sonline.hu | 2022.09.24. 16:00
Berúgott a fesztiválon majd szétverte a mentőt
Igazi keményfiúként egy mentőt vert szét a negyvenes éveiben járó férfi, aki előtte ájulásig vedelte magát egy zamárdi fesztiválon. Ezzel 900 ezer forint kárt okozott, a Siófoki Járási Ügyészség nagyobb kárt okozó rongálás bűntette miatt emelt vádat vele szemben.

A vádirat szerint az eset még májusban történt az akkor éppen Zamárdiban tartott Balaton Soundon ájulásig itta magát, ezért mentőt kellett hozzá hívni. A helyszíni ellátását követően a mentők a Siófoki Kórházba akarták szállítani a férfit, aki útközben magához tért, majd nagy erővel, szándékosan ütni és rúgni kezdte a mentőautó betegterét.

A rongálás következtében összesen 887 ezer 318 forint kár keletkezett, mivel a mentőautó belső burkolatában repedések, horpadások és törések keletkeztek, de az ellátási eszközök és a felszerelések is megsérültek. Az agresszív férfit csak a helyszínre érkező rendőrjárőrök tudták megfékezni.

A Siófoki Járásbírósághoz benyújtott vádiratában az ügyészség a vádlottal szemben felfüggesztett börtönbüntetés kiszabására tett indítványt azzal, hogy a bíróság egyúttal kötelezze a férfit az általa okozott kár megtérítésére is.

 

A felhasznált fényképeket a nyomozó hatóság a helyszíni szemle során készítette.

 

A Balatonra tömegközlekedéssel is eljuthatsz! Nézd meg menetrendi keresőnket!

Tervezd meg az utazást!
:

 

Forrás: sonline.hu
Nyitókép: Pesthy Márton/veol.hu

 



 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva