likeBalaton.hu | 2022.06.16. 20:00
Balatonakali is felkerül a hajózási térképre
A nyári szezonra Balatonakalinak is lesz menetrendi hajójárata, amelyet pár éve beszüntetett a Balatoni Hajózási Zrt.

A Balatonakalit érintő menetrendi hajózást annak gazdaságtalanságára hivatkozva szüntette be évekkel ezelőtt a Bahart, majd a település közforgalmú kikötőjét is el kívánta adni. Végül sikerült megállapodni az állami többségi tulajdonú céggel, amely 25 évre használatba adta a kikötőt a helyi önkormányzatnak.
A hajózás beindításáért az északi parti település a Beachboat Kft.-vel kötött szerződést, amelyet két magyar vállalkozó alapított. Ennek értelmében nyár végéig minden péntektől vasárnapig rendszeres mentrendi hajók indulnak Balatonakaliból a túlsó partra, Balatonszemesre, összehangolva a Bahart menetrendjével.

A Beachboat Kft. a célra megvásárolta és némileg átalakította a Bahart Arács nevű, 70 utas befogadására alkalmas, büfét is működtető hajóját, amely csütörtöktől vasárnapig strandhajóként és sétahajóként is funkcionál, a helyi kikötőből indulva. A település önkormányzata egymillió forinttal támogatta a hajózás beindítását, amiért cserébe a helyi lakosok ingyen utazhatnak a menetrendi járatokon.
– Kemény munkával tudtuk elérni, hogy Balatonakali ismét aktív részese lehessen a balatoni közforgalmi hajózásnak – fogalmazott Koncz Imre, Balatonakali polgármestere. Hozzátette, kihívás egy kis önkormányzat számára, hogy leamortizálódott, korábban ingyen használt kikötője működtetését és fejlesztését is meg kell oldania.

 

Nyitókép: Mészáros Annarózsa/likeBalaton

 

Tovább olvasnál? Nézd meg ezeket is!

25 éves rekord a balatoni kompokon és újdonságok a hajózási szezonban

Ez a balatoni hajózás saját dala – a New Level Empire jegyzi

 

BAHART Regatta és a Kormorán Kupa

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva