Kovács Erika/veol.hu | 2022.10.17. 18:00
Tökfaragás és lámpás túra is volt Balatonalmádiban
Halloween-re készülve szerveztek kalandos programokat Balatonalmádiban. Tökfaragás és lámpás túra is volt.

Finom ételek készültek, de volt lámpás túra is

A tökfaragás volt a középpontban a 22. Tökfesztiválon Balatonalmádiban.

Kontrát Károly országgyűlési képviselő és Fabó Péter polgármester plüssállatokat adományoztak.

Így érkeztek meg a tökfaragás alapját képező óriástökök a helyszínre
Fotó: Penovác Károly/Napló

 

A figurákkal helyi és környékbeli rászoruló családokat lepnek majd meg a szervezők

– Környezetvédelmi céllal szerveztük meg a tökfesztivált, mely minden évben egy kitűnő közösségi, családi rendezvény. Elkötelezettek vagyunk a környezetvédelem mellett, ezért idén környezetkímélő tisztítószereket és ruhaillatosítókat mutattunk be, melyeket akár házilag is el lehet elkészíteni. Ebből az alkalomból vándorkiállítást is nyitottunk, melyet a Magyar Természetvédelmi Szövetség állított össze az eseményre.

A kiállítás és tökfaragás mellett vásárlásra is volt lehetőség Balatonalmádiban
Fotó: Penovác Károly/Napló

 

A tárlat célja annak bemutatása, hogy a nem őshonos növények és állatok mekkora kárt okozhatnak adott esetben az ember környezetében. Ilyen például a ma divatos császárfa, mely gyorsan és ráadásul nagyra nő, illetve gyorsan szaporodik.

A kiállításon azt is bemutattuk, hogy mennyire fontosak a méhek az ember életében – hangsúlyozta Németh Jánosné, a Nők a Balatonért Egyesület balatonalmádi csoportjának vezetője.

Látványos figurák születtek tökből
Fotó: Penovác Károly/Napló

 

A programok között szerepelt tökfaragás, kínáltak tökös ételeket és részt lehetett venni a töklámpás túrán. Fellépett a Balatonalmádi Néptáncműhely Czuczor Tamás és Nagy Gergő duója, a Szóljon Almádi Egyesület jóvoltából a The Roosters. Lehetett vinni plüssöket a plüssből készült tökbe, amit a helyi Gondos Panni Szociális Központnak adnak át. Jó állapotú plüssöket a helyi művelődési házban már korábban le lehetett adni.

Fotó: Penovác Károly/Napló

 

 

 

 

Tervezd meg az utazást!



:


 

Forrás: veol.hu
Nyitókép: Penovác Károly/Napló

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva