| Hogyan élték meg a Balaton környéki gyerekek a világháborús frontok áthaladását vagy éppen a ki-, be- és eltelepítést? Milyen a Balaton színe, mikor lovat fürösztenek benne? Mekkora jég kellett ahhoz, hogy a lakodalmas menet áthaladhasson a Fűzfői-öblön? A balatoni-bakonyi régió gyereksorsai – az elmúlt évszázad fontosabb történelmi eseményeinek árnyékában. Keszey Judit tanár, (az előadás idején) az ELTE TTK FFI Regionális Tudományi Tanszék doktorandusza tartott előadást a TEDxBalaton keretében – a legérdekesebb pillanatokat szemléztük. |
– Gyerekkoromban négy generáció élt együtt a balatonalmádi Öreghegyen. Az emeletes ágyam tetejéről a káptalanfüredi kis kikötőtől egészen a balatonfűzfői öbölig elláttam. Máig élénken emlékszem azokra az időkre. Hallom, ahogy dédi szöszmötöl a konyhában, ropog a paprika húsa, szeli a házi kenyérre. Csendesedik a ház, papa már horkol, mi gyerekek még húznánk az időt, és azt kérjük mamától, hogy meséljen a gyerekkoráról – kezdte előadását Keszey Judit.
Gyerekek játszanak a fonyódi strandon 1931-ben
Fotó: Fortepan/Saly Noémi
A te nagymamád mitől félt tizenhét éves korában?
– Az enyém azt képzelte, hogy ott ül a befagyott Balaton jegén, a lakodalmas menet kellős közepén és legszívesebben egy icipici pont lenne, hogy meg tudják enni őt a halak. Félt a jövőjétől. Tudta, hogy nem várhatják meg a lakodalommal a nyarat, mert akkor ő már vénlánynak számított volna. És azért is, mert nyáron már a férjével együtt kellett mennie dolgozni – emlékezett a nagyszülei történetére az előadó.
Kilátás a Kisflaudyház teraszáról Badacsonyban 1936-ban
Fotó: Fortepan
Az asztalfiókban alvó kisfiú és a hideg dunyha
– Néhány éve balatoni borkóstolón jártam. Miközben mindenki azon gondolkodott, hogy milyen vörösbort válasszon a bárány mellé, engem csak a szállásadónk sorsának története foglalkoztatott. Elmondta, hogy mióta az eszét tudja neki dolgoznia kellett. A Séd-patakban – amelynek vize olyan tiszta volt, mint a kristály – mosta a ruhákat, vagy a kis gurulós kocsijával ment a piacra árulni a terményeit. Télen mindannyian közös szobában aludtak: Zsuzsa néni öccse – ő volt a legkisebb – a kihúzott asztalfiókban, a nagymama külön ágyban,
Zsuzsa néni egy másik ágyon bújt össze a testvéreivel. Nem szerette ezeket az alkalmakat, mert nagyon keskeny volt az ágy keskeny és hideg a dunyha.
– idézte fel az idős, a Balatonnál nevelkedett és ma is a tónál élő asszony történetét Keszey Judit.
Gyerekek fürdőznek a Balaton-parton, a háttérben a Sziget-stranddal Keszthelynél 1933-ban
Fotó: Fortepan/Székely Márton
A világháború: játékok a pincében és a felrobbant zöldséges
– Imre bácsi azt mesélte, hogy gyerekként ők már messziről látták, amikor a Balaton horizontja fölött feltűntek az I. világháború kezdetén a harci gépek, és ilyenkor az összes gyerek, aki ott játszott, bement hozzájuk az óvóhelyre. Arrafelé Imre bácsiéké volt a legnagyobb pince. Amikor a felszínre merészkedtek látták, hogy a szomszéd zöldségespincéje és vele együtt a tulajdonosa is odalett.
Imre bácsi a világháborúban felrobbant zöldséges pince közelében járva ma is érzi az égett zöldségek szagát és eszébe jut mindaz, amit átéltek a bombázások során
– mesélte a közönségnek az előadó a világháborút túlélők balatoni emlékeit.
Katonák a balatonboglári kikötőben 1939-ben
Fotó: Fortepan/Klenner Aladár
A tankok között versenyt futó balatoni gyerekek a világháború idején
– Esős nap volt, amikor Marika néni teraszán ültünk. Azt mesélte, hogy a világháború idején lehetett 9-10 éves és mivel neki is hozzá kellett járulnia a családi kasszához, elment dolgozni. Nem ő volt az egyetlen gyerek, akinek akkoriban dolgoznia kellett. De ezeket a gyerekeket nem érdekelte, hogy a fejük felett dől el a világháború sorsa. Ők csak szerették volna ugyanúgy megélni a hétköznapokat, mint máskor. Kimentek a mezőre, őrizték a libákat, rosszalkodtak, tejfölt csentek a kamrából. És nagyon érdekelték őket a tankok. Azt játszották, hogy ki tud ügyesebben átszaladni az éppen az úton átvonuló tankok között. Egészen addig játszották ezt, amíg a hároméves Jóskát el nem tiporta az egyik tank. És az akkor tíz éves kislánynak haza kellett mennie és elmondania a kisfiú anyjának, hogy Jóska nincs többé.
– Nagyon erős történetek, hús-vér sorsok ezek. Feladatunk elmondani a következő generációnak, hogy ezek is mi vagyunk.
Ez a mi balatoniságunk, a mi bakonyiságunk.
Akármennyire rettenetesen hangzik is a XX. századi gyerekek sorsa, nincs közöttük rossz történet, hiszen itt vannak élnek és mesélnek nekünk – folytatta Keszey Judit.
Gyerekek a szántódi vasúállomás váróterme előtt 1939-ben
Fotó: Fortepan/Belházy Miklós
A háborút megélt katona és szerelme lóháton fürdőzött a Balatonban
Karcsi bácsi alig volt 15 éves, amikor elvitték a világháborúban katonának. El sem búcsúztatott a szerelmétől, a szomszéd Marikától. Karcsi bácsi édesapja még a háború előtt meghalt, ezért az édesanyja minden háztáji és konyhai teendőbe befogta a fiát, aki ezt a fronton és a hadifogságban is tudta kamatoztatni. Amikor pedig alig harminchat kilósan hazaért, első útja a szerelméhez vezetett, aki megvárta őt, s onnantól kezdve egy párt alkottak.
– A háborúból hazatérés örömére felpattantak Manci lovuk hátára és uccu be a Balatonba, a romantikus félhomályba és a víz felett lebegő, hajnali páragőzbe – lovastul. Kifelé a ló úgy gondolta, hogy megmártózik az iszapos vízben és
levetette a hátáról a fiatal párt, akik sikítva-kacagva ugrottak a vízbe. És úgy megfogták egymás kezét, hogy hatvannyolc évig el sem engedték
– mesélte a boldog szerelmesek történetét az előadó.
:
Forrás: TEDxBalaton
Nyitókép: A siófoki MAC klubház kertjében nyaraló kislány és édesanyja 1943-ban
Fotó: Fortepan/dr. Ember Károly
