2019.06.07. 17:00
Ismét ezrek futnak majd Keszthelyen
Most már akár hagyományosnak is lehet tekinteni a Balaton-parti városban a pünkösdi Intersport Keszthelyi Kilométeres futófesztivált, hiszen a szombat-vasárnapi viadal már a 12. lesz a sorban. Ezúttal a futófesztivál jótékonysági akcióval is párosul.

A Keszthelyi Kilométerek még 2008-ban indult, s azóta is Bedő Beáta a főszervezője. Az évek során mind népszerűbb lett a pünkösdi futófesztivál, „branddé” vált a viadal rövidítése (KKM). Olyannyira népszerű ma már ez a verseny, hogy igazából reklámozni sem kell – amivel Bedő Beáta is egyetértett.

A pályarajz és a főbb tudnivalók a szombat-vasárnapi versenyről Fotók: KKM

– A régióban biztosan a legismertebb és legnépszerűbb viadal a miénk, mi úgy fogalmazzuk ezt meg, hogy a színvonalas és népszerű vidéki futóversenyek sorába tartozik, ahol ennek megfelelő kiszolgálást kapnak a futók – mondta el megkeresésünkre Bedő Beáta. – Az előnevezéseket lezártuk, előzetesen 1470-en regisztráltak a különböző futamokra, de ehhez jönnek még a vasárnapi, rajt előtti helyszíni nevezők is. A szombati gyermekfutamokra hét-nyolcszáz fiatalt várunk 14 éves korig, mindig népszerű ez a versenyünk is.

Az idei esztendőben a Keszthelyi Kilométerek programsorozatában a Zalai Hírlap a névadója a gyermekfutamoknak, melyeket szombaton tartanak meg a Fő téren és környékén, ami egyben a KKM központi helyszíne is. Vasárnap az indulók több táv közül választhatnak (2,5 km, 5 km, 10,5 km, félmaraton, maraton), illetve váltóversenyeket is rendeznek és kerekesszékes kategóriában is van lehetőség az indulásra.

Itt a részletes program!

A két nap során útlezárásokra is kell számítani Keszthelyen. A Fő tér és Széchenyi utca mindkét nap zárva lesz. Szombaton 14.30 és 18.00 óra között a belvárosban a 2,5 km-es körpályán teljes útzár lesz a Sörház, a Kossuth, a Helikon és a Balaton utcákban. Ennél is jelentősebb lesz a vasárnapi zár, ugyanis 9.30-15.30-ig a 10,5 km-es pályán zajlanak a futamok.

A teljes lezárás érinti a Fő teret, a Kastélykanyart, Lehel utcát és a Tapolcai utca teljes szakaszát, valamint a Helikon utca, a Helikon köz és a Kacsóh Pongrác utcát. Mivel a pályaszakasz érinti a vasúti átkelőket is, így 10.00 és 15.50 óra között Vonyarcvashegy és Keszthely között vonatpótló autóbuszok közlekednek.

Két napon át minden korosztály kipróbálhatja magát, ráadásul több táv közül választva

Az idei verseny újdonságot is tartalmaz, ugyanis a Keszthelyi Kilométerek Egyesület jótékonysági programot hirdetett.
A szervezők egy mobil respirator (mobil lélegeztető gép) vásárlását szeretnék elősegíteni a Keszthelyi Kórház sürgősségi osztálya részére. Ennek érdekében szombaton egy 750 méteres sétát szerveznek, aminek a bevételét gyűjtik össze, illetve vasárnap 17 órától a Balaton Színházban az Imre Sándor Szeretetszínház „Valahol Európában” című előadására megváltott jegyekből befolyt összeget is a jótékonysági célra használják fel.

Május elseje óta pedig három keszthelyi cukrászatban (Bringatanya Somogyi fagylalt műhely, Jordanics Cukrászda, Ismerős Cukrászda) „Szeretetgombóc” akció néven minden gombóc fagylalt árából száz forint a gyűjtést gyarapítja.

Olvasd el, hogy vehetsz Szeretetgombócot!

Bedő Beáta elmondta, a Fő téren más programokat is szerveztek a jó hangulat érdekében, a lényeg viszont a futáson lesz.

Forrás: zaol.hu

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva