likeBalaton.hu | 2023.03.29. 18:00
Süllőt lopott egy horgász a Balatonból
A Balatonfüredi Rendőrkapitányság járőrei 2023. március 23-án éjszaka, közúti ellenőrzéskor egy várpalotai lakos járművében horgászfelszerelést (köztük egy pergető felszerelést), valamint több más hal mellett egy süllőt találtak.

Az intézkedő rendőrök kiszúrták azt, hogy a süllőnek fogási tilalmi ideje van, valamint az egyébként engedéllyel rendelkező horgász a fogási naplójába – nyilván nem véletlenül – a halat nem vezette be.

Forrás: Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt.

A fogási naplóba csak egy ponty megfogását rögzítette, amely azonban már nem volt nála, ellenben keszeg és kárász igen. A horgász a rendőrök kérdésére elmondta, hogy a halakat Csopak térségében fogta a Balatonból és tudomása van arról, hogy a süllőnek fogási tilalmi ideje van. A horgászt a rendőrök a Balatonfüredi Rendőrkapitányságra előállították, ellene az ellopott süllő miatt szabálysértési eljárást indítottak.

Forrás: Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt.

Másnap reggel a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. halőrei átvették a rendőrségen a süllőt – mely a mérés szerint 5,76 kg-ot nyomott –, valamint a vétkes állami horgászjegyét. A szakemberek a horgászati szabályok megsértése miatt még külön feljelentik a horgászt a halgazdálkodási hatóságnál, valamint a Társaság akár 5 évre eltilthatja a balatoni területi jegy váltásától.

Forrás: Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt.

 

A Balatonra tömegközlekedéssel is eljuthatsz! Nézd meg menetrendi keresőnket!

Tervezd meg az utazást!



:


 

Forrás: balatonihal.hu
Nyitókép: balatonihal.hu

 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva