Krausz Andrea | 2020.01.16. 09:50
Az anyatejjel szívta magába artista tudását az aranydíjas ifj. Richter József- exkluzív interjú
Ifjabb Richter József és felesége, Merrylu Richter nyerte a Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztivál Arany Pierrot-díját. A Pas de deux – Balett lóháton című produkciójukat felállva tapsolta a közönség. A világszámot nyáron Balatonlellén is láthatjuk majd.

Könnyed elegancia, magával ragadó előadóképesség és máshol nem látható artista elemek jellemzik a győztes produkciót. Ifj. Richter József két vágtató ló hátán állva, gyeplő és biztosítás nélkül tartja meg a hajlékony Merrylut, aki hihetetlen bátorsággal lendül partnere vállára, hátára, karjára, mintha egy pillangó szállna a virágra. A produkció végéig a lovak hátán egyensúlyoznak, csattanóként pedig József a fején tartja meg partnerét. Rajzolni sem lehet szebbet, könnyedebbet, csak a nagy tehetségek képesek ilyen koncentrált, artisztikus mozgáskifejezésre.

Nem is csoda, hogy a világ egyik legrangosabb, 1996-óta két évente megrendezésre kerülő nemzetközi cirkuszi seregszemléjén elnyerték mindkét fődíjat, a magyar cirkuszigazgatók aranyfokozatú díját és fesztivál nagydíját, az Arany Pierrot-díjat is. A párost egyébként a 2018-as Monte-carlói Nemzetközi Fesztiválon Arany Bohóc-díjjal jutalmazták.

És hogy miért érdekes még a XIII. Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztiválon elért eredmény? Mert a magyarok által rendezett versenyen magyar artistaként egyedül ifj. Richter József tudott diadalmaskodni, sőt 6 évvel ezelőtt megnyerve ugyanezt a díjat, immár duplázónak számít a mezőnyben.

– Nagyon fontos számunkra ez a díj, mivel mindig a kínaiak és az oroszok az esélyesek. A fesztivál másik aranydíját most is egy 35 fős kínai csoport nyerte – mondta a likeBalatonnak ifj Richter József – 6 évvel ezelőtt itt ismertem meg a páromat, mindketten külön-külön produkciókban léptünk fel: ő a családjával, én pedig a Richter-csoporttal nyertem. Akkor még egymás riválisai voltunk, de nem sokkal a verseny után leszerződtettem Merrylu családját az öt afrikai elefánttal. Ezek azok az elefántok, amelyek azóta is minden évben megfürdenek a balatonlellei Napfény Strandon, a közönség nagy érdeklődése mellett. Így ismertük meg egymást, 2016-ban pedig az esküvőnk is megtörtént a Bazilikában, ahová elefántháton érkeztünk – mesélte a neves artista.

Ifjabb Richter József és Merrylu Richter a díjátadáson (Fotó: Hivatalos/Merrylu József Richter)

– A hungarikumnak számító lovas akrobatika nálunk családi hagyomány – folytatta ifj. Richter József. – Kossuth-díjas artista édesapám, Richter József, valamint bátyám is ezzel foglalkozott. Az anyatejjel együtt szívtam magamba a szakmát. Bár 12 és 16 éves korom között versenyszerűen teniszeztem és lázadó tinédzserként úgy tűnt, hogy másfelé indulok, mégis visszatértem a cirkuszhoz. Aki ebbe belekóstol, az nem tud szabadulni. Én vagyok erre az élő példa.

Sokan ismerik a nyaranta Balatonlellén állomásozó Magyar Nemzeti Cirkuszt, melyet József édesapja alapított, jelenleg pedig József igazgat. Idén júliusban és augusztusban a balatoni közönség is élvezheti a világra szóló, aranydíjas produkciót.

Hatalmas érdeklődés közepette fürdenek meg az afrikai elefántok minden nyáron Balatonlellén (Fotó: Sonline.hu)

– Hétfőtől szombatig tartunk nyaranta előadásokat, most pedig egy vadonatúj műsorral készülünk „A fesztivál sztárjai” címmel. Díjnyertes produkciónk mellett más sztár artisták is fellépnek, akik először láthatóak Magyarországon – sorolta terveit a művész, aki hozzátette, hogy rengeteg programot terveznek a nyárra. Idén is lesz elefántfürdetés, Cirkuszok éjszakája, a vidámparkkal együtt pedig közös Élménynapokat tartanak.

Balatoni hajók fedélzetén is vízi cirkuszt tartanak (Fotó: Nádudvari Péter)

– Tavaly a Balaton közepén is bemutattunk egy különleges vízi cirkuszt – folytatta ifj. Richter József. –Tóth Balázzsal, a Balatoni Kör alelnökével mindig ötletelünk, és terveink szerint hajókon mutatunk be artista produkciókat. Tavaly a Kékszalag vitorlásversenyt egy elektromos hajóval követtük végig, melynek tetején, a rajtnál különböző elemeket mutattunk be. Mindenki minket nézett.

Krausz Andrea

Nyitókép: Hivatalos/ KenMédia

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva