Bella Violetta | 2023.09.18. 10:00
A 83 és 78 éves házaspár 11. alkalommal tekerte körbe a Balatont
Három nap alatt szokták letekerni a magyar tenger körül vezető 210 kilométeres távot.

A 83 éves győri Nagy József és 78 esztendős felesége, Margit a nyáron tizenegyedik alkalommal kerülte meg biciklivel a Balatont.

Idén először engedték meg maguknak azt a luxust, hogy nem sátorban szálltak meg.

– Ennyi kell a boldogsághoz, és feltöltődve érünk haza – mondja lapunknak Margitka. – Már tervezzük a következő utat. Kell a mozgás, pláne ebben a korban. Józsefnek az orvos mondta, hogy az ajánlott mozgás napi fél óra séta. Ő 700 kilométert kerékpározott tavasztól őszig, téltől tavaszig pedig 800 kilométert szobabiciklin. – Gyalogolni a térdem miatt nem tudok, de ha bringára ülök, semmi baj nincs, és ha egyszer beindulunk, nem állunk meg!

Három nap alatt szokták letekerni a magyar tenger körül vezető 210 kilométeres távot.

– A sport önfegyelemre, kitartásra, nevel, utána fürgébbek vagyunk – mondja Margit.

A házaspár Szanyból származik, a sport sosem állt távol tőlük.

Nagy József leigazolt focista volt, a felesége pedig talajtornász, országos hatodikként is végzett, és sosem hagyta abba a mozgást. Az egész család sportos.

Nagy József és Margit nyaranta még most is körbebiciklizi a Balatont
Fotó: Nagy József és Margit privát/sonline.hu

 

– Még a váz alatt tanultam meg biciklizni, mert a faluban az volt a fő közlekedési eszköz. Én a Richardsba jártam dolgozni, a férjem a GYÁÉV-be, ahogy Győrbe költöztünk. Akkoriban, amikor műszakváltás volt a gyárakban, nem lehetett lépni sem a bicikliktől. Esetleg télen volt két hónap, amikor nem tudtunk kerekezni, de egyébként mindenhova azzal jártunk.

– 2010-ben tekertük először körbe a Balatont, eleinte a családdal. Mindig Balatonvilágosról, a nyaralónktól indulunk. A harmadik évtől már csak ketten járunk.

Idáig sátraztunk, vittük a hálózsákokat, matracokat, esetenként a 3-4 kilós pumpát.

Komoly teher széllel szemben meg emelkedőn. József ráadásul hagyományos, váltó nélküli, kontrafékes biciklivel túrázik. Idén először pakkok nélkül, ismerősöknél megszállva sokkal könnyebb volt – mesélik.

Kimaradt három év, ugyanis József komoly műtéteken esett át. Ahogy véget értek a kezelések, már biciklire is pattantak.

– 2017 volt az erőpróba, hogy bírja vagy nem bírja.

Amikor hazaértünk, megkönnyezte, hogy sikerült. Ha akkor eltunyultunk volna, biztos, hogy nem épült volna fel

– mondja a felesége.

Lányuktól kapták egy karácsonyra a pólókat „Nekem a Balaton a riviéra!” felirattal, azóta a tókerüléshez ezt veszik fel
Fotó: Nagy József és Margit privát/sonline.hu

Amikor az orvosnál jártam, kérdeztem: Dicsekedhetek? Körbetekertem a Balatont!

Az orvos felállt és kezet rázott velem – meséli József. De volt olyan, hogy előző nap elvágta a bokáját, összevarrták a sürgősségin, és másnap már kezdték is a Balaton körüli útjukat.

– Volt, hogy megbámulták őket a fiatalok, vagy lefilmezték őket autóból, mert nem sok korukbelivel találkozni. Akik tekernek, szívből csinálják. Kedvesek, odaköszönnek kortól függetlenül. Aki sportol, értékeli a másik erőfeszítéseit is – mondja az asszony.

A házaspár tervezi a tizenkettedik alkalmat

– A két kis unokánk még önállóan nem tekerte körbe a tavat, ha jövőre meg tudjuk csinálni, elcsábítjuk őket.

A környékbeli bicikliutakat is hetente használják

ebéd után 30–40 kilométer meg se kottyan a szépkorú párosnak.

Komárom és Mosonmagyar­óvár szerepel a terveik közt a közeljövőben. Jelszavuk: Megcsináljuk? De meg ám!

 

Tervezd meg az utazást!



:


 

Forrás: kisalfold.hu
Nyitókép: Nagy József és Margit privát/sonline.hu

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva