MW | 2023.08.24. 14:00
Full tele van a zalakarosi strand
A hőmérő higanyszála a 36 Celsius-fokot súrolta szerdán a Zalakarosi Fürdőben. A strandon szinte minden árnyékos hely foglalt volt, főleg családok választották a 12 hektáron elterülő vízi világot, a csúszdákat és a gyermekmedencéket.

A kánikulában szinte mindenki a hűsítő medencékben töltötte az időt. A parton csak azokkal találkoztunk, akik épp ebédelni mentek, vagy a napsugarak perzselő hatásától fényvédő készítményekkel ápolták a testüket. Sok külföldi hangot lehetett hallani, főleg német és cseh vendégek érkeztek, de a magyarok, sőt a zalaiak körében is kedvelt a fürdő.

– Kétéves kislányommal, Elizával a lehető legjobb választás a zalakarosi fürdő, ahol a gyerekek igényeire különösen figyelnek – mondta a zalaegerszegi Boncz Vivien.

Csúcsra jár a hőségben a Zalakarosi Fürdő, naponta olykor négyezernél is több vendég vált jegyet
Fotó: Szakony Attila

 

Hasonlóan gondolkozott a veszprémi Kozma-Kurdi András és felesége, akik 4 és 6 éves fiukkal érkeztek. Elmondták: azóta járnak kizárólag Karosba, amióta gyerekeik vannak. Szerintük ugyan minden korosztály megtalálhatja a számítását a rendezett és tiszta strandon, de a legjobban a fiatalok lubickolhatnak az élményekben. Vannak jó csúszdák, izgalmas a hullámmedence, de nekik talán a családi medence tetszett a legjobban, ahol a gyerekeket és a felnőtteket egyaránt élmények várják.

A szlovákiai Csallóközből, Dunaszerdahely mellől érkezett egy család. Az édesapa, Galo László elmondta: az interneten találtak rá Zalakarosra, s annyi jó véleményt olvastak az interneten az ország legbiztonságosabb városáról és a szép fürdőjéről, hogy a családi nyaralásunkat itt töltik.

 

– Kellemes a vendégkör, rend van, kijelenthető: európai színvonalú a strand, ezért biztosan ajánljuk az ismerőseinknek Szlovákiában – folytatta. – Ráadásul minden összeállt erre a hétre, az időjárás csak tovább javított a kedvünkön.

Végh Andor, a Zalakarosi Fürdő vezérigazgatója is beszélt a nyárról. Szerinte a júniusi időjárást a turizmus minden résztvevője megsínylette, hiszen kis túlzással fáztak. Aztán a július szépített valamit a helyzeten, s az augusztust nagy reményekkel várták. Hiába, hiszen az első napok esős, hűvösebb időt hoztak, de végre beindult az igazi nyár.

– Augusztus vége felé közeledve elmondható, hogy ez a hónap kárpótolt bennünket a júniushoz képest, kiemelkedően teljesít a fürdő – mondta. – Legnagyobb örömünkre augusztus 20-a után is kitart a kánikula, sőt egészen vasárnapig hasonló időt jósolnak.

Jó hír a strandolóknak, hogy egészen szeptember 3-ig nyitva tartunk teljes kapacitással, egyszóval 16 szabadtéri medencénk mindegyikét használhatják a vendégeink.

Az elmúlt napokban 3500-3800 fő látogatott naponta hozzánk, de előfordult olyan is, amikor egyetlen nap 4500 főnél is többen váltottak jegyet.

Forrás: zaol.hu

Nyitókép: Szakony Attila/zaol.hu

 

 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva