likeBalaton.hu | 2023.06.21. 15:24
Balaton és Tomaj – ez lesz a két új balatoni hajó neve
Már tudjuk azt is, hogyan nevezték el az új kompokat, amelyek a két új katamaránnal együtt szerdán indultak el Komáromból, a hajógyárból, hogy csütörtökön a Sión felhajózva érkezzenek meg valamikor Siófokra.

A Balaton kedvező vízállásának köszönhetően megkezdődött a BAHART új hajóinak szállítása a Dunán.

A konvoj várhatóan szerdán este érkezik meg Budapestre, majd hajnalban indul tovább a Sió csatorna felé

– tájékoztatott szerdán délután a Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART).

Az egyik komp még az elindulás előtt a komáromi hajógyárnál
Fotó: MTÜ – hivatalos

Szántód, Tihany, Balaton és Tomaj

Mint írták, a rendszerváltás óta nem érkezett új komp és katamarán a Balatonra. A korszerű és kényelmes hajók nemcsak turisztikai szempontból jelentősek, hanem a helyi közlekedésben is fontos szerepet játszanak majd.

A két új komp a Szántód és Tihany nevet kapja, a két új katamarán pedig Balaton és Tomaj néven fog forgalomba állni.

A Balatoni Hajózási Zrt. a Magyar Turisztika Ügynökség közreműködésével építtetett két új személyhajója és két kompja a komáromi hajógyárban készült el 2021-ben. Az új hajók vízre bocsátása és üzempróbája a hajógyárban megtörtént és szállításra előkészített állapotban várták, hogy a Balaton vízállása, valamint az időjárás lehetővé tegye a vízi szállítást.

Idén a Balaton elérte a 120 cm-es szabályozási szintet, sőt meg is haladta azt, így a szállító hajók elindulhattak. Az összetett logisztikai feladatban a komáromi hajógyár, az Országos Vízügyi Főigazgatóság és Kirendeltségei, valamint a BAHART munkatársai vesznek részt.

Az egyik legkedveltebb aktivitás a Balatonnál a hajózás
Fotó: Krausz Andrea/likeBalaton.hu

Hatalmas mérföldkő az új hajók érkezése

– 40 éve nem történt ilyen mértékű műszaki fejlesztés a balatoni hajózásban. A négy új hajó mind mennyiségüket, mind az általuk képviselt modern technológiát tekintve hatalmas mérföldkövet jelent. Ugyanakkor az új kompok és katamaránok érkezése nemcsak a BAHART életében jelentős, de turisztikai vonzereje a régió turizmusának fellendítésével is járhat. Emellett a helyi lakosoknak is kedvez, hiszen a kompok sűrűbb átkelést biztosítanak majd a révek között, így várhatóan csökken majd a Balaton körüli gépjárműforgalom és a károsanyag kibocsátás – mondta Veigl Gábor a BAHART vezérigazgatója.

A hajók 2023. június 21-én délelőtt indultak útnak a komáromi hajógyárból a Dunán, Komárom és a Sió torkolata között 272 km-t tesznek meg, majd a Sió csatornán folytatják útjukat 121 km hosszan.

Mivel a hajókat a szállítás miatt részlegesen szét kellett szerelni, a forgalomba állás előtt, még több hónapos szerelési munkák várhatók a Balatonra érkezésük után.

Fotó: Krausz Andrea/likeBalaton.hu

Nyitókép: Illusztráció/MTÜ

 

 

 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva