Krausz Andrea | 2021.01.17. 17:54
Ezért vonják vissza a BAHART vitorláskikötőinek bérbeadását
Visszavonják a Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) vitorláskikötőinek üzemeltetésére kiírt pályázatot, vagyis a kikötőlánc továbbra is a BAHART-nál marad. A hajózási cég májusban elfogadott újjászervezési tervének egyik fontos része volt a vitorláskikötő-hálózat üzemeltetési szerződés keretében történő használatba adása. A tervek szerint ebből biztos bevétele származott volna. De miért változott az elképzelés?

A Balatoni Hajózási Zrt. első körben meghirdetett nyilvános tenderére senki sem jelentkezett, így január elején másodszor is meghirdették a felhívást. Január 15-én azonban fordulat történt az ügyben.

A cég sajtóközleményt adott ki, hogy a többségi tulajdonos Magyar Államot képviselő Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) előzetesen megerősítette: a januári közgyűlésen támogatni fogják a pályázat visszavonását.

 

Tolmácsolták a vitorlázók és az önkormányzatok kéréseit

– Az elmúlt időszakban vitorlázók és önkormányzatok is megkerestek engem, valamint balatoni képviselő-társaimat a vitorláskikötők tervezett bérbeadásával kapcsolatban – mondta a likeBalaton.hu-nak Witzmann Mihály, a Somogy megyei 4. számú országgyűlési egyéni választókerület (FIDESZ) képviselője. – A hajózási vállalat hatékony és nyereséges működése éppoly fontos számunkra, mint a térségben élők képviselete, kéréseik tolmácsolása, ezért kormánypárti képviselő-társaimmal együtt úgy döntöttünk, hogy közös erővel

megpróbáljuk elérni a cégnél a kikötők üzemeltetésének újragondolását.

Szeretném kihangsúlyozni, hogy a rémhírekkel ellentétben a kikötők eladásáról eddig sem volt szó. Senki sem akarta ezeket a vitorláskikötőket eladni, csupán a bérbeadás szerepelt a BAHART tervei között. A vezérigazgató meghallgatta kérésünket, és most úgy tűnik, a társaság módosítja az eredeti terveit.

A BAHART 15 éves, határozott idejű szerződés alapján kívánta használatba adni a tulajdonában álló 11 vitorláskikötőt, melyek tulajdonjogának megtartása mellett a vitorláskikötő-lánc és az üzemeltető fejlesztéseinek kontrollja a BAHART-nál maradt volna. Erről itt lehet olvasni!

Veigl Gábor, vezérigazgató, BAHART Fotó: Krausz Andrea

Veigl Gábor, a 175 éves Balatoni Hajózási Zrt. vezérigazgatója
Fotó: Krausz Andrea

 

Kemény munka, de kellemes teher az újratervezés

– Az elmúlt hetekben érkezett észrevételek miatt felülvizsgáljuk az elképzelést – mondta Veigl Gábor vezérigazgató. Ennek első lépéseként addig is visszavonjuk a pályázatot, felülvizsgáljuk és újraértékeljük azt a reorganizációs döntést, amelyet tavaly hozott a közgyűlés a témában.

– Milyen visszajelzéseket kaptak?
– Társaságunk egy üzleti alapon működő vállalkozás,

én hajlok arra, hogy a tulajdonosi és egyéb helyi turisztikai érdekek erőteljesebben képviselhetők, ha nem csak a tulajdon, hanem az üzemeltetés is a társaságnál marad.

– Az elképzelések szerint ez a konstrukció az éves vállalati működést, az alaptevékenységeket segítette volna. Most hogy oldja meg mindezt a BAHART? Emelkedés várható például a kikötőhelyek bérleti díjában?
– A vitorláskikötők üzemeltetése eddig is a társaság eredményes ágazata volt. Az üzemeltetési modell kiszámítható, kockázatmentes bevételt és a beruházások alóli mentesülést jelentette volna. A következő hónapok feladata lesz a korábbi reorganizációs döntés felülvizsgálata.

– Mi a véleménye ezekről a változásokról?
– Kemény munka vár ránk, de kellemes teher az üzletág újragondolásával, újratervezésével járó tevékenység. Azt gondolom, nagyon fontos, hogy konszenzusok és együttműködések mentén működjünk, hiszen az idén 175 éves balatoni hajózás köti össze a gyakorlatban és képletesen is a balatoni településeket, és a balatoni turizmus zászlóshajójaként nagy a felelősségünk.

Nyitókép: Krausz Andrea

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva