Advent harmadik vasárnapja – Régi idők karácsonyai a jelen tükrében
Advent harmadik vasárnapja van. Beszélgetésünk első részében főként a múlt karácsonyairól esik is szó. A nagy történelmi válságok idején. A régi történetekkel idézzünk fel múltbéli adventi időszakokat és összevetjük a jelenlegivel.
Hogyan kapcsolódhatnak egymáshoz a múlt és a jelen eseményei advent idején úgy, hogy abból lelkileg mindenki táplálkozhasson?
Mihályi Jeromos atya tihanyi perjel, valamint Korzenszky Richárd atya, a korábbi perjel is megvilágítja ezeket a témákat.
Most tehát picit a múltba révedünk, a jelennel összevetve azt. Jövő héten, advent negyedik vasárnapján a jelen és a jövő lesz a középpontban, közeledvén a karácsonyhoz, s az előttünk álló, 2021-es évhez.
– Régi idők apátsági karácsonyai. Mi jut eszükbe erről, amelynek üzenete átmenthető a jelenbe? Milyen lelkülettel, szemlélettel, attitűddel nézzük a hétköznapjainkat, s álljunk az adventhez, a karácsonyhoz 2020-ban?
– Richárd atya: A karácsony lényegéhez tartozik az ajándék: az emberség ajándéka. A Betlehemben megszületett Jézusban Isten jósága és emberszeretete vált nyilvánvalóvá. Merjünk adni önmagunkból!
– Jeromos atya: Csatlakoznék Richárd atyához és kiegészíteném azzal, hogy
merjünk befogadni és elfogadni. A szeretet, a tisztelet, a tolerancia mindig kétirányú. A hétköznapokban akkor leszünk reményvesztett és depressziós emberek, ha elfogy az erőnk önzetlenül szeretni vagy éppen nem vagyunk képesek szeretve élni. Sok sok kifogásunk van mindkettőre. Ezek helyett őszinte önvizsgálatra, megelégedettségre és hálára lenne szükségünk. Örülnék, ha ez a karácsony most tényleg mindenkinek az őszinte háláról szólna
– Richárd atya kérem, meséljen el egy olyan történetet, amely egy, a régi idők válságos időszakában történt és mégis van olyan eleme, amely miatt szívet melengető érzéssel gondol vissza rá.
– Richárd atya: Az egyik legkedvesebb karácsonyi ajándékom egy furnérlemezből lombfűrésszel készített baromfiól és istálló volt. Karácsony előtt már hetekkel édesapám félrevonult és szorgalmasan lombfűrésszel dolgozott. Nem sejtettem, mit csinál. Ha odamentem, csak annyit mondott: most ne zavarj… És a karácsonyfa alatt ott volt a tehén, a ló, a kacsa, a tyúk, a csibe, a liba… egy egész állatsereglet. Milyen jól lehetett játszani velük! Ez alighanem 1946-ban volt, nem sokkal a háború után. Benne volt édesapám szíve-lelke…
Korzenszky Richárd atya az apátságban
Fotó: Radó László
– A modern világ magával hozta azt, hogy gyakoribbak a stresszhelyzetek, a hétköznapjainkban hatványozottabban jelenik meg a bizonytalanság és a félelem a jövőtől. Így volt ez korábban is a nagy válságok idején?
– Richárd atya: Ilyen méretű válságot tudatosan még nem éltem át. „Háborús gyerek” vagyok, 1943 karácsonyán édesapám a frontról küldte haza az üdvözletet. Amikor ő maga végül hazaérkezett, nem azt mondtam, hogy „apu”, hanem azt, hogy „báci”. Akkor is életről és halálról volt szó, de másként. Ott hadseregek álltak egymással szemben, az otthon maradottak pedig félve-remegve várták, mikor lesz vége, s vajon akit annyira várunk, hazajön-e, vagy elesik a fronton, vagy fogságba kerül. Volt bizonytalanság 1956 karácsonyán is, megint másként: meneküljünk? Kit fognak lecsukni? Egy levert forradalom utáni félelemben éltünk. Erről már több személyes élményem is van.
Adventi áldás a Tihanyi Bencés Apátságban
Fotó: Korzenszky Richárd
– Ön szerint az idősek másképp, könnyebben kezelik a jelen helyzetet, életkori sajátosságaikból fakadóan? Segítség lehet a velük való beszélgetés?
– Richárd atya: Nehéz megosztani a válságos helyzetek élményeit. Úgy érzem, sokak számára alig hihető elbeszélésnek tűnik minden. Az embernek a saját bőrén kell megtapasztalnia, mi a kiszolgáltatottság. A mostani fiatalabb generáció számára a legutolsó nagy válsághelyzet, az ötvenhatos események, s a közvetlen utána következő időszak nagyobb messzeségben van, mint számomra az első világháború…
– Jeromos atya, szokott erről beszélgetni Richárd atyával? Milyen kérdések, kétségek merülnek fel önben, akinek támogatólag kell szólnia a hívekhez?
– Jeromos atya: Egy szerzetesközösségben, mivel idősebb és fiatalabb testvérek élnek együtt, gyakran idéződnek fel a “régi idők” emlékei. Mi egy “anekdotás” közösség vagyunk. Sokszor a közös étkezéskor, a szokásos felolvasás után előkerülnek a derűs, de van, hogy a megpróbáltatásokkal, szenvdésekkel teli idők történetei. Mindkettőre nagy szükség van. Most azonban annyira új kihívással állunk szemben, amit nem tudnunk egy háborúhoz, vagy forradalomhoz hasonlítani. Biztos, hogy sok tapasztalat és átélt nehéz helyzet segíthet bennünket, de nem mondhatja senki, hogy „én átéltem egy háborút, ezért én maszk nélkül is túljutok ezen”.
– Mit tehetnek önök az apátságban a jelen helyzetben? Hogyan tudnak segíteni az embereknek, hogy legyen kitartás, erő a hétköznapokhoz?
– Jeromos atya: Sokan vannak, akik féltve a saját vagy szeretteik egészségét nem mernek szentmisére és közösségbe járni. Azt hiszem, ez érthető.
November végétől újraidítottuk az online miseközvetítéséket. Előre hirdetjük ezeket az alkalmakat. Tavasszal és utána is sok visszajelzés érkezett hozzánk, hogy mennyire sokat jelentettek a napi szentmisék. Szeretnénk biztonságos lehetőséget biztosítani az embereknek, hogy adventi szentgyónással vagy lelki beszélgetéssel tudjanak készülni az ünnepre. Most talán mindennél fontosabb, hogy legyen, aki meghallgatja őket.
Összegyűjtöttük a két atyával korábban készített beszélgetéseket
Nézd meg, hogy mit üzent Jeromos atya tavaly az adventi időszakban, az első, a második, a harmadik és a negyedik vasárnap alkalmából.
Jeromos atyát a 2020-as év válságos időszakáról is megkérdeztük, ezt itt találod.
Mihályi Jeromos atya, a tihanyi perjel
Fotó: Andrónyi Tamás
Nyitókép: Adventi gyertyagyújtás a Tihanyi Bencés Apátságban
Fotó: Korzenszky Richárd
