Krausz Andrea | 2019.08.11. 09:00
Vadiúj tandemekkel kerülik meg a Balatont a látássérültek
A Mozdulj Közhasznú Egyesület augusztus 15. és augusztus 20. között kilencedik alkalommal szervez öt napos tandemtúrát a Balaton körül. Látássérültek és látó önkéntesek tekernek együtt mintegy 220 kilométert, miközben flash mobok, faültetés, hajókázás, vetélkedők, gasztronómiai programok és vízi sportok várnak rájuk.

Jókedv, egymás elfogadása, egymástól való tanulás, a kilométerek legyőzése és persze jó buli. Ez a hagyományos nyári tandemtúra, melynek 70 résztvevője Balatonalmádiból a nyugati medence felé indulva, öt nap alatt kerüli meg a tavat.

Idén már saját bringákkal vágnak neki az útnak, hiszen egy civil összefogásnak köszönhetően 12 Csepel tandemkerékpárral lett gazdagabb az egyesület. Az Összhang Alapítvány egy sikeres jótékonysági koncertet szervezett, ahol a Budapesti Vonósok léptek fel, a helyszínt a Budapest Music Center biztosította. A koncert fantasztikus volt, az eredménye pedig 12 új tandembicikli.

Így néznek ki az új tandemek (Fotó: Facebook/Mozdulj! Közhasznú Egyesület)

– Az új kerékpárok megkönnyítik a túránkat – mondta a likeBalatonnak Tálos Marianna, a Mozdulj! Közhasznú Egyesület elnöke. – Idén nem csak az esélyegyenlőségért szeretnénk kiállni, hanem felhívjuk a figyelmet a környezet tisztaságára is azzal, hogy újrahasznosítható edényeket, poharakat, ivóvíztartókat használunk, 70 ember ugyanis nagyon sok szemetet tud öt nap alatt a tó körül termelni – emelte ki a túra főszervezője, aki azt is elárulta, hogy egy versenyt is meghirdetnek, melynek során különböző feladatokat kell majd megoldaniuk a tandempároknak. A Balaton történelmét és kulturális hagyományait megidéző szellemi feladatok mellé vízi vetélkedőket is terveznek. SUP-pal, kajakkal és sárkányhajóval is versenyeznek majd a Balatonboglári Vitorlás Egyesület jóvoltából.

Az idén sem maradhatnak el a flash mobok, amelyeket Keszthelyen és Balatonfüreden terveznek, és két ízben atyai áldásban is részesül a 70 fős csapat: Révfülöpön, a Török Ferenc által tervezett Munkás Szent József római katolikus plébániatemplom, valamint Keszthelyen, a Kis Szent Teréz Karmelita Bazilikában.

– Azért is hívtuk létre ezt a túrát, hogy egy közösségi sportolási mintát nyújtsunk a látássérült embereknek. Tandemkerékpárral nem csak a Balatonhoz lehet eljutni, hanem az ország más gyönyörű vidékére is, hiszen egyre több a kerékpárút – fűzte hozzá Tálos Marianna.

– A segítségnyújtás, ami minden ember lelkében ott él, nem csak a pénzről kell, hogy szóljon, hanem inkább egy aktív tevékenységről! Ezúttal is megszólítottunk több civil szervezetet, akikkel találkozhatunk azokon a helyeken, ahol a csapat egy kicsit megáll. Nagyon sok felajánlást kaptunk, melyek életben tartják, továbbviszik ezt a túrát. Sokat jelent számunkra, hogy civilek egy-egy frissítő pontot szerveznek nekünk ásványvízzel, gyümölccsel, néhány önkormányzat beenged bennünket egy strandra, vagy egyszerűen csak a civil szervezetekkel találkozunk és tandemeznek velünk egyet – összegezte a Mozdulj! Közhasznú Egyesület elnöke.

Kíváncsi vagy, hogy mikor, merre járnak a tandemesek? Ide kattintva elolvashatod!

Így zajlott tavaly Fonyódon az egyik flash mob!

Összeállította: Krausz Andrea

(Fotók: Facebook/ Mozdulj! Közhasznú Egyesület)

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva