Koszorus Rita | 2023.11.12. 08:00
A nyárnak kell a telet eltartania a Balatonon: Tóth Balázs leköszön, de továbbra is a Balaton turizmusáért dolgozik
Tóth Balázs több mint tíz évig dolgozott a balatonlellei yacht clubban, amit 2016 óta vezetett.

– Jó időszak volt ez, nagyon élveztem, mert megmutattuk, hogy igenis van igény a szezonon kívüli Balatonra és télen is lehet vendégeket hívni a tóhoz – mondta Tóth Balázs. – Ugyanakkor sajnos azt is megmutatta, hogy nagyon nehéz hinni az összefogásban, sokszor ellenszélben dolgozik az ember, ami önerőből borzasztó nehéz.

Tóth Balázs szeretne a jövőben is a tó turizmusáért és Balatonlelléért tenni.

– Lellén maradok, turizmussal foglalkozom ezután is, csak a lendületből visszaveszek – tette hozzá. A felröppent pletykát, mely szerint indulna a polgármesteri székért, határozottan cáfolta. – Nem vagyok politikus alkat, nem lennék erre a feladatra alkalmas – mondta. – Szókimondó ember vagyok, ami a szívemen az a számon. Még képviselőnek sem lennék jó, noha az nem titok – erről többekkel beszélgettünk már –, hogy valamilyen bizottsági vagy egyéb turisztikai szerepet vállalnék a következő időszakban.

Tóth Balázs szerint egy új program koncepciója van kialakulóban, ám erről egyelőre sokat nem árult el, csupán annyit tudni róla, ezzel is az a cél, hogy a tó ne csak nyáron vonzzon turistákat.

– A szezonalitást és a berögzült dolgokat nehéz levetkőzni – hívta fel a figyelmet a leköszönő ügyvezető. – Sajnos ütközünk falakba, pedig próbáljuk meg­győzni a döntéshozókat, hogy ez nem csak a mi hasznunkra válna, hanem mindenkiére.

Nem könnyű télen is életben tartani a partot, hiszen úgy kell felépíteni az üzleti modellt, hogy a nyár eltartsa a telet is.

Ezt épeszű vállalkozó nem csinálja, ha visszamehetnék az időben én is elgondolkodnék, hogy ezt ilyen lendülettel csinálnám-e. Máshogy viszont nem megy, mert ha nem adunk éves munkát a dolgozóknak, nem is fognak eljönni dolgozni. Ha viszont éves munkát adunk, akkor nyitva is kell lenni, hogy legyen bevétel.

Nem nyit ki a jégpálya Balatonlellén

Tóth Balázs azt is elmondta az év végi távozásával kapcsolatban, már régóta érlelődött benne a gondolat, hogy azzal a lendülettel, amivel eddig végezte a munkáját, már túl sok számára a feladat. Ezért, amikor úgy alakultak a körülmények, könnyen vett búcsút korábbi munkahelyétől.

– A jövőben saját vállalkozásaimra összpontosítok – tette hozzá Tóth Balázs.

Megtudtuk azt is, hogy a balatonlellei műjégpálya idén nem nyit ki és a delikátüzlet sorsa is kétséges egyelőre.

– A korábbi helyszínen biztosan megszűnik – mondta. – Többen érdeklődtek már más településekről, azt mondták, örülnének neki, ha oda kerülne, de a segítségemet is kérték egy hasonló üzlet felépítéséhez. Egyelőre még keressük a helyét Lellén, de ezzel is pont az a bajom, mint minden mással. A nyári hónapokban egy nagyon szép dolog tud lenni egy ilyen delikátbolt, viszont télen volt olyan nap, hogy egy lekvárt nem adtunk el – osztotta meg tapasztalatait Tóth Balázs.

Forrás: sonline.hu

Nyitókép: Mészáros Annarózsa/likeBalaton.hu

 

 

 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva