MW | 2023.07.23. 14:00
Gyerekek véleményezik a balatoni fagyikat – videó
Gyerekek véleményezhetik a balatoni fagyikat. Az első kritikák videós formában már meg is érkeztek a szervezőkhöz.

Ifjú fagylaltkritikusok járják a Balatont

Fagylaltkóstolásra bíztatja a Balatoni Turizmus Szövetség a gyerekeket nem csak nyáron, de egész évben. Vannak, akik már videóban zsűrizték a Balaton fagyiját.

Egyre több a kulináris rendezvény a Balatonon, amelyekkel párhuzamosan növekszik a versenyek, ranglisták száma. Idén a turisztikai és gasztronómiai szakemberek együtt keresték például a Balaton legjobb fagyiját és a legízletesebb strandételét is. A zsűriben mindig komoly szaktekintélyek ültek, ugyanakkor eddig egyetlen versenyen sem kérdezték meg, hogy melyik finomság ízlik legjobban a gyerekeknek.

 

 

A Balatoni Turizmus Szövetség most felhívást intézett a szülők és a gyerekek felé

Elmondhatják a véleményüket arról, hogy nekik melyik fagylalt ízlik a legjobban. Arra kérik a turistákat, hogy készítsenek fotót vagy videót arról, hogy mikor és hol ettek fagyit. A kínálatról mondják el véleményüket a közösségi médiában és üzeneteiket juttassák el a turisztikai szervezetnek is.

 

 

Az első videót két általános iskolás kislány, Anna és Adél küldte el a turisztikai szakembereknek.

Ők egyébként is azzal szeretnének foglalkozni a nyáron, hogy fagylaltkritikákat közölnek saját videós csatornájukon. Ők voltak az elsők, akik ellátogattak a Balaton Fagyija 2023 – győzteséhez is. A lányok szerint nem csak a zsűri által kiválasztott fagylalt miatt érdemes Balatonalmádiba utazni, sok más különlegesség is található itt a pultban.

 

A kisebbek véleményére a szakemberek már csak azért is kíváncsiak, mert köztudott, hogy a gyerekek ízvilága gyakran különbözik a felnőttekétől.

Ugyanakkor a családok étkezési és utazási preferenciáit a gyerekek véleménye is befolyásolja.

– A fagyis videókat nem csak nyáron várjuk. A Nyitott Balaton akció keretében ősszel is arra buzdítjuk majd a családokat, hogy induljanak el egy-egy napos kirándulásra a Balaton felé és térjenek be egy videós fagylaltozásra azokra a helyekre, amelyek szeptemberben és októberben is nyitva vannak – mondta Éskovács Péter, a szakmai szervezet kommunikációs tanácsadója.

 

 

 

 

Tervezd meg az utazást!



:


 

Forrás: sonline.hu
Nyitókép: illusztráció/Freepik

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva