Krausz Andrea | 2023.08.04. 18:16
Világrekord! Vízibiciklivel tekerték körbe a Balatont / Exkluzív!
Sosem veszítette el humorát az a három dunai férfi, akik elsőként tekerték körbe vízibiciklivel a Balatont. Saját fejlesztésű járgányukkal nagyjából 160 kilométer megtétele után augusztus 4-én értek partot Zamárdiban, amit megörökített a likeBalaton.hu.

– Büszkék vagyunk magunkra, de az igazság az, hogy elfáradtunk – mondta Dora Zoltán, Moys Péter, valamint Szandai Norbert, vagyis a Gördülő Dunakavicsok, ahogy magukat nevezték.

– Az első métereken még röhögtünk. Aztán az északi parton már nevetni se nagyon tudtunk.

Most már mennénk haza – mesélték kissé elcsigázva, de totál lebarnulva, miután augusztus 4-én 7 nap tekerés, plusz egy nap esőszünet után sárga vízibiciklijükkel célba értek Zamárdiban, a Harcsa utcai mólónál. Azért lettek „Gördülő Dunakavicsok”, mert ketten Vácon élnek, egyikük pedig budapesti. És így ötven éves korukra a három cimbora úgy érezte: alkotniuk kell valami maradandót.

A célba érés után Zamárdiban. Balról: Dora Zoltán, Moys Péter, valamint Szandai Norbert a Pilsner Úr nevű vízibiciklin
Fotó: Krausz Andrea/likeBalaton.hu

Rúgásversenyre hívnák az ország összes kenguruját

Szandai Norbert szerint naponta többször is megfájdult a lábuk a napi 10, vagy épp a 28 kilométeres tekeréstől, mostanra már úgy megerősödtek, hogy egy „rúgásversenyre” kihívnák az ország összes kenguruját, és biztosan nyernének.

– De ide nem erő kellett, hanem elszántság és némi őrület. Mert amikor már nagyon fájt, akkor még vissza volt négy óra tekerés.

De ez egy „nyakas” csapat, így a mentalitásunk lendített át minket a holtpontokon

– magyarázta a kommunikációs vezető. (Viccesen ugyanis ilyen feladatokat is kiosztottak egymás között. Hátul Péter kezelte a büfét, Zoltán pedig kapitány és „hajóács” volt egyben, mert menet közben a szerelést is ő végezte.) – Július 28-án kezdtük ugyanitt, Zamárdiban, akkor 26,8 kilométert tekertünk le Balatonkeneséig szembeszéllel, mindenféle nehézséggel. És húztunk magunk mögött egy százkilós csónakot, de rájöttünk, hogy ez rettenetes. Később barátok hozták utánunk a csomagokat – mesélte Szandai Norbert a likeBalaton.hu-nak.

Egy vízibicikliről tényleg tenger a Balaton

Balatonkeneséről 21 km-t tekerve átmentek Paloznakra, ahol „esőnapot” tartottak, majd Badacsonytomaj következett. A badacsonyi hegytől Balatongyörökig tartott a következő etap, amit Szigliget miatt a legszebb szakasznak titulált a csapat. Augusztus 3-án egy közel 28 kilométeres tekeréssel visszatértek a déli partra, Balatonboglárra, majd 4-én a kiindulási ponton, vagyis Zamárdiban értek partot. Volt, hogy előre lefoglalt szálláson éjszakáztak, máskor viszont rögtönöztek, és kempingekben laktak sátorban.

– Nem tudtunk elmenni Keszthelyig. Mert ha nem jövünk át időben a déli partra, akkor nem sikerült volna teljesíteni a kihívást: péntektől ugyanis megint rossz időt jósoltak. Az időjárás itt a Balatonon nagyon fontos tényező.

Amikor jó idő volt 5 km/h-s sebességgel haladtunk, de a tihanyi szakaszon például a hullámok és a szembeszél miatt csak 2 km/h-val lehetett tekerni

– mesélte Szandai Norbert, aki hozzátette, amikor ezt kitervelték, még nem voltak tisztában a dolgokkal, de most már sokat tanultak: „egy vízibicikliről tényleg tenger a Balaton”.

Amikor épp könnyű volt tekerni
Fotó: Krausz Andrea/likeBalaton.hu

Minden nap hívták őket a vízirendőrök

Ahhoz, hogy körbevízibiciklizhessék a Balatont, hivatalos papírokat, vagyis útvonalengedélyt és hajózási hirdetményt kellett beszerezniük.

– Egy vízibicikli, mint sporteszköz nem kóricálhat a Balatonon. Így engedélyt kértünk a rendőrségtől, akik egy három oldalas itinerben pontosan leírták, hogy merre haladjunk. Minden nap felhívtak bennünket a vízirendőrök és a vízimentők is, hogy merre járunk. Nagyon segítőkészek voltak, igaz először nem hitték el, hogy valóban körbetekerünk – mesélték a Gördülő Dunakavicsok.

Úgy hozták a Balatonra a vízibiciklit

Érdekesség, hogy – bár a Balatonon csak úgy hemzsegnek a vízibiciklik – a három jóbarát magával hozta a saját járgányát. 70 ezer forintért vásároltak egy használhatatlan állapotban lévő, helyenként lyukas vízibicajt, amit saját kezűleg újítottak fel.

– Amúgy egy jó szerkezet, régi, klasszikus olasz modell. A legfőbb probléma az volt, hogy a hagyományos vízibicikliken nagyon rövid a lábtávolság.

160 kilométeren keresztül pedig nem akartuk a mellkasunkat rugdalni. Ráépítettünk egy fűnyíró traktorba való ülést, amit most már be lehet állítani

– mesélte Szandai Norbert, aki hozzátette, néha vitorláztak is. A vízibiciklire rászereltek egy biminit, vagyis egy vászon napfénytetőt, amit néha leengedtek, és kézzel tartva húzatták magukat a hátszélben. Így könnyebb volt tekerni.

A vászontető néha vitorlaként funkcionált
Fotó: Krausz Andrea/likeBalaton.hu

 

Az út során egyébként többen felismerték őket, egész komoly követőtáboruk lett az Interneten, de jövőre már nem gondolkodnak egy újabb balatoni körbetekerésben. Inkább azt várják, hogy mások is csatlakoznak a kihíváshoz, és megpróbálják megdönteni a Gördülő Dunakavicsok 2023-as világrekordját.

Nyitókép: Krausz Andrea/likeBalaton.hu

 

 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva