Krausz Andrea | 2020.03.17. 18:00
Zárt kapuk mögött a Magyar Nemzeti Cirkusz, mától a Facebookon keresztül szórakoztatnak
Sokan ismerik a nyaranta Balatonlellén állomásozó Magyar Nemzeti Cirkuszt, akik produkcióikkal hosszú évek óta nyújtanak színvonalas kikapcsolódást a nagyközönség számára. Most a koronavírus-járvány miatt ők sem léphetnek fel, de március 17-én, 19 órától a Facebookon szeretnének minden este valamilyen produkcióval szórakoztatni bennünket.

Tilos a rendezvények szervezése, a mozik és más kulturális intézmények látogatása, ezért a Magyar Nemzeti Cirkusz is nehéz helyzetbe került. De mint mondják, nagyon remélik, hogy nyáron Balatonlellén újra felléphetnek élőben, a közönség előtt.
Úgy tervezték, hogy októberig összesen 22 városba viszik el jubileumi gálaműsorukat, hiszen idén ünneplik 25 éves évfordulójukat. Több mint 200 alkalommal adták volna elő gálaműsorukat, de már a premiert is zárt kapuk mögött tartották és közvetítették élőben a közösségi oldalukon.

Ifj .Richter József (Fotó: facebook/ Magyar Nemzeti Cirkusz Hivatalos Oldala)

– Amíg a kényszerpihenő tart, addig sem szeretnénk a nézőinket cserben hagyni – mondta a likeBalatonnak a társulat vezetője, ifj. Richter József.

– Minden napra ígérünk valamit követőinknek, ma például egy 50 perces filmet láthatnak a Richter családról, amit tavaly készítettünk a 25 éves évfordulónkra. (Ezt a likeBalaton fb-oldalán is figyelemmel lehet kísérni.) Az ezt követő napokban komplett cirkuszi előadásokat láthatnak a nézők, például az elsőt, 1995-ből, majd sorban, az évek folyamán megörökített anyagokból válogatunk. Nagyon remélem, hogy a Balatonra le tudunk menni és ott tudjuk majd folytatni az előadásokat, de egyelőre ezt senki nem tudja előre.

 

❗Nem hagyunk Titeket Nemzeti Cirkusz nélkül ❗Több meglepetéssel is készülünk a kényszerhelyzetben, amivel egy kicsit…

Közzétette: Magyar Nemzeti Cirkusz Hivatalos Oldala – Hungarian National Circus – 2020. március 17., kedd

 

Jelenleg közel 90 állatot kell fenntartanunk, elefántokat, zsiráfokat, lovakat, zebrákat és zebmárt (zebra és ló közös utódját). 70 fős a társulat, akik a világ számos pontjáról érkeztek, tehát nem csak magyarokról van szó. Próbáljuk összetartani az egész csapatot. Tegnap például társasjátékoztunk – meséli nevetve ifj. Richter József, aki feleségével januárban megnyerte a Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztivál Arany Pierrot-díját.

Közzétette: Magyar Nemzeti Cirkusz Hivatalos Oldala – Hungarian National Circus – 2020. március 16., hétfő

 

– Az állatok egyébként nagyon jól érzik magukat itt, a több hektáros területű téli szállásunkon, Szadán (Pest megye). Tegnap született egy kis tevénk, aki mit sem sejt abból, hogy mi van ezen a világon. Az állatok mozgatásával telnek napjaink. Innen, Szadáról nem is nagyon megyünk ki sehová, felhalmoztunk egy csomó állateledelt, próbáljuk átvészelni ezt az időszakot – foglalta össze a társulat vezetője, aki reméli, hogy minél többen kísérik majd figyelemmel a közösségi oldalukon induló adásokat.

 

Nyitókép: Facebook/ Magyar Nemzeti Cirkusz Hivatalos Oldala engedélyével

 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva