Mészáros Annarózsa | 2024.05.20. 10:00
Megkérdeztük az alkotót, és mi is megkóstoltuk a Balatoni mámort
Vadócz Jenő a balatongyöröki Promenád Kávéház vezető cukrásza idén besöpörte a Balaton Fagyija első díját Balatoni mámor nevű kreációjával. Megkóstoltuk a diós-fügés-vörösboros desszertet és boldogan értünk egyet a zsűri döntésével!

Jenő 12 éves korában kóstolt bele először a vendéglátásba, majd szakács lett, tíz éve pedig a cukrász szakma útját járja, öt és fél éve a páratlan panorámájú györöki kávéház vezető cukrásza. 120 saját fejlesztésű sütemény recept van a birtokában, így a pultban található kínálat mindig változatos, a törzsvendégek és az alkalmi betérők legnagyobb örömére.

Vadócz Jenő, a Promenád Kávéház vezető cukrásza

– A Balaton Fagyija versenyen két évvel ezelőtt különdíjas lettem, az Év Fagylaltja megmérettetésen a tavalyi évben két harmadik helyezést hoztam el: egyet a kézműves kategóriában, egyet pedig a mentes kategóriában.

 

Dió-vörösbor-füge

– A Balatoni mámor egy diófagylalt, vörösborral ízesített karamellizált füge öntettel és karamellizált diószórattal. Az ízkombinációt már kipróbáltuk korábban, hiszen tavaly az egyik szaloncukrunkban diós krém volt, amibe füge zselét raktunk. Ez 2023-ban az Év szaloncukra verseny győztese volt, nagyon szerették a vendégek és gondoltam: meg kéne álmodni fagylaltban is! Az alapanyagok is helyhez köthetőek: a dió Gyenesdiáson terem, györöki a lapos füge fajta, a vörösbor pedig a 2HA díjnyertes bora Hegymagasról.

 

A cukrász szerint az alkoholt nem lehet száz százalékig elpárologtatni, de olyan csekély az alkohol szintje a fagylaltnak, hogy gyerekek is bátran fogyaszthatják.

A tizenegyedik alkalommal meghirdetett versenyre 12 cukrászda és fagylaltozó pályázott, összesen 24 kreációval. Hamarosan kiderül, hogy ki nyerte az Év fagylaltja díjat, Jenő arra a pályázatra hat finomsággal készül. – Két hete álmodtam meg, hogy milyen fagylaltok legyenek, nagy kísérletezés zajlott, néhány napja adtuk le a fagyikat a zsűrinek és bízunk egy jó eredményben. Nem állunk meg: idén lesz szaloncukor és bejgli verseny is, majd kezdődik újból az egész, hiszen a versenyszellem nagyon erős bennünk.

 

120 recept kitalálója

Jenő imádja a munkájában a változatosságot, hiszen mikor épp ráunna az adott szezon finomságára, új időszak kezdődik.

– Szeretem a fagyit és imádom készíteni, a nyár vége felé viszont úgy vagyok vele, hogy most már jöhetne valami új, de ugyanez a helyzet szaloncukornál is december vége felé.

A sütik sora viszont megunhatatlan, hiszen a pultban mindig más és más a felhozatal.

– Százhúsz saját fejlesztésű receptem van. Nálunk soha nem állandó a kínálat, folyamatosan cseréljük a választható sütemények sorát, ma például van csokoládé torta, de holnapután valószínűleg tripla csokoládé lesz. Nem ugyanaz a 24 féle sütemény van a pultban, így a törzsvendégeinknek is tudunk pluszt adni, hiszen van olyan visszajáró vendégünk, aki kimondottan örül, hogy nincs minden hétvégén györöki mandulás krémes, mert így ki van éhezve rá. Elég sok telefonszám van a pénztárgép alá téve, hogy tudjuk értesíteni a krémes rajongókat, amikor újra elérhető a kedvencük.

 

A verseny három különdíjasa

  • A balatonfüredi Bagaméri Fagylaltozó „Fűszeres nyári este” nevű meggysorbet-fagylaltja, amely a helyi Gyukli Pincészet bio kékfrankosából készült vörösborkivonattal, csillagánizzsal, fahéjjal, szegfűszeggel és gyömbérrel ízesítve, valamint meggyzselével rétegezve különdíjat érdemelt.
  • A balatonmáriafürdői Pingvin Fagyizó és Cukrászda „csuDIjÓ Balaton” elnevezésű fagylaltja szintén különdíjban részesült.
  • A veszprémi Füge Fagyiudvar és Kávézó „Pesztós ricotta zamatos fügével” fagylaltja ugyancsak elnyerte a zsűri különdíját.

 

A Balatonra tömegközlekedéssel is eljuthatsz! Nézd meg menetrendi keresőnket!

Tervezd meg az utazást!



:


 

 

 

 

 

 

Nyitókép, fotók: Mészáros Annarózsa/likeBalaton.hu

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva