Juhász-Léhi István/veol.hu | 2023.06.25. 14:00
Csacsik, kismalacok, borjak is várnak a veszprémi állatkertben
Ünnepélyes keretek között adták át csütörtökön a Veszprémi Állatkert legújabb fejlesztését, a háziállat-bemutató projektet.

Ovádi Péter, a térség országgyűlési képviselője, állatkertekért is felelős kormánybiztos az ünnepélyes megnyitón arról beszélt, a Veszprémi Állatkert európai szintű, a térség legnépszerűbb látványossága, amire büszkék lehetünk.

 

Fotó: Nagy Lajos/Napló

– Nagyon sok állat sajnos mára csak zárt körülmények között tud szaporodni, amiért sokat tesznek az állatkertek, csakúgy, mint a vadmentésért, amiből ugyancsak kiveszik a részüket ezek az intézmények – hívta fel a figyelmet. – A következő időszakban még nagyobb feladat hárul az állatkertekre, köztük a jövő generációjának oktatása. Az állatkertekbe való befektetés a jövőbe való befektetés.

– Turisztikailag a látogatottabb önkormányzati létesítmény a Veszprémi Állatkert. Évek óta 350 ezer körüli az átlagos látogatói létszám – fogalmazott Brányi Mária alpolgármester. – A most átadott létesítménnyel a háziállat-bemutató ismét elérhetővé válik.

Szerinte ugyanolyan izgalommal és érdeklődéssel fognak a gyerekek ide jönni, mint amikor a ritka nagyvadak, egzotikus állatok kifutói elé érnek. Ugyanakkor a mostani beruházás újabb lehetőséget nyit az oktatóközpont számára.

Fotó: Nagy Lajos/Napló

 

Török László intézményvezető kijelentette, a Modern városok program keretén belül valósult meg legújabb fejlesztésük, amely egyértelműen hiánypótló, hiszen az elmúlt években számtalan nagyszerű újdonsággal találkozhattak vendégeik, így például az új Afrika-ház elefántparkjával csakúgy, mint a vizes élővilágot bemutató projekttel, benne a fókák és pingvinek bemutatójával.

– Sokáig lehetne sorolni, ám azzal szembesültünk az elmúlt időszakban, hogy a gyerekek egyre kevésbé ismerik azokat a háziállatfajtákat, amelyek korábban meghatározták a vidéki ember életét – mondta a szakember. – Ezért is karoltuk fel ezt az új projektet.

Megtudtuk, a terület rekonstrukciója három évvel ezelőtt kezdődött. Felelevenítette, elsőként a medvék kifutója újult meg. – A másik lépcső ez a bemutató, ahol egy baromfiudvar, egy szamárkifutó, mangalicabemutató, egy juhkifutó és magyar tarka tehenek várják a látogatókat – foglalta össze Török László.

De nem állnak le a munkálatok, hiszen bővül a kiállítás. Már láthatóak a szekerek és egy hintó is, melyekkel közelebb szeretnék hozni a mai gyerekekhez a régi korok hétköznapjait.

Mindez egy ötmilliárd forintos beruházás részeként valósult meg, aminek az első lépése volt az említett medvekifutó megújulása, míg a mostani, azaz a háziállat-bemutató a második lépcső, és a nagymacskák lakhelye lesz majd a harmadik üteme a projektnek.

A rendezvényen Oberfrank Pál Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, színházigazgató, érdemes művész szavalta el Petőfi Sándor A négyökrös szekér című költeményét.

Fotó: Nagy Lajos/Napló

Veszprémbe tömegközlekedéssel is eljuthatsz! Nézd meg menetrendi keresőnket!

Tervezd meg az utazást!



:


 

Forrás: veol.hu
Nyitókép: Nagy Lajos/Napló

 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva