Koszorus Rita/sonline.hu | 2023.01.13. 08:00
Megkapta az építési engedélyt az aligai kikötő
Megkapta az építési engedélyt az egykori Club Aliga területére tervezett új kikötőépület, derült ki a Somogy Vármegyei Kormányhivatal Építésügyi és Örökségvédelmi Főosztályának napokban megjelent hirdetményéből. A balatonvilágosiak, valamint helyi civil szervezetek többször is tiltakoztak a gigaberuházás ellen.

Júliusban úgy tűnt, meghiúsul az építkezés, mert a hatóság visszavonta az építési engedélyeket, miután a beruházók jelezték, hogy az eredeti tartalommal nem kívánják megvalósítani a benyújtott terveket. Ezt követően megnyugtatta a kedélyeket, hogy a magaspart tetejére tervezett szállodakomplexum terve is lekerült a napirendről.

Az aligai kikötőépület látványterve
Forrás: MW

 

Tavaly szeptemberben egy közmeghallgatást tartottak a témában a világosi művelődési házban, ahol a beruházó bemutatta az új terveket. Ennek alapján a találkozón részt vevő ingatlantulajdonosok megtudhatták, hogy kisebb beépítettséggel és több zöldterülettel tervezik megvalósítani a későbbiekben a beruházást.

Az ingatlantulajdonosok attól tartottak, hogy a tulajdonosok megosztják a kikötőt, és kiárusítják azt az utakkal együtt, azonban a közmeghallgatáson részt vevő képviselőik megnyugtatták a helyieket, erről szó sincs. A most elfogadott tervek arra utalnak, hogy a beruházó és a tulajdonos is kitart a balatonvilágosi kikötő fejlesztése mellett.

Forrás: sonline.hu

Nyitókép: Krausz Andrea

 

 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva