Mészáros Annarózsa | 2023.03.11. 08:00
Kincseket (és medvehagymát) rejtő pici falu: Nemesvita
A Keszthely-hegységben, erdővel, fákkal övezve fekszik Nemesvita, ahová neked is érdemes ellátogatnod.

Ahogy a 84-es útról ráfordul az ember az éppen csak 300 fő számláló település jegenyesorára, már az magával ragadó. Nem beszélve arról, ami ezután jön! Az útról jól belátható szinte az egész falu, amely mint egy makettváros helyezkedik el a hegyoldalban. Nem is gondolnád: nevét a lakóiról, az egymással folytonosan versengő kisnemesekről kapta.

 

Templomának tornya messziről jelöli a falu középpontját, de így van ez 1100-as vége óta, amikor is a Templomos Lovagrend felépítette azt. A templom mellett találod a Mária-forrást, és megkóstolhatod a Keszthelyi-hegységből előtörő friss, tiszta forrásvizet a kútból, amely Máriát és gyermekét ábrázoló dombormű díszít. Medve András és Baksa Soós Krisztina szobrászművészek alkotása.

 

A turista útvonalat követve a hangulatos és gyakorta nádtetős házak között eljuthatsz a Tücsökdombi-kilátóhoz, amelyről már korábban írtunk:

 

A séta közben kapd elő a bekészített zacskódat, mert az erdő roskadásig van medvehagymával. Ha a piros túrajelzést követed eljuthatsz az erdő mélyén szunnyadó temetőhöz, majd azon túlhaladva kiérsz egy pincészet csodás panorámát nyújtó teraszához. Itt tényleg tátva fog maradni a szád! Az északi part összes hegyét végignézheted a Haláp csonka ívétől a Badacsonyig. Sőt! Fonyód csúcsai is átköszönnek a túloldalról a csillanó Balaton felett.

 

 

Járd be velünk a vadregényes utcácskákat, lejtőket és dombokat, ismerd meg te is a több száz éves Nemesvitát!

 

 

Nemesvitára tömegközlekedéssel is eljuthatsz! Nézd meg menetrendi keresőnket!

Tervezd meg az utazást!
:

 

Nyitókép: Mészáros Annarózsa/LikeBalaton.hu

 



Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva