Szijártó János | 2024.05.24. 12:00
Folyamatosan fejlesztik a turistamágnes balatoni várat
A szigligeti vár 2021-es, jelentős mértékű fejlesztése óta is történtek olyan fontos munkálatok, amelyek az állagmegóvást és a turisztikai vonzerő növelését egyaránt segítik.

Erről Balassa Dániel polgármester elmondta, a keleti fal kiomlásainak javítása, fugázása megtörtént, most a déli felső Király-torony felületi kezelése, fugázása következik, szintén az állagmegóvás jegyében.
– Saját erőből teljesen újjáépítettük a büfé tetejét, megtörtént a boronafalas lakóházban a 200 kilogrammos tölgygerendák cseréje, és az Újlaki-kapu előtti lépcsőt is javítottuk. A lépcsőket máshol is ellenőriztük, s ahol szükséges volt, elvégeztük a javítási munkákat. Természetesen az említett karbantartáson túl komoly terveink is vannak. Olyanok, amelyek a 2021-es projektből kimaradtak. Ilyen például a Palonai Magyar Bálint-torony fejlesztése, amelyre szeretnénk még egy szintet felhúzni, és a faszerkezetet cserélni, átalakítani. Emellett távlati célunk, hogy a szigligeti vár elérje 17. századi formáját, ami egyelőre persze vágyálom – tájékoztatott Balassa Dániel.

 

Balassa Dániel polgármester kiemelte, hogy szigligeti vár népszerű, jelentős látogatottságnak örvend, ám azért, hogy ez a jövőben is így maradjon, folyamatosan dolgozni kell

Balassa Dániel polgármester kiemelte, hogy a szigligeti vár népszerű, jelentős látogatottságnak örvend, ám azért, hogy ez a jövőben is így maradjon, folyamatosan dolgozni kell
Fotó: Szijártó János / Napló

 

Hozzátette, hogy a belépőkből származó bevételek biztosítják a vár fenntartási, működtetési és állagmegóvási munkálatainak költségeit, és még a település fejlesztésére is tudnak fordítani ebből a keretből.

A szigligeti vár népszerű, jelentős látogatottságnak örvend, ám azért, hogy ez a jövőben is így maradjon, folyamatosan dolgozni kell. A polgármester hangsúlyozta, hogy a település alapvető érdeke a vár és ezzel együtt a strand minél magasabb színvonalon történő üzemeltetése, mert innen tudnak olyan forrásokhoz jutni, amelyek a Szigligeten élők életét könnyítik meg.

A Balaton egyetlen vára Szigligeten található

A Balaton egyetlen vára Szigligeten található
Fotó: Szijártó János/ Napló

– A Balaton vára az ország egyik leglátogatottabb vára. Amellett, hogy egy közel 800 éves épületet kell karbantartani, működtetni, arra helyezzük a hangsúlyt, hogy a létesítmény látogatóbarát legyen, a biztonságos bejárhatóság lehetőségével. A különböző falmagasításoknál pedig azt is figyelembe kell vennünk, hogy olyan kilátópontokkal találkozzanak a vendégek, ahonnan megcsodálhatják az innen nyíló páratlan panorámát. Ez az egyik vonzereje ennek az építészeti műemléknek, amit a Balaton közelsége tesz még népszerűbbé. Ez komoly előny más várakkal szemben, azonban ez nagy felelősséggel is jár. Talán kevesebben tudják, hogy van nekünk egy másik várunk is. Az óvár a strand közelében lévő Királyné szoknyája-dombon magasodik. Története, eredete a mai napig hiányos, sok ezzel kapcsolatos feltevés látott már napvilágot. Vélhetően ez egy soha el nem készült építmény, ám mint kilátópont, nagyon fontos turisztikai látványosság Szigligeten. Az óvár állami tulajdonban van, a Bakonyerdő Zrt.-vel kötött szerződés alapján mi üzemeltetjük. A falak rekonstrukciója egy bizonyos szintig megtörtént, van egy szép, fából készült kilátónk, ahonnan nem mindennapi panoráma nyílik a Balatonra, Badacsonyra, Fonyódra, a Keszthelyi-hegységre – fogalmazott a polgármester.

 

A Balatonra tömegközlekedéssel is eljuthatsz! Nézd meg menetrendi keresőnket!

Tervezd meg az utazást!



:


 

 

 

 

Forrás: veol.hu
Nyitókép: Mészáros Annarózsa/likeBalaton.hu

 

 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva