Így strandoltunk a hetvenes-nyolcvanas években – ez az életkép is látható a Balatoni Múzeumban
Nem is olyan régóta strandolunk
A 19. század második felében vált a Balaton a kikapcsolódás helyszínévé, az első ismert fürdőhely Balatonfüred volt, bár oda évtizedekig csak a savanyúvíz , azaz a forrásvíz gyógyhatása miatt jártak. Később kezdték felfedezni és megkedvelni a Balatont, mint a fürdőzés helyszínét, s akkoriban az orvosok is javallották, mint hidegfürdőt. Egyre több fürdőház épült a tó körül, az igazi fellendülés 1861-ben kezdődött, miután a Déli Vasút elérte a térséget. Villasorok, fürdőtelepek épültek, majd igazán a századfordulótól beszélhetünk balatoni fürdőkultúráról.
De mit öltöttek magukra a hölgyek, mikor megmártóztak a Balatonban? Mivel itteni hagyománya nem volt, a külföldi fürdőhelyek divatja, öltözködési szokásai és illemszabályai honosodtak meg. Az európai tengerpartokra az elit réteg, az arisztokraták, és a kialakuló polgárság járt, ők aztán elkezdték felfedezni és megkedvelni magyar tengert is.
– A különböző beszámolókból, divatlapokból követhető, hogy a századfordulótól a huszadik század első feléig nagyon gyorsan, szinte évtizedenként változott a divat, különösen a női fürdőruhadivat alakulása volt nagyon látványos – vezette fel Haász Gabriella, a keszthelyi Balatoni Múzeum történésze a tavi trendekről szóló visszaemlékezést. Nem volt könnyű dolga akkoriban egy úrinőnek, hiszen rengeteg ruhát kellett magával vinnie utazáshoz: a mindennapi élet előírásait kellett követnie. Minden alkalomra külön ruházat dukált, így akár naponta többször is át kellett öltöznie: eseménytől, alkalomtól, napszaktól függően. Erről Kósa László Fürdőélet a monarchiában című könyvéből idézett néhány sort Haász Gabriella.
Nehéz dolga volt a nőknek: sokszor kellett átöltözni
„A társasági hölgynek korszakunkban mindig is bő ruhatárra volt szüksége fürdőn. Mégis mennyit kell magával vinnie? – teszi fel a kérdést a XX. század elején egy illemtankönyv. Bizony annak, aki élni és nem gyógyulni akar, egy kicsit sokat. A reggeli, kút körüli sétához, ebédhez, délutáni zenéhez mindannyiszor föltétlenül át kellett öltözni”. A leírás természetesen kitért a fürdőzésre és az azokkal kapcsolatos rendszabályokra is, ezekről ez olvasható: „mindemellett legfontosabbnak minősítette ez az illemtankönyv a tó-és tengerparton viselt vízi toalettet, amit azonban nem vinni, hanem a helyszínen megvásárolni kellett, hogy az illető igazodhasson a helyi divathoz.” Mint kitűnik, egy úrinő fürdőzni sem indulhatott el bármiben, szigorúak voltak a szabályok.
– A fürdőruha a 19-20. század fordulóján még mai szemmel nézve nagyon kényelmetlen volt. Elég nagy felületet takart a testből. Egy-két évtized alatt változott a ruházat. Akik szerettek úszni, vagy jó alakjuk volt, azoknak nem csak fürdőkosztümje, hanem fürdőtrikója is volt. Az 1910-es években már ezt a testhez álló, selyemből, vászonból vagy gyapjúból készült ruhadarabot vették fel fürdőzéshez. De azt nagyon szigorúan vették, hogy amint a hölgyek kimentek a vízből, ebben nem sétálgathattak csak úgy a parton, azonnal fel kellett vennie pongyolát, köntöst, fürdőkosztümöt vagy az úgynevezett fürdőpizsamát. Ha csak üldögéltek a strandon, akkor ezt csak ruhában tehették meg: ez még az 1920-es években is jellemző volt- mesélte a történész, s közben a múzeum Balatonról szóló kiállításán, a fürdőkultúra változásait felidéző teremben arról is szólt, hogy a hölgyek kezdetben vízicipőt, víziharisnyát és teljes testet fedő öltözetet is viseltek.
Egy illedelmes darab a 19. század végén: klott sapka, sötétkék vászon ruha széles matróz szabású gallérral, könyökig érő ujjal, térdnadrág, szoknya, klott cipő és damaszt törölköző
Enyhültek a szabályok, rövidültek a ruhák
Ám mivel a barna bőr, a napfürdőzés is divatos volt már az 1910-es évektől, megépültek a napozóteraszok – például a keszthelyi Szigetfürdőn is akkor létesült először. Külön napoztak a nők, így megengedhették maguknak, hogy kicsit lejjebb tolták a pántot a vállukról – de ezekből botrányos megfigyelések is adódtak, melyeket megírtak az újságban is. Aztán ahogy teltek az évek, enyhültek a szigorú szabályok.
– Az évtizedek múlásával egyre kevesebbet fedtek el a testből a fürdőruhák, a hölgyek egyre bátrabban napoztak. Az egy részes fürdőruha egyre kezdett hasonlítani a maiakhoz. A századfordulótól először a felsőrész ujja rövidült, aztán már csak pántok maradtak a felsőruházaton. A szoknya megmaradt, de egyre kurtább lett. Az 1930-as évek végén már úgy néztek ki, mint a mai tankinik – vázolta a változásokat a történész.
Nem csak a forma változott, és mutatott meg a ruházat egyre többet a testből, hanem idővel díszesebbé is vált.
– A századfordulóból, az 1910-es évekből egyszerű, sötét, vagy világos, de egyszínű ruhákról olvashatunk. Aztán az 1920-as évekre hirtelen megjelennek a minták. A fürdőkosztüm nagy mintás, színes, virágos lett, de a testhez simuló fürdőtrikó megtartotta az egyszerűséget, az egy színű maradt.
Mit viseltek a férfiak?
De beszéljünk egy kicsit az urakról is – rájuk is vonatkoztak előírások és a divat az ő ruházatukban is változott.
– Nekik két vagy egyrészes viseletük volt. Kezdetben ez is sok mindent elfedett, térdig ért, aztán egyre rövidebb lett. Náluk azért a rövidebb ujj és a kivágott nyak, gallér nélkül elfogadott volt. A trikók könnyű vászonból készültek, divatos volt a csíkos mintázat. Később ez a felsőrész eltűnt, már csak egy rövidnadrág maradt – mutatta be a férfiak fürdőhelyi viseletét Haász Gabriella.
Trikó és rövidnadrág – ebben strandoltak a férfiak 1910 körül
Strandi etikett
Mint az eddigiekből is kitűnt, strandolni nem lehetett akármiben és akárhogyan. Nem csak a ruházatra voltak előírások, hanem az illedelmes viselkedésre is. Mindenhol volt egy fürdőszabályzat, ami a strand és a kabinok használatát írta le.
– Például a keszthelyi Szigetfürdőnél az volt az egyik mai szemmel már szokatlan rendelkezés, hogy el volt különítve. Beérve egyik irányba mentek a hölgyek, másik irányba az urak. A kabinokból is külön irányba mehettek be a vízbe és ott nem úszhattak el egymáshoz – mondott példát a történész. Nézzük, hogy írt erről a strandfürdő egykori fürdőmestere.
– Igaz, hogy a legtöbb fiatalasszony vagy sok fiatal lány is szívesen vette volna, ha a férfiakkal /rokon, férj, udvarló, stb./ együtt fürödhetett volna, dehát ez szigorúan tiltva volt, hogy ne legyek rossz nyelvű, néhány előkelő, nagy befolyású, de bájaiban már hervadó vagy elvirágzott sok-sok öregebb hölgy kívánságára – olvasható Kárpáti János Egy magyar néptanító önéletleírása és élményei című művéből, mely ugyancsak mutatja a korabeli szabályok szigorúságát. (A gyenesdiási tanító 1893-tól 20 éven át úszómester is volt, a keszthelyi strandon tanította úszni a hölgyeket és urakat.)
Haász Gabriella mutatta be a fürdőruhadivat változásait a Balatoni Múzeum tárlatán
A divat örök körforgása
– Aztán sokan kifogásolták ezt, már csak azért is, mert a tengerparti fürdőhelyeken járva azt tapasztalták, hogy ott nem voltak ilyen rendszabályok, nem értették, hogy ezt itt miért kell. De be kellett tartani az előírásokat, amit diktált az illem. Ez aztán idővel megszűnt – tette hozzá Haász Gabriella. Ma már persze mindenki saját maga döntheti el, milyen fürdőruhát vesz magára. Akár trikószerű felsővel kombinált bikini alsót, azaz a tankini, vagy szoknyácskával hordott fürdőruhát – s trendin öltözve egyben akár jó pár évtizeddel korábban is érezheti magát a strandoló.
Így strandoltunk a hetvenes-nyolcvanas években – ez az életkép is látható a Balatoni Múzeumban
Kép és szöveg: Keszey Ágnes
