SLOWWALK II
Helyszín Örvényes, Fürdő utca 41
Időpont
A SLOWWALK csendes állásfoglalás, ami a Balatonhoz való viszonyulásaink és gyakorlataink újragondolására késztet.
A SLOWWALK eseménysorozat tudatunkat és érzékelésünket kiélesítve arra ösztönöz bennünket, hogy újfajta figyelemmel forduljunk a balatoni ökoszisztémák felé – hogy ne csak azt tárjuk fel, az ember hogyan formálja a tájat, de azt is, a táj az emberre hogyan hathat vissza.
A lassú tájbejárás a Balaton-felvidék ökológiai hálózatainak kulcshelyszíneit érinti, keretében beszélgetések, workshopok, kisléptékű művészeti installációk, intervenciók és performanszok valósulnak meg. A sétákon keresztül közösen, élményszerűen tapasztalják meg a résztvevők a táj egyedi jellemzőit és ökológiai vonatkozásait.
Az Ökológiai Hétvége sétavezetői között van művész, designer, pszichológus, filozófus és biológus is, de az események minden esetben a befogadók aktív együttműködésére alapozva valós kapcsolatteremtést és tudásmegosztást nyújtanak. Együtt ismerkedhetünk meg például a gombafonalhálózatok különlegességével, a balatoni biodiverzitás hangjaival, vagy az állattartás és a vetőmagok vándorlásának összefüggéseivel. A lassulás összpontosított figyelemmel párosul: gyakoroljuk az érzékszerveink kiélesítését, a perspektívaváltást, a tájra, és a Balaton térség legfontosabb ökológiai folyamataira, jelenségeire való ráhangolódást.
A SLOWWALK csendes állásfoglalás, ami a Balatonhoz való viszonyulásaink és gyakorlataink újragondolására késztet.
Program és hasznos tudnivalók:
Augusztus 26.
14:00-16:00 Illés Zsófia Szonja: Érzékszervi séta víz-perspektívából
@Tihany, Belső-tó (találkozási pont: Balatoni Limnológiai Kutatóintézet bejárat)
Augusztus 27.
11:00-13:00: Illés Zsófia Szonja: Érzékszervi séta víz-perspektívából
@Örvényes (találkozási pont: szabadstrand infópont)
14:00-17:30: Somló Dávid: Nøstalgia
@Örvényes (információs pont: szabadstrand infópont)
15:00-18:00: Schell Gergely & Tillmann J.A.: Kirándulás a közeli kozmoszba – rövid séták a végtelenbe
@Örvényes (találkozási pont: szabadstrand infópont / Random bagel bár – 20 perc séta a szabadstrandtól)
18:00-19:30: Hódi Csilla, Lutz Boglárka & Türei Dénes: A bővelkedés kérdéseinek virágai
@Örvényes (találkozási pont: szabadstrand infópont)
Augusztus 28.
09:00-10:30: Hódi Csilla, Lutz Boglárka & Türei Dénes: A bővelkedés kérdéseinek virágai
@Örvényes (találkozási pont: szabadstrand infópont)
11:00-13:30: szabadonbalaton: Slowerálos Legelőlenyomatolás
@Örvényes (találkozási pont: szabadstrand infópont)
14:00-17:30: Somló Dávid: Nøstalgia
@Örvényes (információs pont: szabadstrand infópont)
A SLOWWALK sétákon a részvétel 12 éves kortól ajánlott. Javasolt könnyebb terepre alkalmas, kényelmes ruházat viselése.
Bizonyos sétákba szabadon lehet bekapcsolódni, máshol a résztvevők létszámának tervezése végett előzetes regisztráció ajánlott a balatorium@pad.network email címen név és program megnevezésével.
Örvényesre tömegközlekedéssel is eljuthatsz! Nézd meg menetrendi keresőnket!
Tervezd meg az utazást!
:
Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva