Mészáros Annarózsa | 2023.06.16. 08:00
Zalakaros – A geotermikus energia használatának úttörője
Zalakaros polgármesterével és a Zalakarosi Fürdő igazgatójával beszélgettünk a város és a fürdő kapcsolatáról, az elmúlt fél év sikereiről és a második fél év várakozásairól, illetve a geotermikus energia felhasználásról.

A covid és az utána következő időszak sok változást hozott magával, de a vírushelyzet csillapodása után újabb nehézségek jöttek a körülöttünk zajló háború és az ebből fakadó energiaválság végett. Ez a helyzet Zalakarost is nehéz helyzetbe hozta, de a település a kihívások hatására újabb és újabb innovatív ötletekkel rukkol elő.

Fotó: Mészáros Annarózsa/likeBalaton.hu

Zalakaros szíve

Végh Andor, a Zalakarosi Fürdő igazgatója a tavalyi év bizonytalanságaival kezdi beszélgetésünket .

– Tavaly ilyenkor még nem tudtuk, hogy mi lesz a turizmussal és azon belül mit hoz a jövő a fürdő számára, hiszen olyan hangokat lehetett hallani, hogy az áremelkedésből fakadóan nem minden fürdő tud fennmaradni, és nagyon komoly feladatokat kell elvégezni, megoldani. Zalakaros esetében ez még nagyobb súllyal bír, hiszen a Zalakarosi Fürdő a város szíve, tulajdonképpen a mozgatórugója. Ha fürdő nincs – ezt bebizonyította a covid – akkor semmi nincs Zalakaroson, hiszen a kereskedelmi szálláshelyektől a magán szálláshelyeken át a vendéglátó egységek mind-mind a fürdőre és a fürdőbe érkező vendégekre épülnek. Tehát, ilyen súllyal bíró feladatokat kellett megoldani. S, szerencsére azt mondhatom, hogy sikerrel jártunk, és olyan évet zártunk, amelynek pozitív a kicsengése.

– Ennek az évnek az elején már picit tisztábban láttuk, de azért ott lebegett az a félelem, hogy milyen mértékben érinti a hozzánk érkező vendégeket az energiaválság és az infláció. Január elsejétől csupán 8%-ot emeltünk az árainkon. A korábbi években minden évben volt egy áremelés május elsején, hiszen ez az a dátum, amikor hagyományosan megnyitjuk a strandi medencéink egy részét, s akkor mivel több szolgáltatást nyújtunk, így hozzá párhuzamosan az árakat is emeljük. Most nem volt áremelés, ha lesz is, az maximum fél százalékos lesz. Azt gondolom, hogy ez egy gesztus részünkről a vendégeink felé.

A fürdő itt várakozáson felüli vendégszámot generált az első negyedévben.

– Büszkén mondhatom el, hogy közösen a csapattal együtt gondolkodva és együtt dolgozva elértük azt az eredményt, ami a Zalakarosi Fürdő történetében még soha nem fordult elő, hogy az első negyedév rentábilis volt. A fürdők költségvetése úgy van felépítve, hogy 7 mínuszos hónap és 5 pluszos hónap átlaga adódik össze. Mi célként tűztünk ki magunk elé, hogy a tizenkettőből tizenkettőben leszünk pluszosak! Ebből az első negyedév sikeres volt, most pedig az év szebbik oldala következik! A cél az, hogy a fürdő továbbra is Zalakaros zászlóshajója legyen!

Végh Andor
Fotó: Mészáros Annarózsa/likeBalaton.hu

Túlélésből siker

Ha egy szóval lehet kifejezni az elmúlt 2020,2021-es évet a város és a turizmus szempontjából, akkor az az egy szó jellemzi leginkább: az, hogy túléltük – mondja Novák Ferenc, Zalakaros város polgármestere.

– Az elmúlt évben növekedett a városban eltöltött vendégéjszakák száma és ezzel együtt az idekötözők, idetelepülők száma is, ami a település iránti bizalmat is mutatja. Nem beszélve arról, hogy az országos megmérettetéseken is számos sikert értünk el, így például a Virágos Magyarországért mozgalomban első helyen végeztünk. Az Év Turisztikai Településének versenyén pedig Szeged és Debrecen után mi háromezer fős kis településünk következett az országos listán. De mi lettünk Magyarország legkedveltebb borvidéki települése is – sorolja büszkén az elismeréseket a város első embere.

 

 

– Viszont a rezsiköltséggel mi is küszködünk, hiszen a nagyon kedvező szerződéseink az év végén lejártak. A legutóbbi árajánlat alapján nyolcszorosára nőtt például az áramszámla tekintetében. Folyamatosan azon dolgozunk, hogy a kiadásainkat, a költségeinket lefaragjuk. Korszerűsítettük a közvilágításunkat, több közintézményünk napelemmel ellátott és egy napelempark építését is tervezzük.

 

Novák Ferenc
Forrás: Zalakaros Város

Iskolapéldát mutatnak

Zalakaroson a technikai korlátokat átlépve fogják hasznosítani a földből feltörő víz energiáját. Eddig a gyógyvizet fürdésre, gyógyításra, krémek, kozmetikumok készítésére használták, amire nagyon büszkék. Az idei évtől kezdve viszont a víz hőenergiáját (geotermikus) fűtésre is ki fogják aknázni.
– Természetesen úgy, hogy a víz minősége ne sérüljön – mondja Végh Andor. Majd Novák Ferenc veszi át a szót.

– Kissé továbblépve, nagyot álmodva szeretnénk az alattunk lévő kincset kihasználni, egy geotermikus erőmű létrehozása a távlati cél, ami már túlmutat a fürdőn, a környező szállodák, s intézményeik is tudnák hasznosítani ezt a geotermikus energiát.

Jelenleg négy kutat üzemeltet a Zalakarosi Fürdő, amely a pannon termál rétegből hozza fel a vizet. 2000 méter mélyről tör fel a gyógyvíz, 96°C fokosan és 13 ezer mg/liter ásványi anyag tartalommal bír. Ez egy nagyon komplex, nagyon erős víz. Így ezáltal nagy kihívást jelent a vízkő kicsapódása. Viszont az elmúlt időszakban a technika olyan fejlődésen ment keresztül, hogy már mód és lehetőség van arra, hogy a vízminőségének változatlan hagyása mellett a vízkő kicsapódását meggátolják. Ennek köszönhetően a termálvizet nem csak és kizárólag fürdési célra, illetve gyógyvizes krémek vagy egyéb kozmetikumok előállítására tudják használni, hanem fűtési rendszert is üzemeltetni tudják vele.

– 2019-ben 250000 köbméter gázt fogyasztott a zalakarosi fürdő, ez nagyságrendileg ez akkoriban 39 millió forint tesz ki. A tavalyi évben ez az összeg 260 millió forint volt. A geotermikus fűtési rendszer kialakítása folyamatban van, július elején be is fejeződik. Akkor lesz egy próbaüzem. A fürdő saját önerőből, külső forrás nélkül vágott bele ebbe a beruházásba, ami nettó 197 millió forintot takar. A következő fűtési szezonban már nem szeretne Fürdő gázt vásárolni fűtési célra. Ez óriási léptékkel bír Zalakaros életében.

A kereskedelmi szálláshelyek a következő cél

– Rengeteg kereskedelmi szálláshely ugyanolyan problémával küzd, mint mi közel hasonló értékkel, hiszen ha csak a két legnagyobb partnerünket említem: a kétszáznegyven szobás Park Inn Hotel vagy százhatvanhét szobás Freya Hotelt. Ha meg tudnánk valósítani a geotermikus erőműre vonatkozó terveinket, akkor ezzel a négy kúttal le tudnánk fedni annak az energia igényét, amit ezek a kereskedelmi szálláshelyek szeretnének. Ez után tudunk még tovább lépni is, hiszen Zalakaroson az északi település részben vannak úgynevezett figyelők kútjaink, alvók kútjaink. Előnyünk, hogy minden néhány száz méteren belül van, nem kell kilométernyi vezetéket építenünk. Ezt mindenképpen meg kell lépnünk, mert bárhogyan alakulnak az energiaárak, egyfajta függetlenséget is jelenthet a saját energiánk – vázolja a jövőben terveket a fürdőigazgató.

– Van még potenciál itt a környékben. Ez már városvezetési szint, de mi minden segítséget, minden tapasztalatból származó tényt meg fogunk adni ahhoz, hogy kiszélesíthessük a felhasználók körét. Első fordulóban a közintézményekkel, de utána, ha merünk nagyot álmodni, akár lakossági szinten is ki tudjuk terjeszteni ezt a rendszert. Azt gondolom, hogy a fenntarthatóság szempontjából ez egy óriási lépés lenne. Zalakaros mindig is zöld város volt, erre utal „ Meríts erőt a természet csodáiból” jelmondatunk is, az egy főre jutó zöldfelületek nagysága pedig országosan kiugró. Ezt az értéket meg kell tartanunk, és ahhoz, hogy ezt megtartsuk, ehhez az ilyen típusú fejlesztések elengedhetetlenek.

Kimagasló közbiztonság

– Az egyik legbiztonságosabb város vagyunk Magyarországon – mondja büszkén a polgármester. – Gyakran hónapokig nincsen bűncselekmény, ez hihetetlen nagy erősségünk, mert nem nyúlnak a kocsikhoz, nem nyúlnak a vagyontárgyakhoz, nincsenek betörések, nincsenek erőszakos cselekmények. Ez elképesztő nagy érték a település szempontjából! Idillikus állapotok vannak, főként úgy, hogy a környezetünkben nagyon komoly gondokkal küszködnek a közbiztonság területén, de Zalakaroson már hosszú évtizedek óta ilyen kegyelmi állapotban vagyunk, nyilván ez sokak érdeme, főként azonban rendőreinknek.

 

 

Végh Andor szerint a piac visszaigazolta, hogy érdemes minőségi szolgáltatást nyújtani, aminek megkérik az árát. – Hála Istenek van egy fogyasztóképes kereslet, amely itt, Zalakaroson érzi jól magát. Mi nem mennyiségi, hanem minőségi turizmust szeretnénk. Jelenleg a fogyasztási jéghegy csúcsán vagyunk. Elszabadultak a rezsiszámlák, az élelmiszerárak és minden másnak megugrott az ára. Ha marad pénz az embereknél nyaralásra, kikapcsolódásra, akkor azt eldöntik, hogy hol fogják elkölteni. Ha mi minőségi szolgáltatást nyújtunk, akkor szívesebben fognak eljönni egy ilyen helyre, ahol tudják, hogy mindig le van nyírva a fű, hogy tiszta a víz és a vizes blokk higiéniája is megfelelő. Nem beszélve arról, hogy mosolygós, kedves személyzet várja a hozzánk látogató vendégeket, mert hiszünk abban, hogy az a vendég, aki jól érzi itt magát, jó hírünket viszi és visszatér. A magyarországi wellness bölcsője vagyunk, 1998-99-ben kezdtük az első élményfürdővel, a 2010-13 közötti években stratégiai változást vezettünk be avval, hogy nagy hangsúlyt fektetünk a gyermekesekre, családokra. És ez bevált. Hiszen egy szülő mindig a gyermeke érdekeit nézi, s ha egy gyermek elégedett, akkor a szülő is az.

 

Nézd meg a Fürdőben készült képeinket!

 

 

Zalakarosra tömegközlekedéssel is eljuthatsz! Nézd meg menetrendi keresőnket!

Tervezd meg az utazást!



:


 

Nyitókép: Mészáros Annarózsa/likeBalaton.hu

 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva