Mészáros Annarózsa | 2023.07.03. 08:00
Lángos – extrákkal
Zombori Balázs és Krezinger Ádám fiatalkoruk óta barátok, nagyot és extrémet álmodtak 2018-ban, amikor is megalapították a LángosWorld-öt, felhelyezve ezzel Balatonmáriafürdőt a balatoni gasztrotérképre.

Vitathatatlan tény, hogy a LángosWorld-ben is a fokhagymás és a sajtos-tejfölös lángos a favorit, de nagyon szépen muzsikál a világ konyháira épült tematika, amit Balázs és Ádám talált ki.

– Azt már az elején tudtuk, hogy nem akarunk olyat, mint a többiek – idézi fel Balázs a kezdeteket. – Legyen valamiben más a mi helyünk! A hely neve is nagyon gyorsan megszületett. Szépen sorra vettük a különböző országok jellemző ételeit, alapanyagait, pontról-pontra épült fel az étlap. 12 lángosból álló alapszortimentről indultunk, amelyből 7 volt a „külföldi”.

– Folyamatosan figyelem a piacot és ötleteket merítek sok helyről – mesél Ádám a feltétek születéséről. – De van, hogy reggel fölkelek és eszembe jut a füstölt pisztráng…. mit is lehetne füstölt pisztrángból készíteni? Ez a töprengés olyan jól sikerült, hogy mostanra a Kárpát nevű lángosunk alapja. A pisztráng származási helye a Kárpátok, akárcsak a juhtúróé, így a név adott volt. A juhtúróból készítettem egy körözöttet, arra halmoztam a füstölt pisztrángot majd a lilahagymát.

Nem először fordul elő Ádámnál, hogy a véletlen szüli az ihletet.

– Egy nap felmerült, hogy mit ebédeljünk, ami nincs rajta az étlapon. Főztem egy székelykáposztát, de nem volt hozzá kenyér. Sebaj, tegyük rá a lángosra! Egész jól néz ki tejföllel… – idézi fel idén debütált lángosuknak történetét Ádám, amelynek a közösségi médiában akkora sikere volt, hogy nem volt kérdés az étlapra kerülése.

A két „lángos nagykövet” eredetileg kaposvári, de korábban is sok időt töltöttek Máriafürdőn. Itt nyílt lehetőségük a nagyközönség elé tárni extrém elképzeléseiket az olajban sült tésztáról. Az idejáró turisták gyorsan megszerették a helyet, emellett sok visszatérő vendég a környéken átutazóban járva lekanyarodik a főútról és betér hozzájuk.

– A tavalyi évben már kifejezetten éreztünk egy új tendenciát: egyre többen keresnek minket, direkt hozzánk jönnek. Már nem csak a strandra tudunk építeni, hanem van egy visszajáró törzsközönségünk – Balázs szerint beérett a befektetett munka, hiszen április 1-től nyitva vannak és tavaly november 13-ig tartott náluk az elnyújtott szezon.

A Balaton pil pil a LángosWörld strandétel kreációja. Amelyről Ádám, a séf így vall.

– Nagyon kedvelem a spanyol konyhát, ezen belül is az egyik kedvencem a gambas pil pil, ami egy fokhagymás garnélafarok, paradicsommal olivával, fokhagymával, petrezselyemmel és chili csíkokkal. Ez ihletett meg, hogy elkészítsem egy magyaros verzióját, melyben fogaspofára cseréltük a garnélát. Minden más megmaradt: oliva olajon megfuttatom a fogaspofát, a koktélparadicsomot rádobom, megsózom, egy icipici bors, illetve a csilit csak a végén teszem rá. Pici petrezselyemmel díszítem. Ezt a kreációt nevezzük idén az Év Strandétele megmérettetésre!

 

A Balatonra tömegközlekedéssel is eljuthatsz! Nézd meg menetrendi keresőnket!

Tervezd meg az utazást!



:


 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva