„A korcsolyaverseny, melyet Bozó Géza, az egyesület parancsnoka f. hó 23-ra tervezett, elmaradt, pedig igen érdekesnek ígérkezett. Az időnek váratlan megenyhülése tönkretette a jégpályát, több ujjnyi víz borítja a vastag jégpáncélt. Az hisszük azonban, hogy a verseny csak elodázódott, mert még valószínüleg lesz jég, majd ha újra fagy.”

Nem volt mindig hó és fagy

Ezzel a hírrel is találkozhattak 1901. január 27-én a Balatonvidék című újságban az olvasók. A hajdani írás mutatja: régen sem volt mindig hó és jég, hiába mondják mély sóhajjal sokan olykor nosztalgikusan: „ó, azok a régi telek”. Ha nem is voltak mindig idillikusak a régmúlt évek, az biztos, hogy érdekes történetekkel teliek voltak.
Kalandozzunk kicsit a múltban! Iski Szilvia, a keszthelyi Helikon Kastélymúzeum történésze kalauzol el minket a hajdani korokba, s a városhoz kötődő nemesi család életébe.

– Az év elejét a nemesi család tagjai legtöbbször nem Keszthelyen töltötték. A korabeli újságokból tudjuk többek között azt, hogy januárban szívesen időztek a svájci síparadicsomban, St. Moritzban, márciusban pedig – a szalonkaszezonban – vadásztak, itt, Keszthely környékén vagy a berzencei birtokon.
A február pedig a klasszikus báli szezon volt a Festeticsek idején is. A XX. század első részéig a pesti palotájukban voltak, ez szolgált reprezentatív események helyszínéül. Vagy, mivel udvarképesek voltak, azaz bejáratosak a császári udvarba, többször is részt vettek a bécsi bálokon, néha pedig, amikor a császári pár a budai várban tartózkodott, akkor ott.

Az 1930-as és ’40-es években, az utolsó Festeticsek idején többször jelen voltak a különböző versenyszámokból álló, Jégünnepélynek nevezett eseményeken. Haugwitz Mária, Festetics III. György felesége például maga is részt vett a játékokban és a mulatságokban – mesélte a történész.

Korcsolyázás, Sági János fényképe 1910.

Váratlan jelenet a jégünnepélyen

Egy ilyen eseményről tudósított a Balatonvidék 1909. január 17-i száma.

„Szerdán délután a csónakázó és korcsolyázó egyesület a székesfehérvári honvédzenekar közreműködésével jégünne­pélyt rendezett az egyesület korcsolyapályáján. Résztvett ezen városunk intelligenciája teljes számban. Megjelent gróf úr őnagyméltósága is Ella grófnővel. A magas vendégek jó ideig gyönyörködtek a zenekar által előadott szebbnél-szebb darabokban s kedvteléssel nézték a sima jégen tovasikló párokat. A sikerült jégünnepélyt egy kis intermezzo zavarta meg. A zenekar egyik tagja ugyanis megcsúszott a hídon, s a híd körül vágott lékben megfürdött.” (Ella Lady Hamilton és Festetics Tasziló lánya volt.)

A keszthelyi Festetics család a helyi Jégünnepélyeken is jelen volt, de a telet gyakran és szívesen töltötte St. Moritzban. Itt készült hajdan egy fotó Festetics II. Taszilóról – ezt mutatja Iski Szilvia
Fotó: Keszey Ágnes / Zalai Hírlap

Korcsolyázás, fakutya, jégvitorlázás

A régi telek nemcsak a nemesi család számára voltak érdekesek, hanem a városlakóknak is.

– A Keszthelyi Csónakázó és Korcsolyázó Egylet egy jégparancsnokot is kinevezett. Az ő feladata volt, hogy kiadja a szabályokat és felügyelje a rendet. A mostani Fő téren – akkor Andrássy téren – kezdetben egy fára, később egy bódéra tettek ki egy kék zászlót, mely azt jelezte, hogy már lehet menni korcsolyázni. Az egylet tagjai a Balaton és a Hullám szálló közötti területen készítették elő a pályát, és nagyon vigyáztak arra, hogy a jég egyenletes és biztonságos legyen.
Kérték is a korcsolyázókat, hogy csak ezt a területet használják, mert máshol vagy léket vájtak a halászok, vagy termelték ki a jeget.

A korcsolyázás mellett divatos volt a fakutya és a jégvitorlázás is – ezt a már említett Haugwitz Mária is örömmel művelte. A jeges játékok, sportok és Jégünnepélyek persze megfelelő időjárási körülmények esetén valósulhattak csak meg.

– A premontrei főgimnázium tanulóinak például a tanrendjében is szerepelt a korcsolyázás. Még le is volt írva, hogy mennyire egészséges, mennyire segíti a vérkeringést és javítja az egyensúlyérzéket. Az iskolában fontosnak tartották a mozgást, minden tanév végén nyilvános tornabemutatójuk volt, ahol a szertornától kezdve a futáson át a birkózásig bemutatták a gyakorlatokat. 1902 januárjából tudjuk azt is, hogy olyan tavaszias volt az idő, hogy a Balaton hullámzott, nem fagyott be. Az egyik híradás szerint az elemi iskolások elmentek kirándulni a Balatonhoz. Valószínűleg, amikor tanítóik tervezgették a kirándulást, még arra számítottak, hogy valami téli sportot fognak űzni a gyerekek. Ehelyett a programjukban birkózás, futás, szalonnapirítás és krumplisütés szerepelt – egészen tavaszias, nyárias, piknikjellegű időtöltés. 1902 januárjában azt is megfigyelték, hogy rügyezik a járásbíróság udvarán az orgona. Nagyon sajnálták abban az időben, hogy ilyen enyhe a tél.

Központi szerepben a jég

Ám az ellenkezőjére, der­mesztő hidegre is volt példa.

– 1912 januárjában túlságosan is hideg volt: mínusz 18 fokot mértek, amikor a Jégünnepet tartották. Zenés-táncos eseménynek tervezték. A hölgyek és urak a jé­gen ugyan tudtak táncolni, de a zenészek a nagy hidegben nem tudták fújni a hangszereket. Ebben az időben már azt írták, hogy villanyvilágítás van a Balaton-parton, tehát hosszabb ideig kint lehetett lenni. Az eseményt pedig tűzijátékkal zárták – ismertette a korabeli híradást a történész.

A hosszú ideig tartó hideg és következménye, a jég nemcsak a sportban és a szabadidős foglalatosságokban, hanem a gasztronómiában is vágyott volt. Halásztak a jég alól, így télen is ehettek halat. A Balatonból kitermelt jeget vermekbe tették, jól lefedték szalmával, így a fagyott tömbök sokszor nyárig is megmaradtak.

Összehangolt, sok embert igénylő, nem veszélytelen munka volt a jéghalászat Fotó Balatoni Múzeum gyűjteménye

– A jég sokaknak volt nagyon fontos a XIX–XX. század fordulóján járva. Ezért nagyon nagy problémát tudott okozni a hirtelen jött enyhülés. Az volt a lényeg, hogy jó minőségű jég legyen, tehát ne olvadjon el a vermekben. Ugya­nis ha nem tudtak jeget félretenni a melegebb időszakokra, akkor bizony a cukrászok, a hentesek, a gyógyszerészek és tulajdonképpen mindenki, akinek hűteni való dolga volt, nagyon nagy bajba kerülhetett. Ilyenkor szükség volt a praktikákra – erről ismét egy korabeli cikk tanúskodik.

„Mit csináljunk jég nélkül?” – tették fel a kérdést a Keszthelyi Hírlap 1902. január 2-i számában.
„Az enyhe időjárás valóságosan kétségbeejti a vendéglősöket, akik máris jég nélkül vannak. A Balaton vígan hullámzik, s nem jut eszébe, hogy neki a természet rendje szerint befagyni kellene.” Így kezdődik a hír, melynek folytatásában olyan praktikákat ajánlanak, melyekkel a háztartásokban jég nélkül is eltarthatóak bizonyos italok és ételek. Ezek azonban csak átmeneti megoldások voltak.

Kattints ide, és olvasd el, hogy használták nyáron a téli jeget a fagylaltkészítéshez!

– Volt olyan felhívása Zala vármegyének, hogy nem elég csak a magánszemélyeknek vermelni a jeget, arra is törekedni kell, hogy a települések a községi jégvermekbe sok jeget tudjanak elraktározni. Sőt, azt is hangsúlyozták, hogy a közegészség­ügy szempontjából fontos, hogy a különböző intézményeknél is legyenek jégvermek. A cikk a járásbíróságot emelte ki, eszerint ott azért kell gyűjteni a jeget, mert sok betegség volt, amihez jégre volt szükség. Felhívták a figyelmet, nehogy az forduljon elő, hogy hirtelen jön egy járvány, amely azért terjed tovább, mert nincs elég jég – mesélte Iski Szilvia.

Hogy a fagyott víz milyen hatással van a betegségek leküzdésében, arról nem szólt a hír. Talán a gyógyszerek tárolása miatt is fontos volt, de az is lehetséges, hogy a lázcsillapításban is bevetették. A természet szeszélyét végül az orvosolta, hogy 1910-ben megnyílt a zalaegerszegi jéggyár.

Forrás: zaol.hu