Benedek Bálint/zaol.hu | 2023.09.29. 16:00
Kiállta a rossz idő próbáját a Zalakarosi Fürdő
Egyre több külföldi turista választja a zalai fürdővárost pihenésül. A cseh és szlovák turisták mellett a Lengyelországból érkezetek nagyobb számban Zalakarosra. A szezont Novák Ferenc polgármester és Végh Andor, a Zalakarosi Fürdő vezérigazgatója értékelte.

A járvány előtti utolsó, 2019-es évre békeévként tekintenek Zalakaroson, viszont a 2022-ben, illetve 2023 első nyolc hónapjában már helyreállt a turizmus. Novák Ferenc polgármester szerint az adatok, a statisztikák pontos képet mutatnak. Érdekességképp 2019-ben 536 ezernél több vendégéjszakát regisztráltak, míg az idei évben eddig 533 ezer fölötti éjszakát töltöttek a turisták a városban.

Fotó: Mészáros Annarózsa

– Erre büszkék lehetünk, hiszen a gazdasági helyzet, az árváltozások, az energiaválság mind befolyásolja a társadalom állapotát, ezzel együtt a turizmusban elkölthető pénzek nagyságát – mondta a városvezető. – A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ szerint a hazai turisták kedvence Siófok, Balatonfüred, Hajdúszoboszló és Zalakaros volt. Ez a tendencia megmaradt, vagyis a magyar családok körében még mindig népszerű a fürdőváros. Beszédes adat az is, hogy a legtöbb foglalást Siófok, Balatonfüred, Hévíz, Zalakaros és Zamárdi szálláshelyein regisztrálták a nyár végéig.

Ősszel is sokan választják a Zalakarosi Fürdőt. Fotó: Szakony Attila

Novák Ferenc szerint ehhez hozzájárultak a nagy rendezvényeik. Legutóbb a 16. Tour de Zalakaros országúti kerékpáros verseny, előtte egy héttel a Zalakarosi Futrinkák SE futófesztiválja mintegy 400 indulót vonzott. Korábban a kosárlabdatorna és a nemzetközi sakk viadal ugyancsak fókuszba állította a várost. Ehhez jön még a környék varázsa, ami ugyancsak vonzza a látogatókat.

Novák Ferenc polgármester szerint a vendégéjszakák alakulása bizakodásra adhat okot
Fotó: Szakony Attila

A nyári szezonról és a vendégkör változásairól Végh Andor, a Zalakarosi Fürdő Zrt. vezérigazgatója beszélt. Kiemelte – Még mielőtt megnyitották volna a strandot, új attrakciókkal rukkoltak elő és ráncfelvarrás is történt a fürdőben. Ami látogatóiknak az egyik, talán legfontosabb jó hír volt, hogy azóta sem változtattak a belépőjegyeik árain.

– Április 29-én kinyitott a strand és azt a vendéglétszámot produkáltuk, amit az előzetes üzleti tervben prognosztizáltuk – folytatta. – A júniussal kapcsolatban is ebben bíztunk, de az időjárás közbeszólt. Amikor nem esett az eső, akkor hűvös volt. Ez okozta azt, hogy ez a hónap körülbelül 14 százalékos vendéglétszám-vesztést jelentett a tavaly júniushoz képest. Nem ijedtünk meg, a július jobban alakult, szinte hasonlóan az előző évihez. Augusztus első hétvégéjén megint beköszöntött az ősz, azóta tart a kellemes, napos időjárás. Ez meghozta a vendégek kedvét, sokak látogatták a fürdőt. Ugyan szeptemberben a hétköznapokon egészen más korosztály érkezett, de a hétvégékre még visszatérnek a házaspárok, családok.

Végh Andor, a fürdő igazgatója
Fotó: Mészáros Annarózsa

Végh Andor elárulta – Nemzetiségi összetétel szerint változásokat tapasztaltak a vendégek körében. Zalakarost eddig háromnegyed részben magyar vendégek látogatták most, ez, ha kismértékben is, de változott. Az elmaradó hazai turisták helyett érkeztek szlovák, cseh, lengyel, horvát és szlovén látogatók is. Utóbbi két nemzet tagjai még csak egy-egy éjszakát töltenek a fürdővárosban, viszont a szlovákok megjelenése érezhető, s különösen szívet melengető, hogy a felvidéki magyarok lakta részekről is sokan érkeznek. Most a szállásadók jelzése alapján az előre foglalt vendégéjszakák azt mutatják, hogy szép ősz és tél vár a fürdővárosra.

 

 

A Balatonra tömegközlekedéssel is eljuthatsz! Nézd meg menetrendi keresőnket!

Tervezd meg az utazást!



:


 

Forrás: zaol.hu
Nyitókép: Mészáros Annarózsa/likeBalaton.hu

 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva