A nyugat-keleti irányba mozgó viharzóna számos helyen leszakított vezetékeket, fákat tépázott meg vagy döntött ki. A viharos szél és a kidőlő fák az ország számos pontján szakították el az elektromos vezetékeket, emiatt több mint kétszáz település százezernél is több fogyasztói helyén szünetelt hosszabb-rövidebb időre az áramszolgáltatás. A hivatásos, önkormányzati és önkéntes tűzoltók folyamatosan számolják fel a károkat.
Fennakadások a vasúti közlekedésben a vihar miatt
– A vasúti közlekedésben szombaton reggel és délelőtt még késésekre, kimaradó járatokra, illetve egyes vonalakon pótlóbuszos közlekedésre is számítani kell az országon átvonuló viharok okozta károk miatt – közölte a MÁV.
A vihar során a balatoni vonalakon is fák dőltek a vasúti vágányokra, felsővezetékek szakadtak le.
A Balaton környékén Siófokon a földhivatal épületére dőlt egy méretes fa, Balatonfűzfőnél pedig a vasúti sínekre zuhant növény akadályozta a vonatközlekedést.
A Balatonkenesénél kidőlt fa
A Balatonkenesénél kidőlt fa eltávolítása és a helyreállítás várhatóan szombat délelőttig tart, emiatt addig továbbra sem közlekednek vonatok Balatonalmádi és Balatonfűzfő között. Az észak-balatoni vonalon hosszabb eljutási időre kell számítani.
Balatonfüred és Balatonalmádi között dízelvontatasú vonatokkal lehet közlekedni. Csajág és Balatonkenese között már közlekedhetnek a vonatok.
A vasúttársaság azt javasolja az utasoknak, hogy az aktuális forgalmi helyzetről előzetesen tájékozódjanak.
A késések fokozatosan csökkennek. Délelőtt helyreállhat a menetrend a Budapest-Székesfehérvár-Tapolca vonalon.
: