likeBalaton.hu | 2023.08.29. 10:00
Hetvenezren vettek részt a 2023-as STRAND Fesztiválon
Vasárnap hajnalban ért véget a  11. STRAND Fesztivál, ahol hetvenezer fesztiválozó búcsúztatta együtt a nyarat.

A MOL Nagyon Balaton ezzel ismét teljesítette küldetését, hiszen a nyár utolsó hetében ez a legnagyobb turisztikai esemény a régióban! Ebben az évben a hatalmas koncertkínálat mellett a cirkusz világa kapott főszerepet: a koncertek között a Fővárosi Nagycirkusz és Kiss V. Balázs bűvész világszámokat hoztak a színpadokra, míg a fesztivál területén a Karzat Színház és a Vándorvurstli, a Piros Orr Alapítvány bohócai, a Rippel Fivérek és számos zsonglőriskola várta a vendégeket.

A STRAND Fesztivált 2024-ban augusztus 22-24. között rendezik meg, a belépőjegyek értékesítését pedig már szeptemberben megkezdik.

Fotó: STRAND Fesztivál hivatalos

 

A MOL Nagyszínpad és a Foodora Nagyszínpadok adtak otthont idén a legnagyobb koncerteknek. A csütörtöki teltházas napon a MOL nagyszínpadán lépett fel Azahriah, Krúbi, és Dzsúdló, pénteken itt adott zseniális koncertet a Carson Coma, mindenki szívét magával ragadta a Halott Pénz

a záró napon pedig a Bagossy Brothers Company és Majka léptek fel.

Fotó: STRAND Fesztivál hivatalos

 

Egy nagy és nyitott sátor adott otthont a Foodora nagyszínpadának, ahol minden este izgalmas line up biztosította a hangulatot a hajnali órákig, Irie Maffia, Beton.Hofi, Blahalouisiana, Hiperkarma, Wellhello, Necc Party, Margaret Island, Valmar és

a hét egyik legjobban várt előadója, a Purple Disco Machine is itt lépett fel.

Fotó: STRAND Fesztivál hivatalos

 

A színpad egy másik különleges eseménynek is helyszínéül szolgált, a Hiperkarma koncertje előtt Kiss V. Balázs érkezett a színpadra, hogy kivételesen egy gyűrűt varázsoljon elő.

A trükkös lánykérést már hetekkel korábban elkezdte szervezni a vőlegény a fesztivál szervezőinek segítségével, a pár Finnországból érkezett, hogy részt vegyenek az idei STRANDon és életük egyik legfontosabb pillanatát is megosszák a fesztivál közönségével.

A cirkuszi sátor is megtelt az elmúlt néhány napban

A csillagos sátortető alatt olyan különleges előadásoknak lehettünk részesei, mint a mindenkit megtáncoltató Bohemian Betyarsé, a Rippel Brothers Academy légtornászával kiegészülő Analog Balatoné vagy az utolsó hétvégén az Esti Kornél zenekar koncertje, ahol az összes dalt egy emberként énekelte a közönség és itt tartotta utolsó fesztiválkoncertjét a Cloud9+. A megszámlálhatatlan sok koncertből természetesen a Petőfi Színpad, a Telekom Kraft Színpad, a Kinley Stage és a Meister Zone by JÄGERMEISTER helyszíneire is bőven maradt még

akik pedig szerették volna kipihenni a koncertek fáradalmait az éjjeli órákban még a Kraft Kertben a Tábortűz helyszínén megtehették Járai Márk vezetésével.

Fotó: STRAND Fesztivál hivatalos

 

A rengeteg aktivitás és program közül kiemelkedett az ország legnagyobb kidobósa, ahol egy barátságos mérkőzés során dőlt el, ki lesz a győztes, aki választhat melyik aznapi koncertet szeretné párjával, barátaival együtt a színpadról végignézni.

A Strandon épült fel a Magyar Honvédség közreműködésével működő 25 méter magas torony, a STRAND Csúszda, ahonnan egy 200 méteres pályán csúszhattak végig a legbátrabbak a közönség feje felett, illetve itt tudhattak meg többet a Honvédség önkéntes tartalékos toborzó programjáról is.

Az utolsó napon Marics Peti és Valkusz Milán is vállalkoztak a feladatra és 10 szerencsés nyertessel együtt suhantak át a fesztivál két legnagyobb színpada előtt.

Fotó: STRAND Fesztivál hivatalos

 

A fesztivál egyik színfoltja a több kisebb konténer galériából felépülő ArtPart volt

Itt a fesztiválozók nem csak kortárs képzőművészeti alkotásokat nézhettek meg, hanem személyesen is találkozhattak a művészekkel és közös alkotásra is volt lehetőség. Bár ez a művésztelep jelentette a bázist a négy nap alatt, a fesztivál több pontján találkozhattak még fesztiválra látogatók a balatonoffseason, Weiler Péter, a Főfotó Galéria és a Lobenwein Galéria gyűjteményével is.

Az idei évben a STRAND adott otthont a „Balaton Ünnepének”, ahol a fesztiválra érkeztek a Best of Balaton kurátorai és átadták a MOL, az Index és az NBH Bank különdíjait is annak a 22 új résztvevőnek, akiket ebben az évben a közönség ajánlott a kurátoroknak.

A repoharak is cirkuszi öltözetet kaptak a fesztivál idejére, amit a fesztiválozók a Mastercard Repohár Visszaváltó Pontokon válthattak be, a vásárláskor kifizetett teljes összeget pedig visszakapták. A rendszer nagy sikerrel működött az idei évben, de még így is rengetegen döntöttek úgy, hogy hazaviszik emlékbe az idei poharakat.

Fotó: STRAND Fesztivál hivatalos

 

Már a STRAND Fesztivál egyik fontos elemévé vált, hogy minden évben felhívja valamilyen fontos ügyre a figyelmet.

Ebben az évben a STRAND csatlakozott az UNICEF programjához a Halott Pénz, T. Danny, a Bagossy Brothers Company, Columbo és Lil Frakk mellett.

A program célja, hogy felhívja a figyelmet az iskolai bántalmazás, “bullying” jelenségének fontosságára és súlyosságára. A MOL Új Európa Alapítvány Civil Parton pedig a Piros Orr alapítvány bohócdoktorai hangolták jókedvre a fesztiválozókat, akik támogathatták őket termékeik megvásárlásával.

Az elmúlt néhány nap a művészetről, a zenéről, az új barátságok és az örökre szóló emlékek születéséről szólt a Balaton szívében, Zamárdiban, a STRANDnak köszönhetően.

Tervezd meg az utazást!



:


 

Nyitókép: STRAND Fesztivál hivatalos

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva