likeBalaton.hu | 2023.05.14. 09:00
Megkezdődött a balatoni vitorlásszezon
Az évadnyitó vitorlásversennyel, valamint a tó megkoszorúzásával szombaton kezdetét vette a vitorlázók versenyidénye a Balatonon. A versenyre idén 235-en neveztek, a távot leggyorsabban a Team Kaáli teljesítette.

Haranghy Csaba, a Magyar Vitorlás Szövetség elnöke a verseny előtt mondott köszöntőjében Balatonfüredet a magyar vitorlázás fővárosának nevezte.
A szövetség legfőbb céljának a Balatonon és más más hazai, valamint külföldi vizeken hajózó közösség összetartását jelölte meg. Kiemelte: oldaná a hobbi- és versenyvitorlázók közti vonalat, hiszen része a magyar vitorlás közösségnek a hobbivitorlázók közössége is.
Szólt a balatonfüredi Kékszalag Portról is, amelyet bárki felkereshet, és regisztráció után kajakok, kenuk, SUP-ok és vitorlás hajók bérlésére is van lehetőség.
Czunyiné Bertalan Judit, az északnyugat-magyarországi gazdaságfejlesztési zóna komplex fejlesztéséért felelős kormánybiztos hangsúlyozta: az élhető Balatonhoz széles körű összefogásra és partnerekre van szükség. Ilyen partnerek a Balatonnál élők, a települések vezetői és országgyűlési képviselői, akik közvetíteni tudják a lakosság igényeit a döntéshozók felé, valamint fontos partnerek a sportszervezetek és szövetségek is – tette hozzá.
Kijelentette: a szezonnyitó egyaránt szól azoknak, akik versenyszerűen sportolnak, és azoknak, akik hobbiként művelik a vitorlázást, de a tónál élőknek és az odalátogatóknak is.

A Team Kaáli egy korábbi versenyenFotó: Kóczián Rita

 

Az első ünnepélyes balatoni „vitorlafelhúzót” 1935 nyarán tartották, majd később alakult ki az a hagyomány, hogy meg is koszorúzzák a tavat. A koszorút idén is a tó legrégebbi vitorlásáról, a 126 éves Kishamisról dobták a Balatonba.
A balatonfüredi évadnyitó nagyhajós versenyre idén 235-en neveztek, a délben rajtolt mezőnynek 17 óráig kell célba érnie, tehát a versenyzőknek öt óra alatt kell teljesíteniük a Balatonfüred-Alsóörs-Tihany-Balatonfüred távot.
Az évadnyitó verseny távját leggyorsabban, 42 perc 32 másodperces idővel a Virág Flóra kormányozta Team Kaáli teljesítette, második helyen a Vándor Róbert vezette RSM (44 perc 27 másodperc), míg a harmadikon a Kaiser Kristóf vezette Prospex-Delta (44 perc 57 másodperc) végzett.

 

A Balatonra tömegközlekedéssel is eljuthatsz! Nézd meg menetrendi keresőnket!

Tervezd meg az utazást!
:

 

Nyitókép: Kóczián Rita

 



Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva