likeBalaton.hu | 2021.08.24. 12:00
Hangzó Csipke – Helyi értékek, helyi közösségek bemutatása Paloznakon
A veszprémi Dowland Alapítvány Gizella Nőikara által benyújtott „Hangzó Csipke” projekt elnyerte a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program támogatását a „Kulturális-Művészeti projektek támogatása” című pályázatán. Ezért a veszprémi Gizella Nőikar 2021. augusztus 28-án 15 órától Paloznakon életre hívhatja a Hangzó Csipke rendezvényt.

A Hangzó Csipke egy egynapos összművészeti fesztivál, veszprémi és a Balaton régióban működő kórusok találkozója és koncertje, népi kézművességgel kiegészülve. A programon a klasszikus kóruséneklés találkozik a csipkekészítéssel és a néphagyományokkal. Mindezt a nézők szabadtéren élvezhetik Paloznakon a Szent József Ház lankás, füves udvarán.

A gyerekek kézműves foglalkozáson, a felnőttek a Nyitott Műhelyben alkothatnak, az estét pedig népzene, néptáncbemutató, daltanulás és táncház zárja.

A fellépő kórusok az éneklés örömét kívánják átadni a nézőknek, a helyi kézműves hagyományok bemutatása a gyökereinket hivatott megismertetni. A szervező Gizella Nőikar célja, hogy minden évben egy-egy Balaton-felvidéki településen ismételjék meg a rendezvényt, ezáltal a Hangzó Csipke olyan fogalommá váljon, mint a Művészetek Völgye.

A Gizella kórus
Fotó: Hangzó Csipke hivatalos

A Hangzó Csipke projekt új kezdeményezés, mely során új, helyi értékekre alapuló program valósul meg. A program a Balaton régió több településén élő közösségeket (Veszprém, Paloznak, Barnag, Mencshely, Balatonendréd, Balatonhenye) köti össze a helyi értékek közös megőrzése és megélése által. Az adott településen belül is erősíti a közösségi kapcsolatokat és új együttműködéseket teremt a kulturális csoportok között. A Hangzó Csipke program felfedi azokat a rejtett értékeket, melyekkel sokszor a helyi lakosok sincsenek tisztában, így erősíti a helyiek kötődését lakóhelyükhöz a kulturális gyökerek új szemléletű bemutatásával.

Rávilágít azokra az értékekre, melyek méltatlanul feledésbe merültek.

A veszprémi Gizella Nőikar nyitott és nagy tapasztalattal rendelkezik az ilyen együttműködések életre hívásában. A kórus és a karnagy, Borbásné Gazdag Gabriella célkitűzése, hogy olyan koncerteket
valósítsanak meg, melyek során művészeti ág is bevonásra kerül.

– Hisszük, hogy a magyar kóruszenének és kóruskultúrának helye van a magyar művészetben. Szemünk előtt tartjuk, hogy a közönség nívós előadásoknak legyen részese, megismerje a kórus és a népi kézművesség közösségteremtő erejét. Célunk, hogy projektünk a különböző művészeti ágak közönségének látókörét formálja, kinyissa és érdeklődővé tegye más területek iránt is. Célunk, hogy az esemény hangulata legyen egyfajta kulturális-művészeti piknik, egy kellemes, nyitott délután és este, mely ismeretterjesztő és szórakoztató is egyben, és a család minden tagjának kínál programot – mondta.

A Szent József Ház Paloznakon
Fotó: Hangzó Csipke hivatalos

– A Hangzó Csipke egy helyi identitást erősítő és családbarát program, mely elsősorban a paloznaki és a környékbeli települések helyi és második otthonnal rendelkező lakosait célozza meg, és természetesen nyitott a turisták felé is.

Fontos számunkra a fenntarthatóság: hosszútávon működtethető programot álmodtunk meg, mely erősíti a társadalmi kapcsolatokat. A környezeti fenntarthatóságra is figyelmet fordítunk. Már a műsor kommunikációjában is kérjük vendégeinket, hozzák magukkal poharukat, és a közösségi közlekedést preferálják a helyszínre jutáshoz.

A szabadtéri programra a belépés ingyenes, a rendezvény szabadon látogatható, a műsorfolyamba bármikor be lehet csatlakozni.

A Hangzó Csipke program a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program támogatásával jön létre.

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva