likeBalaton.hu | 2023.09.19. 10:00
22 méter magas veszprémi épületen is lesz cirkuszi előadás
Az Óváros téren és a Tűztoronynál is bemutatják produkciójukat az artisták a cirkuszi program keretében.

Ritkán látható, rendkívül izgalmas és látványos cirkuszi előadássorozat varázsolja el a nagyérdeműt Veszprém különböző terein a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program részeként az elkövetkező napokban. Az ingyenes programfolyam vasárnap, az Óváros téren indult, de a java még ezután következik.

20-án a Rendhagyó cirkuszi Városnézés és 22-én az Eleven cirkuszi múzeum című performansz részesei lehetünk. Szeptember 23-án pedig egy nagyszabású záróeseménnyel, a Nagy Fináléval fejeződik be a Together! sorozat, mely a budapesti Inspirál Cirkuszközpont szervezésében jön létre.

Négy ország összefogásával, 25 cirkuszművész részvételével zajlik szeptember 17-23 között a Together! című kortárs cirkuszi előadássorozat, melynek egyediségét adja, hogy az előadások az adott térre komponálva, a közönség bevonásával jönnek létre. Az előadásoknak – a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program részeként – Veszprém város kultikus helyszínei adják a díszletét, így

az Óváros tér és környéke, a FOTON Audiovizuális Centrum, valamint a várfal, a Függőkert, illetve a Tűztorony.

A Jutasi lakótelepen – a Jutasi Piknik keretében – pénteken egész délután zajlanak majd cirkuszi programok, a Nagy Finálén pedig a Kossuth utcai programok fénypontja lesz, amikor

Veszprém ikonikus épülete, a Lordok Háza 22 méter magas homlokzatán, egy lélegzetelállító produkció keretében táncolnak, szaltóznak majd az artisták.

A program szervezője a budapesti Inspirál Cirkuszközpont csapata, akik a kortárs cirkusz, az újcirkusz hazai terjesztése terén vállalnak immár 20 éve kimagasló szerepet. A veszprémi előadássorozat nemzetközi csapatában – a hazai művészek mellett – részt vesznek majd a Kijevi Cirkuszakadémia cirkuszművészei, valamint görög artisták a Monokyklo stúdió szervezésében. A művészeti munkát pedig a francia Albin Warette, a toulouse-i cirkuszegyetem dráma tanára, színész és színházi rendező vezeti.

– Az előadásokat közterekre alkottuk; lesznek nyilvános próbák is az esti fellépések előtt, és a járókelőket is bevonjuk. Különösen fontos számunkra, hogy a látogatók tanúi és résztvevői lehessenek a művészi alkotásnak, ezzel is kapcsolódva az Európa Kulturális Fővárosának Közösségi Cirkusz koncepciójához. A cirkuszi mozgás – a légi- és talajakrobatika, egyensúlyozás, zsonglőrködés – nyelvén szólunk, a különböző látványos függesztések, szerkezetek, szerelések és azokon bemutatott produkciók által mutatjuk meg magunkat – mondta Gallyas Veronika, az Inspirál Cirkuszközpont vezetője.

Hatalmas lehetőség a kortárs cirkuszművészek számára, hogy a VEB2023 teret ad a bemutatkozásra. A Creative Europe program támogatása pedig azt tette lehetővé, hogy a független művészek egy nemzetközi, multikulturális együttműködés keretében valósíthassák meg álmaikat, egyfajta hidat képezve a különböző kultúrák között.

Formabontó cirkuszi előadások Veszprémben
Fotó: EKF

 

Szeptember 17-én már Óváros teret és környékét, valamint a Tűztornyot birtokba vehették a cirkusz szerelmesei, ahol az artisták az előadást a tér hangulatára komponálták, a közönség pedig testközelben élvezhette a produkciót és válhatott annak részesévé.

A Together! sorozat következő előadása szeptember 20-án, szerdán bukkan fel a városban. A Rendhagyó cirkuszi Városnézés hasonlóan izgalmas kihívás lesz a művészek számára, s ezúttal az Óváros térről indulva és a FOTON Audiovizuális Centrumot körbejárva

a várfalon, a Tűztoronynál és a Függőkertben találkozhatunk majd az artistákkal.

Az előadás során a közönség egy vonuló csoportként éli át a történetet és fedezi fel a tér izgalmas pontjait a cirkuszi produkciók által.

Szeptember 22-én, pénteken a Jutasi parkban délután zajló cirkuszi produkciók záróakkordjaként látható majd az egyedülálló Eleven cirkuszi múzeum, ahol a festmények, a művészeti alkotások elevenednek meg és a cirkusz nyelvén, a cirkuszi akrobatika, a zsonglőrködés, és az egyensúlyi helyzetek formájában kelnek életre.

Szeptember 17-én már láthatták a látogatók a cirkuszi program első részét Veszprémben
Fotó: EKF

 

– Mint minden múzeumban, itt is lesz idő arra, hogy a néző elidőzzön egy-egy alkotás előtt, visszatérjen a kedvenceihez és esetleg újra, más nézőpontból is megnézhesse – mondta az Inspirál Cirkuszközpont vezetője.

A Nagy Fináléra szombaton, 23-án kerül sor a Kossuth utcán, a Lordok Házánál, ahol az artisták legnagyobb dobására és ugrására kerül sor, hogy elnyerjék a veszprémiek és az ide látogatók szívét.

– A Together! sorozatnak ez lesz a kiemelt eseménye, melyre a legtöbb érdeklődőt várjuk, hogy velünk együtt váljanak a csoda részéve, amit az emberek közössége, a cirkuszművészet egyedi, összetartó ereje jelent – mondta Gallyas Veronika.

– Talán eljött az ideje egy olyan világnak, ahol a művészet mindig és mindenhol jelen van. Mi, alkotók ilyen köztéri, a helyszínre szabott előadásokkal tudjuk a művészetet a helyiek számára leginkább elérhetővé tenni – tette hozzá Albin Warette, az eseménysorozat művészeti vezetője.

Egyedülálló cikruszi előadásokkal várják a látogatókat az Óváros téren és Veszprém egyéb pontjain is
Fotó: EKF

 

Cirkollektív – Tiéd a tér! néven fut immár második éve az a komplex program, amelyet a Magyar Zsonglőr Egyesület szervez a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program keretében. A Cirkollektív célja, hogy a közösségi cirkusz, mint alternatív pedagógiai és szabadidős forma meghonosodjon Veszprémben. Ehhez rendszeres zsonglőr klubok, animátor képzések, táborok és a Jutasi Piknik eseménysorozathoz való kapcsolódás képezik a projekt elemeit.

Az egyik cél, hogy a közösségi cirkusz meghonosodjon Veszprémben
Fotó: EKF

 

Az Európa Kulturális Fővárosa által indított és harmadik éve sikeres Jutasi Piknik és Olimpia szeptember 22-i eseménye a közösségi cirkuszé, melyet a Magyar Zsonglőr Egyesület az Agóra Veszprém Kulturális Központtal közösen szervez a Deák Ferenc Általános Iskola előtti parkban. Ehhez csatlakozik most kiemelt attrakcióként a Together! program nemzetközi csapatának kortárs cirkuszi produkciója.

 

Tervezd meg az utazást!



:


 

Nyitókép: EKF

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva