![](https://likebalaton.hu/wp-content/uploads/2022/01/+otf/1260x490/3126551MMF1nap02-e1643128359559.jpg)
Június 12-én a Ma este gyilkolunk című film bemutatójával indul a fesztivál Veszprémben, a História Kertben.
– 12 helyszínen várják majd az érdeklődőket a magyar film legnagyobb hazai seregszemléjén. A fesztiválon az elmúlt év legsikeresebb alkotásai mellett premier filmeket és klasszikusokat is láthatnak a nézők.
A fesztivál új neve, a MOZ.GO rövid, dinamikus, a mozilátogatásra sarkall
– mondta Káel Csaba kormánybiztos a Veszprémben tartott sajtótájékoztatón.
Európa egyik legnagyobb filmgyártó központja Magyarország
Mint kiemelte, a Nemzeti Filmintézet és az Európa Kulturális Fővárosa program szervezésében és a Magyar Filmakadémia védnökségével valósul meg a rendezvény, ahol évről évre egyre több szakmai program és néző van jelen – írj az MTI.
A játékfilmek mellett dokumentum-, animációs, és televízióra szánt alkotásokat is látni lehet majd. Káel Csaba kitért arra is, hogy immár húsz éve létezik a filmiparban az adóvisszatérítés rendszere, amelynek köszönhetően a filmes kiadások harminc százaléka visszaigényelhető. Ennek köszönhetően dinamikusan felpörgött a szakma,
Budapest, London után Európa legnagyobb filmgyártó központjává vált, a terület több mint 20 ezer embert foglalkoztat.
A tavalyi év sikerei között említette, hogy a Nemzet aranyait több mint százezren, a Semmelweis című alkotást pedig 350 ezren látták. A fesztiválon a közönség betekintést nyerhet olyan készülő alkotások kulisszatitkaiba, mint a S.E.R.E.G. és a Hunyadi című sorozat.
![](https://likebalaton.hu/wp-content/uploads/2022/05/3379466MMFkep2-e1653379568343.jpg)
Balatonfüreden láthatnak filmeket az érdeklődők
Fotó: Magyar Mozgókép Fesztivál hivatalos
Kreatív régió
Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter elmondta, a három Veszprém vármegyei város változatos díszletet, hátteret ad, számos mozifilm helyszíne. Szavai szerint azonban „ambíciónk túlmutat ezen”, az Európa Kulturális Főváros program eredményeit és sikerét „ugródeszkaként használva” a területi adottságokat és az itt élőket jellemző kreativitást kihasználva a térség Magyarország első kreatív régiója lehet. Mindehhez ösztönzést jelent a fesztivál is, amely idővel megjelenhet Európa és a világ kulturális térképén is.
Csáky Attila, a Magyar Mozgókép Fesztivál fesztiváligazgatója elmondta, hogy
új helyszínként az Agórában, és a balatonfüredi kongresszusi központban is láthatnak majd filmeket a látogatók.
![Száz nap múlva kezdődik a Veszprém-Balaton Európa Kulturális Fővárosa program](https://likebalaton.hu/wp-content/uploads/2021/04/9689237VeszpremmagyarmozgokepfesztivalFB-e1665817379619.jpg)
Filmvetítés Veszprémben
Fotó: Magyar Mozgókép Fesztivál hivatalos
Díjakat adnak át a Magyar Mozgókép Fesztiválon
Az animációs filmek 110 éves évfordulója apropóján két kategóriában is díjazzák majd ezeket az alkotásokat, lesz egész estés és rövidfilm kategória, újdonsága a fesztiválnak, hogy a magyar producereket is díjazzák majd. Itt lesz a premierje többek között Pigniczky Réka Kaláka a Kárpátoktól a Karib-tengerig című dokumentumfilmjének, amely a Kaláka együttes történetét kíséri végig 55 éven, 1300 dalon és 45 országon keresztül.
A nézők Hegedűs Péter Hallasz engem? című VR és animációs elemeket is tartalmazó alkotásának bemutatóját is láthatják.
A Magyar Mozgókép díjakról öt fős szakmai zsűri dönt, melynek tagjai lesznek: Udvaros Dorottya színművész, Ternovszky Béla rajzfilmrendező, Dombrovszky Linda rendező, Kárász Róbert, a Duna Médiszolgáltató tartalomfejlesztésért felelős igazgatója és Lukácsy György dramaturg, forgatókönyvíró.
Nyitókép: Magyar Mozgókép Fesztivál hivatalos