Be kell jelentkeznünk az ebédhez? Hajmeresztő elképzelések, de mi igaz ebből mindebből? A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnökét, Flesch Tamást kérdeztük arról is, hogy mi valósul meg ebből a Balatonnál.

Fotó: Pesthy Márton/Veszprém Megyei Napló

Pozitív változást lát a településén Zalakaros polgármestere is. Novák Ferenc a Magyar Nemzetnek arról számolt be, hogy zajlanak a beruházások, felújítások a városban. Emellett azt tapasztalja, hogy korábban nem látott minőségű és márkájú autók jelentek meg a településen. Szavai szerint ez azt bizonyítja, hogy a tehetősebbek most jellemzően nem külföldre mennek pihenni, hanem Zalakarost választják úti célul. – A változó időjárás nem nagyon kedvez a strandolásnak, ennek ellenére az élet nálunk lassan visszatér a régi, megszokott kerékvágásba – tette hozzá.

Mikor nyaralsz idén a Balatonnál? Vajon mikor lesz jó idő?

– Érdekes helyzet alakult ki a településen, mert miközben a hétvégék nagyon erősek, sokszor a gépjárműforgalmat is alig tudjuk kezelni, olyan sok ember van, a hétköznapokon viszont nagyon sok az üresjárat – mondta Tihany polgármestere. Tósoki Imre szerint utóbbira náluk is az a magyarázat, hogy nincsenek osztálykirándulások, nem jönnek a szervezett csoportok az apátságot megtekinteni, és elmaradtak a külföldi turisták is. Hozzátette: a hétvégi kiugró forgalom ugyanakkor nem hozza vissza azt a veszteséget, ami hétköznapokon keletkezik, mert a szálláshelyek és az éttermek nem tudnak szombaton és vasárnap kétszer annyi helyet biztosítani.

Úgy tűnik, a járványhelyzet lazításával a nyaralási kedv hatványozottan tört elő belőlünk. Országszerte hatalmas az érdeklődés a szálláslehetőségek iránt, a somogyi és balatoni lehetőségek pedig ugyancsak kedveltek az idei nyáron. Gyorsan beteltek a legfrekventáltabb szállások a nyár elejére.

Nyitókép: Shutterstock

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva